Az Ifjabbik Tapmancs - Book 1: A Bölcsek Köve (Harry Potter fanfiction)

Perselus Piton

Másnap valószínűleg az egész napot átalszom, ha Vadóc nem dönt úgy hogy milyen jó kaparófa lehetne a vádlimból.
Éppen arról álmodtam hogy körberepülöm a Roxfortot az új Nimbuszommal, ketté hasítva a levegőt, akárcsak olló a papírt, miközben minden hajfürtömet hátracsapja a szél, és a talárom csattogva lobog mögöttem.
Éppen kitártam a karom, és úgy süvítettem végig a levegőt, mikor éktelen fájdalom nyilalt a lábamba.
Az álomkép szertefoszlott, bár kétségbesetten próbáltam belekapaszkodni, és visszaképzelni a magaslati szemszögből látott tornyokat, az arcomat súroló szél érzését, de helyette csak kipattantak a szemhéjaim, elém tárva a baldachinos ágy mályvaszínű függönyét.
Felültem.
- Sicc te dög! - mordultam rá Vadócra, aki éppen éles karmait fente lábamon, éktelen szakításokat ékelve a nadrágom szárára.
A hiúz ijedtében lebucskázott az ágyról, keserves miákolás közepette, majd tompa puffanás jelezte hogy földet ért.
Lelkiismeret furdalásom támadt, azonnal a talajt fogott állat irányába fordultam.
Vadóc égnek meredő lábakkal és nagyon bosszús ábrázattal nézett vissza rám.
- Ne haragudj pajtás... - mondtam, majd karjaimmal visszaemeltem a kis sózsákot az ágyra. Vadóc sértődötten hátat fordított, és amíg meg nem lóbáltam a bőröndömből előhalászott szendvicset amit még Molly készített az útra, csak a csonka kis farkát láttam, ahogy hátsó fertáját mutogatta.
- Engesztelésképp ezt most megkapod, de a lábam akkor is tabu kaparászás szempontjából. Igazából minden testrészem. Kapargasd inkább annak a be nem álló szájú Hermione lábát. - kaján örömmel gondoltam arra, hogy mi lenne ha ez a kis bestia véget vetne Granger folyamatos szómenésének.
Gonosz elképzelés volt, de egy idő után tényleg torkig lehet lenni a végtelen okoskodástól és tömérdek üres, unalmas és hosszan taglalt magyarázásból.
Míg egy kis ideig vakargattam a száraz kenyeren rágódó Vadóc fülét, kilesve a baldachin függönyön lévő kis résen a felmenő nap sugarait, ahogy minden mozdulattal vörösre majd sárgára festi az eget.
Néhány madár csivitelése is behallatszódott vegyítve a leveleket táncoltató széllel, ami kísérteties szimfóniát adott ahogy a gallyak között hasítva lomha suhogást hallatott.
Lassan elhúztam a függönyt, majd kiszálltam az ágyból.
Rajtam kívűl még mindenki az igazak álmát aludta, sőt, Hermione még horkolt is egy csöppet.
A bőröndömből előhalásztam egy kevésbé gyűrött talárt, természetesen megvolt az ára annak hogy iskolai egyenruhámban aludtam, ugyanis olyan összegyűrt lett, mintha mosórongynak használtam volna.
Magamra húztam egy találomra a bőröndömből előráncigált pólót és nadrágot, majd egy gondosan összehajtott talárra cseréltem a pizsamát helyettesítő darabot.
Megvolt az előnye annak hogy elsőként ébredhettem, így kiélvezhettem a kisajátított fürdőszoba feltétlen előnyét, miszerint senki sem siettet.
A hajam kellőképpen megtéptem ahhoz hogy a tükörben látott másom egy engem elégedettséggel eltöltő látvány legyen, majd arcot mostam.
A hűsítő víz ébresztőként hatott, a reggeli kábaságot sikeresen lemostam, és már úgy nézhettem tükörbe hogy igen, készen állok az első Roxforti napomra.
Kiléptem a fürdőből, pár lány már kezdett ébredezni.
- Jó reggelt! - köszöntött Hermione. -
Ma úgy tudom lesz átváltoztatástan óránk. Szerinted poharat kell majd fakanalállá varázsolni vagy gyufát tűvé? A tankönyvben a gyufa van elsőként felírva, de szerintem a poharas varázsige könnyebben végrehajtható. - támadott le.
Én csak bután pislantottam párat, jelezvén hogy nem igazán fogtam fel mit mond. - Szerinted?
Az egész szóáradatból annyi van meg hogy jó reggelt. Kora reggel még nem pöfékelnek úgy az agyam fogaskerekei mint ahogyan az ő nyelve pörög.
- Neked is jó reggelt. - én csak választ adtam arra a mondatra amit felfogtam.
Hermione csak lenézően meredt rám, majd elfordult szegény Lavender felé hogy most az ő ép eszét ostromolja ilyesféle mondatnak nevezett hadarással.
Legyintettem, majd leráncigaltam a függönyön felkapaszkodó Vadócot, mielőtt olyan kárt tesz, ami már többe kerül egy röpke "ejnye-bejnye" -nél.
Ében is felébredt, könyörgő szemekkel, kérkedő turbékolással és incselkedő tollfelborzolással kérlelt arra, hogy engedjem ki végre a szabadba kicsit repkedni.
Kinyitottam a kalitka ajtaját, majd hagytam hogy a madár fekete csíkként távozzon az ablakon át, és helyettem is körberepkedje néhányszor a Roxforti kastélyt.
Miután a tankönyv kupacomat erőteljes és megerőltető mozdulatok árán beletuszkoltam egy hátizsákba, kiléptem a hálóteremből, ugyanis kezdett megint a hócipőm tele lenni a Hermione féle szó lavinával.
Lebotladoztam a csigalépcsőn, egyenest a klubhelységbe.
A kandalló mellett megláttam Ront és Harryt, az utóbbit igencsak idegi állapotban.
- Nézd ott van!
- Hol?
- A magas vöröshajú mellett!
- A szemüveges az?
- Láttad az arcát?
- Láttad a sebhelyét?
Ilyesféle sugdolózások hada érte szegény Harryt, aki csak fejét leszegve ácsorgott Ron mellett, és a földet tanulmányozta. A sok csodálkozó szempár pedig őt.
A hitetlenkedő megjegyzéseknek mintha se vége se eleje nem lett volna, mindig volt legalább egy ámuldozó összesúgás, vagy kétszer a fiú mellett elsétáló ember, aki minél több alkalmat meg akart ragadni arra hogy úgy bámulja Harryt, mint egy kiállítási tárgyat.
Megsajnáltam szegényt, így utat törtem a susmotoló emberek tengerében, majd védelmezően eltakartam a kíváncsiskodó szempárok elől a fiút.
- Igen, ő tényleg Harry Potter. Valóban ide jár. Jobb ha hozzászoktok, mert valószínűleg mindennap találkozni fogtok vele. Aki szeretné jobban megismerni az nyugodtan jöhet barákozni, de nem kell úgy kezelni mint egy állatkerti állatot. És most oszolj, ha valaki akar az meg kezdeményezzen emberi beszélgetést, és ne a legközelebb álló embernek mutogasson mintha Harry egy kiállítási látványosság lenne. Köszönöm! - néztem egyesével szigorú arccal minden meredten bámuló szempárba.
A várt hatást elértem, szerencsére a legtöbben elsiettek a dolgukra vagy órára, csak néhány ember maradt, aki azért lopva rá-rá pillantott Harryre.
Meglepettek voltak, de belátták hogy igazam van.
- Hú, köszönöm. Hasonló gondolataim voltak csak nem igazán mertem kimondani. Így is zavarban voltam tőlük. - hálálkodott Harry.
- Semmiség. Bár nem tudom milyen lehet neked, el tudom képzelni. Rossz volt nézni ahogy majd felfaltak a tekintetükkel. - legyintettem.
Harry és Ron velem kiegészülve elindult az órákra.
Amint a klubhelységből kiléptünk, ráeszméltem hogy hiába hesegettem el pár griffendéles gyereket akik nagy szemeket meresztettek szegény Harryre, az egész iskolának azért én sem tarthatok beszédet a mit szabad Harryvel etikettről.
A mardekárosokkal gyűlt meg a legnagyobb bajom.
Valószínűleg Malfoy az egész házat Harry ellen fordította a kis összekapásuk miatt, ugyanis ők nem pusztán megbámulták vagy összesúgtak mögötte, hanem egyenesen ellenszenvesek voltak vele: fellökték, gúnyolták és miegyéb, aminek hatására már ott tartottunk hogy Ronnal komplett testi őrségként követtük Harryt, hogy legalább a termekbe el tudjon jutni.
De nem csak a Harryt lépten nyomon követő, árnyékként a nyomában járó összesúgással gyűlt meg a bajunk: a lépcsők a Roxfortban igencsak szeszélyesek voltak, és szerettek saját életmódot folytatni. Izegtek-mozogtak, valamelyiknek volt egy fokja ami hiányzott, és a sok belecsúszott láb és megbotló diák arról árulkodott, hogy nem is igazán volt észrevehető a hiánya.
Egyes lépcsők pénteken máshova vezettek, mások pedig néha eltüntették fokaikat, síkos leejtőt csinálva ezzel magukból, ezért gyakorta lehetett látni összegubancolt végtagokkal és kiborult cokmókkal a földön hentergő gyerekeket.
De nem csak a lépcsők szerettek rakoncátlankodni velünk, voltak ajtók is, amik kinyithatatlanok voltak, csiklandozni kellett őket ahhoz hogy kinyíljanak, vagy éppen csak a kőkemény fal tárult elénk ha nagy nehezen kinyitottuk.
És ha ez nem lenne elég, Hóborc a bankett éjszakáján megismert kopogószellem is sikeresen bebizonyította, hogy Percynek mennyire igaza volt vele kapcsolatban.
Előszeretettel ijesztgette bármelyik diákot, de legfőképpen a tapasztalatlan elsősöket. És persze végtelenül pimasz is volt.
Egy keddi napon például átváltoztatástan előtt pár perccel jöttem rá, hogy minden felszerelésem hiányzik, így visszarongyoltam a klubhelységbe, mert McGalagony első látásra biztos hogy a szigorú tanárok egyik éltagja volt, képes volt márcsak egy ferdén álló süveg miatt is pontlevonással fenyegetőzni, és ha nem griffendélesek voltak az adott nebulók, a tanárnő pedig bal lábbal kelt, ezt meg is tette.
Feltétlen kivételt azért mi sem kaphattunk, a griffendélesek is ugyanúgy tonna mennyiségűt kaptak leckéből, mint a pofátlan mardekárosok, a hollóhátasok, akiknek annyi szerencséje volt hogy a tanuláson és leckeíráson kívűl nemigem akadt más hobbijuk, vagy szegény hugrabugosoknak, akik a légynek sem tudtak volna ártani, de a szigorú tanár haragja ugyanígy őket is megtalálta.
Szóval éppen a fentfelejtett tankönyveimért csörtettem vissza, magamat átkozva mindennel ami csak eszembe jutott, mert ha McGalagony órájára bármit is elfelejtek hozni, az egy az egyben egyenlő a biztos halállal.
De minimum ötven pontlevonással.
Persze a mókás kedvükben lévő lépcsők nem kíméltek, mikor a Griffendél tornyából másztam kifelé, már teljesen más pozíciókban voltak elrendeződve.
Kezdetét vette a folyosókon való császkálás a helyes terem meglelése érdekében, de meg mertem volna esküdni rá, hogy egyes festmény vagy címerpajzs márcsak azért is más helyre került, hogy engem megtévesszen.
Egyetlenegy reményemet Hóborchoz fűztem, aki épp azzal foglalatoskodott hogy töklével eláztassa Fránya Fauna portréjának szövetét, aki rikácsolva követelte hogy a bolond kísértet menten hagyja abba amit épp művel.
A festmény nevét pedig onnan sikerült megállapítani, hogy Fred mesélte hogy a mögötte a falat fedő drapéria mögött egy alagút van, ami a pincébe vezet.
Legalább megmentem a csúf boszorka napját.
- Hóborc! - üvöltöttem oda a kísértetnek, mire az undok kis szemeivel rám nézett, majd felém hajította a fémkancsót.
Én elhajoltam, majd karbatett kézzel csóváltam a fejem.
- Mi van elsős kukac? Neked nem órán kéne lenned? - húsos mutatóujjával vádlón bökött felém.
- Dehogynem. De eltévedtem. - válaszoltam. - Megtudnád mondani merre találom az átváltoztatástan termet? - igyekeztem rövidre fogni, ugyanis körülbelül öt percem lehetett hátra, McGalagony ugyanis maga a megtestesült pontosság, nincs olyan perc az ő óráján ami a rá való várakozással telne el.
- Nem. - válaszolt kurtán Hóborc, majd átrepült rajtam, mire olyan érzésem támadt, mintha valaki egy hordó jeges vízzel nyakon öntött volna. - Kivéve ha adsz fizetséget.
Arcán ravasz vigyor jelent meg.
Az enyémen hitetlenledő fintor.
- Az a fizetséged hogy nem szólok a Véres Bárónak. - vágtam rá.
Meglepedten konstatáltam hogy Hóborc bólint, és semmi visszavágás vagy gúnyos beszólás nélkül elindul az egyik lépcső irányába, csörgősipkás fejével intve hogy kövessem.
Fogyó perceim gondolatára belehúztam, futva nyargaltam az előttem suhanó kísértet után.
Valami gyanús volt... meg mertem volna esküdni rá, hogy az átváltoztatás terem nem a harmadik emeleten van.
Hóborcból valami megmagyarázhatatlan okból kirobbant a nevetés, majd eltűnt a folyosó jobboldali ajtajában.
"Várjunk csak" - gondoltam. Nem azt mondta Dumbledore hogy a harmadik emeleti folyosó jobbkéz felöli ajtaja...
- Tiltott hely! Egy gyerek a tiltott folyosón császkál! Hogy magyarázod ki ebből magadat te kis... - rekedtes és dühtől fröcsögő hang hallatszódott a hátam mögül.
Argus Friccs állt mögöttem, piszkos ruhában, zsírtól csatakos hajjal és dülledő szemekkel.
Fred és George állítása szerint rosszabb volt mint Hóborc.
Így látni a húsvér Friccset, ahogy felém csoszog fenyegetően rázva az öklét, nyomában Mrs Norris nevű, gonosz tekintetű macskájával, akinek ugyanolyan kigúvadó szeme volt mint gazdájának, úgy gondoltam Fred és George intelme abszolút jogos volt.
Ha Mógus professzor nem ment ki a szorult helyzetből, valószínűleg tényleg a Friccs álltal leírt tömlöcben kötök ki.
Szerencsére Mógus a maga dadogós stílusában útbaigazított, így még McGalagony előtt berobbantam a terembe.
Hamar rá kellett jönnöm hogy ha Frics nem is, de Mrs Norris mindenhol a nyomunkban van, azonnal árulkodva rohanva gazdájához, aki azonnal ott termett, bárki csak véletlenül is olyat tett ami a házsártos gondnoknak ne lett volna ínyére.
Viszont amit kétség nélkül minden diák szeretett, az a csillagászat volt.
Szerdánként éjfélig fent maradtunk, teleszkóppal tanulmányozva a csillagokat, bolygókat, ami kellemes időtöltést nyújtott egyaránt minden diáknak.
És bár a legtöbb nebulónál ez ennyiben ki is merült, de engem az elméleti része is nagyon érdekelt, hosszasan tanulmányoztam az órai jegyzeteket, és elemeztem a kacifántos keringési pályákat.
Az első mágiatörténelem óra pedig egy kisebb meglepetést is tartogatott számunkra.
Mindenki pergament és pennát vett elő, könyveket a padra készítettük, és órára készen beszélgettük el a tanár nélküli időt.
Egészen addig míg Parvati fel nem sikított, majd mindenki szépen követte a példáját.
A tanár ugyanis nem az ajtón át jött be. De még mennyire nem.
Binns professzor ugyanis egy kísértet volt. A falon át belibbent a terembe, nem zavartatva magát, hogy kisebb pánikot keltett ott.
Mint később kiderült, Binns professzornak a mai napig sejtése sincs róla hogy kísértet, egy nap elaludt a foteljében, majd földi maradványait maga mögött hagyva libegett el órát tartani. Unalmas élete lehetett ha még ezt sem vette észre...
De az izgalmas dolgok ennyiben ki is merültek, talán beleszámítva azt, hogy Binns hangja olyan volt mint egy elöregedett porszívó,amit Arthur is bütykölt a garázsban sokszor.
És ez sajnos nem segített azon a kialakult helyzeten hogy továbbra is kevertük a kobold lázadásban résztvevő személyek nevét.
Az azután következő bűbájtan óra pedig kifejezetten mókásra sikeredett.
Flitwick professzor nagyon alacsony volt, és nagyon sipítozó hangon beszélt.
Akárcsak a banketten, most is könyvekkel felpolcozott széken tekintett körbe a teremben, de még így is alacsonyabb volt egyeseknél.
Én titkon Manó professzornak hívtam, ezt csak Freddel és Georgeal volt merszem megosztani, de szerencsére ők kacagva biztosítottak róla, hogy találó név.
Mikor Flitwick a névsort böngészte át, Harry nevéhez érve csak sikkantva lepottyant a könyvekből emelt magasítóról.
Néhányan Manó professzor megmentésére siettünk, de egy ember is elég lett volna, mert ahogy a hálálkodó Flitwicket visszaemeltük a kötet toronyra, észrevettem hogy a teste olyan könnyű mint maga a díszpárna, amin álldogált.
A már említett, szigorról híres McGalagony pedig nem csak szavakban, de tetteiben is kellőképpen bizonyította, hogy nem az a fajta tanár, akivel érdemes kukoricázni.
- Az átváltoztatástan az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a tantervben szereplő mágiák közül. Aki rendetlenkedik az órámon, attól egyszer és mindenkorra búcsút veszünk. Ne mondják, hogy nem figyelmeztettem magukat. - ezután a kijelentése után néma csend honolt a teremben, mire a professzor asszony malaccá varázsolta az asztalt, majd vissza. Mindenki álmélkodott a mutatvány láttán, és izgatottan kotorászott a táskájában pálca után, de mint hamar kiderült, egyenlőre még mérföldekre vagyunk attól hogy tárgyból állatot csináljunk.
Egyenlőre pálca helyett most pennát kellett a kezünkbe kapni, amit páran elégedetlen morgással nyugtáztak, de McGalagony rájuk lövelt szigorú pillantása elég volt az elhallgattatásukra.
Az óra csúcspontja az volt, mikor a professzor kiosztott mindenkinek egy szál gyufát, annak érdekében hogy változtassuk tűvé.
Végre kezembe kaptam a pálcámat, ami furcsa faragásával és fekete színével azonnal kitünt a többiek egyszerű husángjai közül.
A pálca mintha a gondolataimban olvasott volna, bármilyen pöccintés vagy suhintás nélkük apró fehér szikrákat lövellt, és két pislantás között gyufa helyett egy acélszínű, fényes kis hegyes tű hevert az asztalomon.
McGalagony büszkén mutogatta körbe varázslatom eredményét, ami mellett egyedül Hermione tűvé változott gyufája adott hiteles bizonyítékot arról hogy sikerült a varázslat mindkettőnknek.
Amit Galagony csinált, az pedig ritka és szokatlan, mégis kedves jutalom volt: egy mosoly. A Roxfortba érkezés óta soha nem volt még példa ilyesféle pozitív elváltozásra McGalagony arcán.
A mindenki álltal áhítottan várt sötét varázslatok kivédése óra csalódásnak bizonyult számunkra.
A hangulata nevetséges volt, Mógus terme kivolt dekorálva fokhagyma füzérekkel, ami szinte mindenhonnan alácsüngött, míg a plafonon függő sárkánycsontvázon is.
Az elméleti rész kissé ködösnek bizonyult, Mógus ugyanis sokszor dadogott, nem kissé értetlenné téve ezzel a lediktált szöveget, ráadásul a turbánja elég fura szagot árasztott, ami akárhányszor csak közelebb lépett a professzor, megcsapta az orrom.
Fred és George válltig állította hogy Mógus turbánja is ki van tömve fokhagymával.
Nem tudni, viszont a látható füzéreket Mógus egy Romániában megismert vámpírra hagyatkozva magyarázta meg, mert elvileg az mostanában készült eljönni érte.
Mi csak nevetve hallgatuk efféle teóriáit, bár az igazat megvallva nem igazán mondtam hogy hitelesnek véltem őket...
A gyógynövénytan is érdekesnek bizonyult, hetente három órát szántunk rá a kastély udvarában fellelhető üvegházakban, ahol különféle növényeket gondoztunk, néha elég undorító perceket szerezve magunknak, de mindenek felett érdekes tapasztalatokat és hasznos tudást.
Péntekre viszont mindannyian elfáradtunk, hiába voltak érdekesek egyes órák, kifejezetten fárasztóak is.
A hét utolsó munkanapján olyan kimerülten ébredtem, hogy csak az keltett fel kellőképpen ahhoz hogy le tudjam vonszolni magam a reggelire, hogy jéghideg vízbe mártottam az arcom. A cseppek lassan lefolytak, hideg nyomot hagyva maguk után, amit egy törölközővel szárítottam meg, remélve hogy a kimerültséget is ledörzsölhetem magamról. De nem így történt, majdnem beleájultam az előttem gőzölgő rántottába.
- Milyen óráink lesznek ma? - kérdezte Harry két kanál zabkása között.
- Dupla bájitaltan a mardekárosokkal. - felelte lelohadó kedvvel Ron. - Piton tartja, a Mardekár házvezető tanára. Elvileg kivételez velük...
- Bárcsak McGalagony is kivételezne velünk... - motyogta Harry.
Ebben mondjuk egyetértettem vele. A tömérdek házi nem járult hozzá ahhoz hogy kevésbe legyek kialvatlan, és McGalagony előszeretettel adott fel kétszer annyit mint bármelyik tanár együttvéve a héten. Levert a víz, mert arra gondoltam, hogy ez még csak az első hét volt, nekem pedig máris leszakad a kezem a körmöléstől.
Miközben mi reggelink elköltésevel foglalatoskodtunk, megannyi bagoly röppent be, valamelyik borítékkal, valamelyik kisebb csomaggal.
Ében kitűnt közülük, mindenki azt hitte tévedésből repült be a terembe nyíló ablakokon keresztül, de az ő karmában is egy boríték fityegett.
Leszállt az asztalra, majd felém nyújtotta lábát, hogy leoldozzam róla a hozományát. Meg is tettem, majd pár darab angol szalonnával jutalmaztam érte. Ő kedves turbékolással kicsípte a kezemből, majd tova is szállt hogy elfogyaszthassa a nekiadott húst.
Én eközben felbontottam a levelet, majd örömteli mosollyal konstatáltam hogy Billtől jött.