Barátságnak indult (B. G. fanfiction) /SZÜNETEL/

Alice?

A suliba sétáltunk.
-Sziasztok!- köszönt Alisa.
-Szia!- köszöntünk egyszerre William-el.
Alisa továbbment a folyosón, Will az egyik tanárhoz ment valami házit kikérdezni, én pedig Alice-hez mentem.
-Szia!- öleltem át a lányt.
-Hali!- köszönt.- Jobban vagy?- kérdezte.
-Hát a fejem még fáj. De amúgy remekül! Meg néha szédülök. És szerintem nem fogok tesizni.- mondtam.
-Nem szívesen hallom! Focizni fogunk!- mondta, majd lebiggyesztette ajkait.

Csöngetéskor, mindenki leült a helyére, és vártuk a tanárt. Én folyamatosan Logan üres helyét néztem. Ma sem jött iskolába. Ennyire kerül, hogy még az iskolába sem jön el?
-Gyertek!- mondta a tanár.
Mindenki felkapta a tesicuccát, és egy kisebb zajt csapva átvonultunk a tornaterembe.

Az öltözőben Emily folyamatosan engem bámult. Már ijesztő vigyorral a képén ült le a többiek mellé.
Alice előbb végzett mint én, ezért lement.
-Én tudom, mitől lettél rosszul!- szólalt meg hirtelen Maggie.
-Na és mitől?- kérdeztem.
-Ugyan már! Egy kicsit sem gyanús neked,hogy miután megittad azt a löttyöt, azután pár perccel összeestél?- kérdezett, majd kinyitotta az ajtót.
-Te most arra célzol, hogy valaki megmérgezett?- néztem rá értetlenül.
Mosolygott. Megint az a vérfagyasztó mosoly. Kiráz tőle a hideg.

Foci! Lány és fiú csapatra osztottak minket. Egy kicsit sem tartottuk igazságosnak. Egyrészt azért, mert a fiúk ügyesebbek, másrészt pedig azért, mert a lányok kevesebben vannak.
A tanár megfújta irritálóan hangos sípját.... És maris kezdődött a rémség.

Oké! 3-1 a fiúknak. Ennél botrányosabb eredmény nem is lehetne. Az az egy gól is csak azért ment be, mert nem volt bent a kapus a kapuban. Ennyi.

***
Hazafelé sétáltunk. Ami azt illeti, Alice egész úton csöndes volt.
-Öhhmmm.... Szerinted igaz az, amit Maggie mondott?- törtem meg a már kínossá váló csöndet.
-Mit mondott?- kapta felém hirtelen a tekintetét.
-Mindegy, semmi!- legyintettem.
Végül is butaság. Ki mérgezne meg engem? Lehet, hogy pont ő volt az? Nem tudom.

A kereszteződésnél elköszöntünk egymástól.
-Szia apa!- köszöntem. Apa a TV előtt ült, és sört iszogatott.
-Szia! Milyen volt a suli?- kérdezte.
-Hát....Elmegy!- mondtam.
-Azt ugye tudod, hogy anyád nagyon mérges lesz, ha hazajön!- figyelmeztetett.
-Igen! Számítok rá!- mosolyodtam el.
Apa az étkezőbe menet, egy puszit nyomott a homlokomra.
Felmentem a szobámba, és elővettem a könyveimet. Szeretek mielőbb túl lenni a házikon.

A matek első feladatánál már el is akadtam. Ráírtam William-re, hátha tud segíteni.
Én: Szia! Tudsz segíteni a matekban?
William: Szia! Persze! Hol akadtál el?
Én: Az első feladatnál! :(
William: Oké küldök egy képet róla!
Én: Köszi!
William: Nincs mit!

A Will által küldött képről gyorsan bemásoltam a feladatokat. Kb két perc alatt befirkantottam valamit a füzetbe.
📱
-Szia! Az úton....- kezdtem bele rögtön, de elakadtam.
-Igen? Mit akartál az úton mondani?- kérdezett vissza.
-Maggie azt mondta, hogy azért lettem rosszul, mert valaki megmérgezett!- mondtam ki egy levegővel.
-Nem! Azért lettél rosszul, mert nagyon meleg volt! Ne higgy az ilyen libáknak!- próbált nyugtatni.

Egyáltalán nem sikerült megnyugodnom. A szobaajtóm előtt ismét találtam egy levelet. Azt hittem, már vége ennek. Kihajtogattam a papírt.
A levél:
Szia Sarah! Nem kérek tőled semmi mást, csak annyit, hogy hagyd békén Blake-t. Köszi, Puszi! <3

Köszi, puszi? Ez nem Logan. Neki megismerem a kézírását. Ez nem ő! De akkor ki? Fogalmam sincs.
Felvettem a kabátom, a csizmám, és elindultam Alice-hez.
Úgy gondoltam,  talán ő tud nekem segíteni.

Meglepetésemre nem Alice nyitotta ki az ajtót, hanem Blake.
-Ki az cicu?- kiabált bentről Alice.
-Senki!- kiabálta vissza neki.
-Oh! Nem akartam semmit sem megzavarni!- mondtam zavartan.
-Nem zavarsz! Mi a baj?- mosolygott.
-Mindegy hagyjuk!- legyintettem.
Az öklömben szorongatott levelet eldobtam, majd elmentem.

Milyen cicu? Ők..... Nem, az nem lehet. Mi lehet ennél rosszabb?
-Szia szomorszatyor!- köszönt Brendon.
-Még te is? Hova mész?- kérdeztem.
-Alice-hez!- mondta határozottan.
-Hárman? Ohh! Lehet, hogy félreértek valamit. Ti....- kérdeztem volna, de Brendon közbevágott.
-Sarah! Nem! Alice egy bulit szervezett. Minket kért meg segíteni.- magyarázta.
-Egy bulit? Engem miért nem hívott meg?- kérdeztem csalódottan.
-Mert fura vagy mostanában!- nevetett, és már el is ment.

Én, mint fura? Ők a furák. Nem mondanak el semmit, és még én vagyok a fura. Megfordultam a legelső kereszteződésnél, és haza sétáltam. Arra a levélre gondoltam. Ki írhatta nekem? És mi volt ezzel a szándéka?

Otthon a kanapéra huppantam, hogy kényelmesen érezhessem végre magam.
-Szia! Hol voltál?- kérdezte anya.
-Csak Alice-nál jártam, de attól tartok megzavartam valamit!- sóhajtottam.
-Ohh! Valami baj van?- kérdezte.
-Nem anya! Nem kell játszanod a pszichológust. Nincs semmi baj! Csak az, hogy Alice cicának hívta Blake-t.- tört ki belőlem az összes.
-Többet érzel Blake iránt, igaz?- mosolygott.
Megráztam a fejem, de látszott anyán, hogy nem nagyon hiszi el.

A szobámba mentem, és nyugtalanító módon, az ágyamon egy kis füzet volt.
Az összes oldal tele volt írva egyetlen egy mondattal:
Hagyd békén Blake-t!

Már mindenre tudtam gondolni, csak arra nem amire kellett volna.
Ki írta ezeket a frusztráló üzeneteket?
Talán Alice? Végül is ott volt nála Blake, és cicának hívta. Nem tudom. Nem tudom, hogy most csak a saját barátnőmre hiszem azt, hogy egy utálatos plázacica, vagy ez az igazság.

***

Zuhanyzás után az ágyba bújtam. A szemeim majd leragadtak, de mégsem tudtam aludni. Nyugtalanított ez az egész. Kattogtak a fogaskerekek az agyamban. Gondolkodtam.

Sziasztok! Végre 213 ezer nap után itt van a következő rész.