33. rész - 18+ - Blablabla

196 19 80
                                    

♦♦ Figyelem 18+ (X, XP) ♦♦

TAEHYUNG SZEMSZÖGE

Hasamra feküdtem, ahogy Jungkook kérte.

Szót fogadtam, ő pedig szépen fölém mászott, és a fenekemre szegezte tekintetét. Engem nézett állandóan.

Kezdte lassan lehámozni rólam a pólót, közben pedig isteni puszikat adott a hátamra. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés volt!

Hirtelen abbahagyta, és masszírozni kezdett.

Ez az én Jungkookom! Szeretem nagyon! Nem így terveztem, hisz én akartam most kicsit kényeztetni, de nem baj, ha ő szeretné csinálni, akkor csinálja csak. Én ígyis élvezem.

Mikor néhányszor erősebben ért hozzám, felszisszentem és felnyögtem a jóleső érzéstől.

Morgások közben, váratlanul megszólalt: - Itt maradsz! Várj itt! Saranghaeng! - súgta erotikusan a fülembe, miután lassan lehúzta a nadrágom, így már meztelenül feküdtem alatta.

Jungkook kiszállt az ágyból, aztán az egyik szekrényben kotorászott valamit.

- Fordulj meg! Feküdj a hátadra! Hadd lássam szép testedet elölről is! - nyalta meg ajkait Jungkook.

Úgy tettem, ahogyan kérte. A nedves, kemény farkam már az égig nyújtózkodott, gondolom Jungkook is tudta már, mennyire akarom őt.

Mikor közelebb jött, észrevettem a kezében lévő köteteket.

- Kiscicám, most szépen kikötözlek! - kacsintott rám.

Először kezeimet kötötte az ágyhoz, azután a lábaimat. Finoman csinálta, ezért nem fájt.

Miután végzett viszont megváltozott valami. Először rám mosolygott, majd perverzen megnyalta a száját.

Felmászott az ágyra, majd váratlanul erősen rászorított a farkamra, ami kiváltott bennem egy hangos nyögést.

Erre persze abbahagyta az édesem, és kivette az egyik boxeralsóját a fiókból.

Na és hová került?
Persze, hogy a számba.

- A többieknek nem kell hallaniuk a hangodat! - kacsintott rám, majd elkezdte mozgatni a kezét a farkamon.

Egy kis idő után elkezdett puszilgatni: először a hasamat, amire kicsit összerándultam, majd folytatta a bal és jobb combomnál.

Aztán meg?

Elkezdte nyaldosni a golyóimat, bekapta őket, nagyon jó érzés volt.

Ezután viszont megint megállt, lassan vezette végig a tenyerét testemen, egészen a nyakamig. Ekkor hirtelen csiklandozni kezdett, amire persze, hogy elkezdtem nevetni, hisz nem voltam rá felkészülve.

Számból kiköptem a ruhadarabot, majd folytattam a röhögést.

Oldalt, nyakamon, mellkasomon, a lábaimat is csikizte, majd egy pillanatra abbahagyta, de gyorsan folytatta. Csak most a keze helyett a nyelvével. Most nem volt annyira csikis, inkább nagyon jól esett. Élveztem a meleg nyelvét és leheletét a testemen, főleg a mellbimbóimon.

Ott elidőzött kicsit, szopogatta őket.

Azután folytatta az útját lefelé, majd odaért az álló férfiasságomhoz.

...Ne már!Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang