Az Ifjabbik Tapmancs - Book 1: A Bölcsek Köve (Harry Potter fanfiction)

Fekete szőr, fekete köpeny

Ennél nagyobb bajba nem is keveredhettünk volna.
Fejleszegve lépdeltem Frics után, aki különböző régi módszerekről károgott rekedtes hangján, hogy ő miként büntetné meg a szabályszegő diákokat, csakhogy én és Harry rá se hederítettünk, helyette hevenyésző alibiket próbáltunk kieszelni, persze egyik átlátszóbb volt mint a másik, így csak csendbe burkolózva követtük a gondnokot McGalagony irodájának ajtajához.
Belépvén ezer meg ezer Molly hangja csendült fel, ahogy a "csalódtam benned" szavakat ismételgeti, vagy arra gondoltam hogyha nem is csapnak ki, de biztos nem lesznek hálásak a griffendéles társaim, hogyha megcsonkítom az ünnepelt kviddics meccsek jövedelméből származó pontokat.
Szörnyű szájízzel, ökölnyire zsugorodott gyomorral és bordáimat szétrepesztő, hevesen verdeső szívvel léptem be a professzor asszony irodájába.
Körülnéztem, elvégre nem mindenkinek van ekkora "szerencséje" hogy élőben megtekinthesse a rettegett McGalagony uralta helységet, amiben olyan félelmetes és szigorú rendezettség uralkodott, hogy a tanárnő le sem tagadhatta volna hogy az ő irodája.
A könyvek betűrendben sorakoztak egymás mellett, egy polcon csak ugyanolyan vastagságú kötetek foglaltak helyet.
A professzor asszony asztalán minden úgy volt beállítva, hogy egy centiméterrel se legyen beleköthetni való, katonás rendben foglaltak helyet egymás mellett a tárgyak.
Remegve morzsoltam talárom szegélyét, érdes perzselés nyomokat kitapintva, amit mostanra már a Romániába tartó Norbert égetett bele a ruhámba.
Hagytam hogy barna hajfürtjeim szégyentől vöröslő orcámba omoljanak. Már réges rég letettem arról hogy épkéz magyarázattal rukkoljak elő McGalagonynak, hisz ad egy, a legszigorúbb tanárról beszélünk, ad kettő, mégiscsak éjszaka lófráltunk tilosban, ráadásul a csillagvizsgáló toronyban, ahova alapjáraton tilos a bemenetel tanár felügyelete nélkül.
- Amilyen jól indult ez az egész, olyan pecheses végződik. - suttogta alig hallhatóan Harry, én pedig csak reményvesztve bólogattam.
Pár perc múlva McGalagony lépett be a dolgozó szobába, és csak nekünk, csak most hogy mégrosszabb legyen és még mélyebb legyen a gödör amibe estünk, McGalagony nem egyedül jött. Vékony karjával nem más grabancát szorongatta, mint Nevillét.
Látván ahogy a fiú esetlenül bebattyog az irodába, legszívesebben megfogtam volna a professzor asszony asztalán heverő üveggömböt és fejbe kólintottam volna magam vele, hogy nem létezik hogy ennyire szerencsétlen lehetek.
- Harry! Flower! - fakadt ki a sírás határán Neville, mikor elkerekedett szemekkel észrevétett minket. - Benneteket kerestelek! Szólni akartam hogy Malfoy utánatok ment... azt mondta van nálatok egy sárk... - kezdte a fiú, mire én és Harry eszeveszett hadonászásba kezdtünk, hogy Neville most alattunk vágja a fát a be nem álló szájával, és hogy ugyan egy kis időre legalább hallgasson el.
Persze a szemfüles McGalagony figyelmét nem kerülte a ki- és nem kimondott információ töredékek és a mi eszelős hadonászásunk, ami valóban elég feltünő volt, mintha valakit láthatóan irritálna egy légy és azt hesegetné.
A tanárnő vészjóslóan tornyosult fölénk, úgy fújtatott mint Norbert, ha még füst is gomolygott volna kitágult orrlyukaiból, akkor elkönyveltem volna McGalagonyt egy skótkockás, hajhálós sárkánynak. Új faj, aminek jellegzetes ismertető jegye a pontlevonó természete... Vajon Charlie mit szólna ha megírnám ezt neki?
Ha nem lettem volna ekkora pácban, még fel is kacagtam volna. De valószínűleg azzal megadtam volna magunknak az utolsó döfést.
Így inkább erősen az számba haraptam, és úgy vártam hogy a fenyegetően fölénk magasodó McGalagony bőrbe bújt sárkány-hóhér meghozza a végítéletet.
- Ezt egyikükről sem feltételeztem volna. Frics úrtól hallom, hogy a csillagvizsgáló toronyban voltak. Hajnali egy óra van. Magyarázatot várok! - sziszegte a professzor, utolsó szavait olyan hangleejtéssel kipréselve mérgében összeszorított fogai közül, mintha csak azt mondta volna, hogy halál reánk.
Hagytam hogy a tanárnő éles szavai ostorként csapkodják a testem, és válaszolni ha erőltetem sem tudtam volna, inkább bakancsom orrát kezdtem fixírozni McGalagony haragos tekintete helyett.
- Azt hiszem sejtem mi áll ennek a hátterében. - folytatta McGalagony kíméletlenül. - Nem nehéz kitalálni. Beadtak Malfoynak valami légből kapott történetet egy sárkányról, hogy éjszaka felkeljen, és pórul járjon. Őt már nyakon csíptem. Gondolom, jó tréfának tartják hogy Longbottom is elhitte a meséjüket.
Harry és én kétségbeesetten igyekeztünk Nevillenek fejrázással és megnyugtató pillantásokkal a tudtára adni hogy ez nem igaz, de ő csak fájdalmas arccal meredt maga elé.
Fenébe - gondoltam.
Nem elég hogy megbántottuk Nevillet, szegény fiú most miattunk kerül bajba, csak mert segíteni akart rajtunk.
- Meg vagyok döbbenve! - szakította félbe a néma sajnálkozást McGalagony. - Egyetlen éjszaka alatt négy diák a folyosón! Ez példátlan! - korholt minket, és kíméletlenül folytatta. - Weasley kisasszony, hatalmasat csalódtam magában! Érett lánynak gondoltam, nem hittem volna hogy pont maga részt vesz ilyen nevetséges tréfákban. - minden szava úgy égette a bőröm, mint megannyi apró tűszúrás, és McGalagony szavainál márcsak az lett volna rosszabb, ha ugyanezeket Molly szájából hallom. Megremegő ajkakkal tűrtem tovább a becsmérlő szavakat, úgy összegörnyedve, mintha el tudnék bújni a szégyen elől. Pedig az bent tette meg a hatását, éreztem, hogy minden egyes szónál elfacsarodik a szívem. - Ami pedig magát illeti Potter, azt hittem jobban a szívén viseli a Griffendél ügyét. Mindhárman büntetésben részesülnek! Igen, maga is Longbottom! Semmi sem lehet mentség vagy ok arra, hogy éjszaka az iskolában kószáljon. Legkevésbé most, ilyen veszélyes időkben. Ötven pontot vonok le a Griffendéltől! - fonta össze a kezét a professzor asszony, miközben a fejét ingatta.
Eddig lehajtott fejjel gubbasztottam, de a tanárnő szavaira úgy kaptam fel, hogy belereccsent a nyakam is.
- ÖTVEN PONTOT? - fakadtam ki a nyakamat masszírozva.
- Ezzel elveszítenénk az előnyünket, amit az utolsó kviddics meccsen szereztünk! - pillantott fájdalmasan csillogó szemekkel Harry szintén a professzorra.
Neville semmit sem szólt, csak csendben szipogott.
- Fejenkét ötven pontot. - tette hozzá McGalagony olyan arccal, mintha most akarna hóhérként lesújtani baltájával a nyakunkra. Mondjuk nekem mindegy, az enyém úgy is az imént reccsent használhatatlanná.
Sokkal nagyobb baj volt azonban az, ami McGalagony ajkait elhagyta.
- De tanárnő kérem... - állt fel könyörgő szemeket meresztve az igazgató helyettesre Harry.
- Ezt nem teheti! - rivalltam rá tehetetlen kétségbesésemben a professzorra, nagy eséllyel rontva ezzel helyzetünket.
- Ne írja elő nekem, hogy mit tehetek és mit nem! És most indulás az ágyba! Sosem szégyelltem még magam ennyire griffendéles diákok miatt. - pirított ránk McGalagony halántékát masszírozva, másik kezével erőtlenül az ajtó felé bökve, tudtunkra adva hogy ő elérkezettnek tekinti a távozásunk idejét.
Kiérve a folyosóra még egy utolsó kétségbeesett próbálkozást kíséreltem meg arra, hogy jobb belátásra bírjam a professzort.
- De kérem tanárnő! Magának is fontos hogy megnyerjük a házkupát! Kérem ne tegye ezt! - fordultam vissza könyörögve, azonban a próbálkozás visszájára sült el.
- Még zsarolni próbál a házkupa gondolatával? Ilyen diákokkal a házamban meg sem lepődöm hogy nem a Griffendél lesz a befutó! És most kotrodjon aludni, mielőtt a maradék pontot is elvonom! - harsogta McGalagony, éles hangjától csak úgy visszhangzott a folyosó.
Majd az igazgató helyettes hangos robajjal becsukta az ajtót, mi pedig legyőzöttként és mérhetetlen szégyennel a szívünkben vissza kullogtunk a klubhelységbe.
Harry és Neville szótlanul (Harry) és zokogva (Neville) caplattak el a saját hálótermükhöz vezető csigalépcső irányába.
Én is megmásztam a sajátomhoz vezető lépcsősort, és hálát adva hogy Hermione az igazak álmát alussza és nem kell neki magyarázkodni a balul elsült éjszakáról, csalódottan rántottam be ágyam függönyét, és tűrtem hogy Vadóc a hátamon fenje karmait, mert kisebb gondom is nagyobb volt csínytalan hiúzomnál.