Az Ifjabbik Tapmancs - Book 1: A Bölcsek Köve (Harry Potter fanfiction)

Abszol út

- Nem láttad a pulóverem Flo?- hangzott fel a szép álmaimat sikertelenül őrző ajtó mögül az éktelen kiabálás.
A máskor üde frisseségem ma nem igazán tartott velem.
A szemhéjamat mintha pillanat ragasztóval tapasztották volna le.
Tíz percig csak hunyorogtam, és vámpír módjára takargattam az arcom és ciccegtem a nap vakító fényének hatására, mialatt az ébredésemet okozó kérdés legalább hatszor annyiszor megismétlődött.
Felötlött bennem hogy esetleg kimegyek és a csukott ablakon keresztül küldöm kerti sétára az illetőt, de végül csak egy nagy levegő után kikászálódtam az ágyból, és igyekeztem nyugalmat megőrizve ajtót nyitni.
Ami mögött Fred kérdő arcával találtam szembe magam.
- Ejha. Valaki ma nem tűnik túl fittnek. - adott tökéletes helyzet képet az állapotomról Fred.
- Jól látod. Bárha az ajtómon dörömbölő vandál hagyja hogy kialudjam magam, lehet hogy sokkal üdébben ébredek. - tettem karba a kezem.
Kihúztam magam, hogy ellensúlyozzam a rakoncátlan hajam miatti nem létező tekintélyem.
- Nem hinném. Ha nem én, de anya óbégatása előbb-utóbb úgyis kiugraszt az ágyból. Húsz perc múlva indulunk az Abszol útra. Rád várunk csak. Meg ahogy halhattad, arra hogy a pulóverem előkerüljön. - veregetett vállon.
- Haha. Jó vicc. Nyolckor indulunk. - diadalittasan fordultam vissza az ágyam felé.
- Nyolc óra van, álomszuszék. - kiáltott utánam Fred.
A hecc kedvéért az óralapra pillantottam.
A mutató valóban a kerekedő nyolcason állapodott meg.
Ez tényleg velem történt meg? Nem ismerek magamra. Mikor fordult elő, hogy elaludtam?
Bár lehet hogy a hajnalig tartó elmélkedés tényleg betett a bioritmusomnak... A gondolataim akár egy kis inga. Roxfort... Szüleim... Roxfort... szüleim... Roxfort és szüleim... Például vajon ők melyik házban voltak? A kérdések végül hajnali ötig képtelenek voltak elcsitulni, én pedig nagy nehezen elaludtam, és két percnek tűnő alvás után már itt dörömböltek az ajtómon.
- Fenébe. - motyogtam.
Odacsörtettem a szekrényemhez, majd pár tisztának tituált ruhadarab felnyalábolása után magamra kanyarítottam egy törölközőt, majd Fred további kérdés ostromai -miszerint hol van a pulóvere- elől a fürdőbe menekültem.
Egy hideg zuhany után beletörtem a fésű pár fogát a hajamba (köznyelven fésülködtem), nyúzott arccal és karikás szemekkel ugyan, de pillanatok alatt rendbe szedetten ácsorogtam a kandallónk mellett.
Végig hallgattam ahogy Molly szemrehányást tesz Frednek hogy most miatta fogunk késni, és mindent elkapkodnak előttünk.
Én csak szemrehányóan méregettem a fiút, a győztesek mosolyával.
- Na ki miatt késünk el? - duruzsoltam a fülébe, mire ő csak morogva elhesegetett.
- No de most már ha késésben vagyunk ne veszítsünk több időt, ki megy először? - kezdett izgatott sürgetésbe Arthur.
- Megyek én. - Felelte Bill, majd jókorát markolt a tálból, amit Molly tartott a kezében, amiben akár hamunak is mondható por volt.
Belépett a cserép kályha falai közé, majd mintha annyit érne a por mint ahogy kinéz, nemes egyszerűséggel elszórta maga előtt, mintha csak magot vetne.
- Az Abszol út! - kiáltotta.
De amint a szemcsék földet értek, minden előzmény nélkül zöld lángok csaptak fel a semmiből, és egy szemvillanás múlva már Bill kis tér híján görnyedt alakja sem állt a kályha szűkös kis üregében.
Először hátrahőköltem. Tudtam, hogy hogyan működik a hoppor, de ez volt az első alkalom hogy én is használatba vehetem.
- Ki a következő? Igyekezzünk. - intett oda minket Molly.
Közelebb léptem és már nyújtottam a karom hogy a tálba nyúlhassak, de Molly makacsan odébb rántotta.
- Drágám. Majd te utoljára. Előbb nézd meg hogy csinálják a többiek, még nehogy a Zsebkosz közi utcában köss ki vagy ilyesmi. - tolt el a kályha mellől.
Micsoda? Ezt el lehet rontani? Ha nem
jól teszek valamit, ki köthetek mondjuk mérföldekkel odébb?
Erről nem volt szó... Mi van Arthur autójával? Nem indul? Mindig azzal megyünk! Ma miért kell kivételt tenni?
Nagyot nyeltem, mikor Fredet is elnyelték a zöld lángok, majd George is eltűnt.
Az emberek fogyatkoztak, én pedig egyre jobban féltem attól, hogy esetleg egy mit sem sejtő mugli nappaliájában vagy más országban kötök ki.
- Na Arthur drágám! Mutasd meg kérlek Flowernek, hogy is kell ezt csinálni. - mosolygott férjére Molly.
- Persze persze! - lépett fejéhez kapva mellénk Arthur. - Markolj fel egy jó adagnyit... - Kezével vizuálta hogyan is, majd ő is a cserép tákolmányba lépett. - Mondd ki az úticélt. De... - itt fontoskodó és komoly hangsúlyra váltott. - Nagyon fontos hogy az úticél nevét nagyon tisztán és érthetően mondd. Így nem lesznek... Nos apró balesetek. - fejezte be Arthur. Majd megköszörülte a torkát, mintha csak egy színdarabot akarna felolvasni.
Elszórta a port ahogy az eddigiek is tették, majd hangosan és artikulálva kimondta a varázsló boltok utcájának nevét.
- Az Abszol út! - mondta a végszót, majd ő is eltűnt a zöld tűzben.
- Na gyere drágám! Te jössz! - nyújtotta felém a tálkát Molly. - És tudod! Tisztán, és érthetően.
Bólintottam, majd kissé remegő kezekkel belemarkoltam a hamu küllemű porba, majd beléptem a kályhába.
A klausztrofóbiám rögtön úrra lett rajtam, és rögtön folytogatónak és feledtébb szűknek éreztem a cserép falakat. Én is köhintettem párat, nehogy bezavarjon a remegő hangsúlyom, majd esetlenül elszórtam magam előtt a hopport.
A szürke por felleg lassan elterült a kályha alján, és csupán pár zöld szikra pattant ki belőlük.
Egy nyikkanás, annyit nem tudtam a torkomon kiejteni.
Megijedtem attól, hogy tényleg egy rossz helyen kötök ki, és csak bűnbánóan sandítottam Mollyra, akin viszont egy kicsi harag sem látszott.
- Fuss neki mégegyszer drágám! Ez az első! Ez egyáltalán nem bűn! Tessék! - nyájasan újra felém kínálta a tálat, amiből vonakodva markoltam fel az újabb adag hopport.
Megint elszórtam.
- Az A-Abszol út! - a hangom bizonytalan volt és remegett.
De késő. Éreztem ahogy a zöld lángok felcsapnak körülöttem, és eltakarják előlem Molly alakját és a nappalit.
Szorosan behunytam a szemem
Olyan érzés volt, mintha minden lehetséges irányba megfordultam volna, olyan gyorsan mintha csak forgószél kapott volna fel.
Háborgó gyomromban szerencsére nem volt semmi, ami vissza köszönhetett volna, és bár pár perce  eget rengető problémának gondoltam a hasi tájékom felől érkező, korgó hangokat, most hálát adok az égnek hogy egy falatot sem ettem.
Már mikor a pánik és a rókázás émelyítően kellemetlen határán voltam, éreztem, hogy a lábam szilárd talajt ér.
Az egyensúlyom cserben hagyott, előre bucskázva éreztem hogy elhasalok egy deszkából tákolt padlón, ami keserves nyikorgással válaszolt.
Hamu tapadt az arcomra, a ruhámra és a hajamra. Köhögve tápászkodtam fel a földről, majd igyekeztem felmérni, hol is ácsorgok pontosan.
Elsőre egy kissé lepusztult kocsmának tűnt, egy zöld köpenyes férfi vajsört vedelt, egy ősz hajú, hiányos fogú nő pedig valami füstölgő poharat emelt az ajkaihoz.
Nagyon megrémültem. És bár egy lélek sem hederített arra hogy szó szerint berobbantam a helységbe, én a sok furcsa alak és az abszolút ismeretlen közeg hatására teljesen pánikba estem.
Ijedten kapkodtam a fejem ide-oda, de az ismeretlen személyek továbbra is ismeretlenek maradtak, semmi vörös hajkorona vagy szeplős arc, ami szeretett kis családom jelenlétére utalt volna.
Pulóverem ujjával egy maroknyi hamut töröltem ki az arcomból.
Tettem pár lépést a nyikorgó deszkán, majd egy velem egymagas, bíbor palástba bújt boszorkány fölött elnézve megkönnyebültem vettem észre, hogy George és Ron hevesen integettek felém, kiérdemelve ezzel pár rosszaló pillantást a körülöttük sertepetélő emberektől, akiket ezzel majdnem arcul csaptak.
Én meg is indultam feléjük, finoman odébb lökve pár becsiccsentett varázslót, akik inkább néztek a pult és közéjük álló akadálynak, mintsem embernek, és nem voltak restek odébb taszítani.
- Csakhogy itt vagy! - veregetett vállon George. - Mi tartott ilyen sokáig?
- Mi ez a hely? - hagytam figyelmen kívűl a kérdést.
- A Foltozott Üst. - vágta rá Ron. - Egy szerény kis fogadó.
Kétkedve bólintottam.
- És miért pont ide jöttünk? Nem hiszem el, hogy egy olyan népszerű helyen mint az Abszolút, nem lenne egy kicsit tisztább és... - elnémultam, mert erős whiskey és likőr kellemtlenül bódító illata csapta meg az orrom, és újra rám tört a hányinger.
- Mert ez volt a legközelebb a Gringottshoz. A másik ami helyileg közel van a bankhoz, az a Zsebpiszok közben van. Oda meg... Nem olyan kellemes megérkezni. - hadarta Ron.
- Rendben. Na ideje indulni. Nem hiszem hogy tovább bírom egy percig is ebben az átkozott alkohol szagban. - motyogtam két köhintés között.
- Erre. - mondta George, majd eltűnt a tömegben.
Ezt nem hiszem el. Remek. Épp hogy megtalálom, most újra bolyonghatok egyedül, ugyanis soha életemben nem jártam itt, úgy gondolom nem kellett volna lelkesen magamra hagyni ebben a teltházas kocsma kinézetű... Lepusztult kúriában?
Az épületre nem tudtam volna tökéletes meghatározást adni, de az állapotomra annál inkább: totális kétségbeesés.
Ha eddig a bezártságtól való pánikom nem volt elég, most a tömegiszony hátha sikeresen kikészít.
Varázslók és boszorkányok tömkelege ütődött nekem, vagy lökött odébb, nekem pedig a saját helyzetemről az ide-oda passzolt gumilabdáé jutott eszembe.
A hangzavar pedig vagy egyre nagyobb lett, vagy én képzeltem már a szorult helyzetembe mindenféle szorongást keltő tényezőt, de lényeg a lényeg, kezdtem nagyon az őrület határára kerülni.
Nem is értettem hogy lett hirtelen ekkora felfordulás.
Kétségbe esetten forgolódtam az ember tengerben, még meg nem láttam a valószínűleges okát a hatalmas zsivajnak.
A számtalan varázsló és boszorka alakja közül egy hatalmas ember magasodott ki, akinek mellkasig érő, hatalmas szakálla és egy csillogó fekete szempárja volt.
A két szem úgy ragyogott akár két bogár kitinpáncélja.
Hirtelen lemerevedtem, és csak álltam mint a sóbálvány, hagyva hogy állott légkör miatt átmelegedett testek lökjenek odébb és taszítsanak ide-oda.
A bennem felmerülő gondolatok alaptalanok, már-már nevetségesek voltak, de a ragyogó íriszek, a meleg mosolyt árasztó arc...
Olyan ismerős volt.
A deja vu érzése átjárt, ugyanakkor homály telepedett a gondolataimra, mert halvány lila fogalmam sem volt arról, hogy honnan.
Mialatt az óriás termetű ember össze-vissza forgolódó arcával mustrálta a tömeget, rájöttem hogy az emberek nem is őt akarják ennyire megcsodálni, hanem egy megszeppent fiút, aki riadtan figyelte hogy a sok varázsló úgy figyeli és tapogatja mint egy állatkerti állatot.
Ő is ismerős volt, de azonnal eszembe ötlött hogy honnan.
Ezt a fiút láttam az állatkertben.
Ő tüntette el az üveget.
Annyira meg sem szeppentem, naná hogy ő is ki köt az Abszol úton, elvégre muglik nem tudnak levegővé varázsolni egy üveglapot...
Ami jobban felzaklatott, az csupán az hogy a varázs világban nem szokás állatokkal, főleg nem kígyókkal társalogni.
Bár lehet hogy csak én képzeltem valamit bele, az amúgy is abszurd helyzetbe.
Megráztam a fejem, majd átpréseltem magam egy cilinderes, alacsonyabb varászló, és egy szakadt, dohos szagú köpenybe bújt, testes boszorka között.
Miközben az ember labirintusban igyekeztem az ajtó felé harcolni magam, meghallottam...
- Harry Potter? Valóban?
- Isten hozta újra köztünk, Isten hozta!
- Úristen ez Harry Potter!
- A boldogságom nem ismer határt Potter úr. Diggle vagyok. Dedalus Diggle.
- Po-Potter! E-el sem tudom m-mo-mondani mennyire örülök h-hogy megismerhetem! - dadogta egy hatalmas turbánnal a fején egy kezét tördelő, kissé zaklatottnak tűnő varászló.
Megszeppentem.
A fiú akit annyira ünnepelt az egész fogadó, valóban Harry Potter lenne?
Sokat hallottam róla, természetesen a legismertebb varászlók listáján szerepelt a neve, és nem fordult elő hogy legalább egy Reggeli Próféta cikkben meg nem említették volna.
Amit ugyebár megtudok érteni, az ő története az meg is érdemel ennyi odafigyelést.
Ő ugyanis a fiú, akinek köszönhetjük azt, hogy minden idők legsötétebb és veszélyesebb varászlója márcsak egy rossz emlék a varázsló társadalom számára.
Ahogy hallgattam a sok ember örvendő beszédét és hangjukat ahogy a Harry Potter nevet ismételgetik, újra eszembe jutatta, ahogy Remus kiskoromban mindig a híres történetet milyen átéléssel mesélte.
Szinte olyan volt, mintha ő is részese lett volna annak az egész varázs világra hatással lévő éjszakának.