Az Ifjabbik Tapmancs - Book 1: A Bölcsek Köve (Harry Potter fanfiction)

Nicolas Flamel

A téliszünet lassan a végéhez közeledett. A hálókörlet megtelt a hazautazott majdan visszatért diákok utazóládáival.
Újra megindult a Roxfortban az élet.
A zsibongó diákok lassan feltöltötték a folyosókat, és a zsúfolt termeket úgy lehetett volna a legjobban jellemezni, mint egy hangyabojt.
A Griffendél torony csurtig volt az élmény beszámolókat tartó nebulókkal, és persze velünk, akik tűrtük Hermione kioktatását.
Hogy miről? A válasz egyszerű!
Hermione a szabálytiszteletben nem hazudtolta meg önmagát, így várható volt, hogy mikor a "milyen volt a szünet?" kérdésre válaszolván a tiltott könyvek részlegénél való illegális kóborláshoz értünk, a lány azonnal ecsetelni kezdte, hogy Frics, Mrs Norris vagy Piton elkaphatott volna minket, és hogy lehetünk ennyire felelőtlenek.
Aztán persze azért is meglettünk róva, amiért nem sikerült előre haladni a Nicolas Flamel ügy kapcsán.
És ha még Hermione szemrehányásai nem lettek volna épp elegek, akkor ott voltak a tanárok, akik úgy tűnt, jócskán kiheverték már a téli szünetben felépített lazább imidzsüket, mert amint véget ért a szünet utolsó napja, már lelkiismeret nélkül tovább traktáltak minket házi feladattal, és tovább vonogatták le a pontokat, főleg Piton, bár neki napi rituálénak számított legalább egy házat megfosztani némi mennyiségű ponttól, ha csak az adott ház nem a Mardekár.
Ezért már őszintén szót sem emeltünk, Pitontól ezt már megszokhattuk.
Az első pár napban még mindenkinek gatyába kellett rázódnia.
Főleg Harrynek, akinek nemcsak a tanulás, de egyúttal a kviddics edzések is folytatódtak, és a kimerültséget szegény fiú le sem tagadhatta. Vele egyetemben sok diák emelt panaszt - persze tanár jelenléte nélkül- arra, hogy mennyire nincs ínyükre az újabb adag lecke.
Leszámítva Hermionét, kinek a tanulás tökéletes szinonimája a hobbinak.
Túl megerőltető volt abba belegondolni, hogy a lány hogy tud egy éjszaka alatt megírni három beadandót, még én egyel is épp hogy kész vagyok határidőre, nem is említve, hogy a lány a házifeladat feladása napján már úgy tért nyugovóra, hogy az adott lecke már átjavítva és készen hever a hátizsákjában holnapra.
Így a lány gyakran ráért arra, hogy a Ronnal való sakkozással üsse el az időt, még a fiú nem azért, mert annyira lebzselni valója lett volna a kész leckéktől, egyszerűen lusta volt a megírásukhoz.
Az aznapi délutánunk is hasonlóképpen telt el.
Hermione újabb és újabb visszavágókat követelt Rontól, mert képtelen volt elviselni hogy valamiben ennyiszer vereséget szenvedjen. Hogy valamiben ne ő legyen a legjobb.
De mindhiába, megverni Ront sakkban akkor lehet, mikor engem megkérni hogy ne egyek több édességet. Egyszóval a fiú verhetetlen volt mindig is, verhetetlen most, és az is marad ebben a játékban.
Épp a pennám végét rágcsáltam, fejemben ihletek után kutatva, hogy mit írhatnénk Pitonnak a hígitott gőtenyál tizenhat felhasználási módjáról, de az agyam akár egy tompa ceruza, olyannyira nem fogott, így inkább letelepedtem a hetedik játszmánál tartó páros mellé, és érdeklődve figyeltem a fekete-fehér bábukat a kockás csatamezőn, miközben a sakkfigurák csoszogásába Hermione sopánkodása vegyült, ahogy konstatálta hogy Ron újfent győzelemre áll.
Ron épp azt fontolgatta hogy Hermione futójával vagy bástyájával végezzen, de akkor egy búskomor arcú Harry, csapzott hajjal és átázott kviddics talárban lecsapta magát mellé.
- Maradj csöndben egy kicsit... - intette csöndre Ron, észre se véve barátja lelombozott arckifejezését. - Hadd koncentráljak...
- Valami baj van Harry? - kérdeztem Ron helyett is.
Harry mielőtt belekezdett volna beszámolójába, fájdalmasat sóhajtott.
- A következő meccsünkön Piton lesz a bíró. - Harry arckifejezéséből ítélve szinte fájdalom volt számára kiejteni ezeket a szavakat.
- Ne játssz. - vágta rá azonnal Hermione.
- Jelents beteget. - ötletelt Ron.
- Színlelj lábtörést. - tódította a lány.
- Tényleg törd el a lábad. - melegedett bele Ron.
- Nem teheti... - ingattam a fejem.
- Flower! Saját szemeddel láthattad, hogy mit művelt Piton Harryvel. Nem engedhetjük így játszani, hogyha tudjuk, Piton bármelyik pillanatban letaszíthatja Harryt a seprűjéről. Megértem hogy nyerni akartok, de Harry élete fontosabb. Majd beáll egy tartalék játékos. - korholt le Hermione.
- Flowernek igaza van... - túrt bele idegesen a kócos fekete fürtjeibe Harry, mire azok csak mégjobban meredeztek minden lehetséges irányba, mire Hermione és Ron csak megütközve rázták a fejüket, kapkodva azt köztem és Harry közt. - Épp ez az. Nincs tartalék játékosunk. Ha nem játszok, a Griffendélnek le kell mondania a meccset. - oktatta ki barátait Harry.
Hermione már tátotta száját miközben mutató ujját a levegőbe emelte, hogy újra szemrehányja Harry és az én felelőtlenségünket, de akkor nyöszörögve bebukdácsolt a klubhelységbe Neville.
Örök rejtély marad, hogy hogyan jutott be a portréjon, mert lábbilincselő átok ült rajta, és a dundi fiú összeragadt bokák nélkül is csak úgy tud felkecmeregni ha bakot tartanak neki.
Mindenki kacagva figyelte a fókaként hentergő Nevillet, kivéve Hermionét és engem, akik azonnal odarohantunk a pórul járt fiúhoz, akinek a jelek szerint páros lábbal kellett felszökdécselnie a toronyig.
Hermione elmormolta az ellenigét, miközben én rosszat sejtve faggatni kezdtem Nevillet.
- Ki tette ezt veled? - kérdeztem a kipirult, sírással küszködő fiút.
A szószerint átokverte Neville szipogva válaszolt, miközben majd' megszakadt a szívem érte, és a talárom ujjával igyekeztem a rajta nevető griffendéles nebulók arca elől eltakarni.
- Malfoy. - válaszolt remegő hangon Neville, és nekem akarva akaratlanul is ökölbe szorult a kezem, mire a Nevillet támogató, szorongatásba rándult ujjaim hatására a fiú panaszosan felnyögött. - A könyvtárnál találkoztam vele. Azt mondta kell valaki, akin gyakorolhat. - hüppögte a fiú, miközben én egy gyilkos pillantást lövelltem az ikrek felé, akik szintén a nevetők táborát erősítették.
Gondolatban elhatároztam, hogy amikor legközelebb meglátom Malfoyt a folyosón, csak a szétátkozott maradványait szállítja haza a Roxfort expressz.
- Jelentsd McGalagony professzornak! - simította meg Neville karját elszánt hangon Hermione.
Neville szipogva rázta a fejét:
- Nem akarok még több bajt.
- Nem hunyászkodhatsz meg! - hajolt Neville felé Ron. - Malfoy amúgy is megszokta már hogy csakúgy átgázolhat az embereken, nem kell mégjobban megkönnyíteni a dolgát.
Neville szeméből egy kósza könnycsepp csordult ki.
- Nem érdemlem meg hogy griffendéles legyek, nem vagyok elég bátor. Bár ezt nem szükséges közölnötök velem, Malfoy már úgyis megtette.
- Nem. - ráztam a fejem. - Persze hogy nem kell közölnünk veled. Mert nincs mit közölni Neville. Hülyeség hogy nem vagy elég bátor, Malfoynak meg mindent szabad csak hinni nem. Hisz hol van? A Mardekárban. Miről híresek a mardekárorok? Ravaszak, alattomosak, de legfőképpen hazugok. - néztem Neville pityergéstől vörös szemeibe, elszántan csapva az asztal lapjára (kívánva, hogy az asztal és Malfoy között olyan kapcsolat álljon fönn, mint ember és woodoo babája közt).
Harry biztató mosollyal nyújtott Nevillenek egy zsebéből előhalászott csokibékát.
- Flowernek igaza van. Hova osztott be a Süveg? A Griffendélbe! Ehhez képes Malfoy hol van? A tetves Mardekárban. És te száz Malfoynál is többet érsz. - villantott ezer wattos vigyort a szipogó Nevillere, aki elpirulva hallgatta dicsőítő szavainkat, arcán erőtlen mosollyal elmajszolta az édességet.
- Köszi srácok. Asszem, most lefekszem. Tessék Harry, a kártya. Gyűjtöd nem? - nyomta Neville Harry kezébe a kapott csokibéka csomagolását, majd búsan elballagott a fiúk hálókörletének irányába.
Sajnálkozva meredtem a megbántott fiú irányába. El nem tudtam képzelni, hogy hogy lehet valaki olyan lelketlen mint Malfoy. Hogy lehet szemrebbenés nélkül a földbe tiporni az embereket. A lelkiismeretük hol marad? Vagy merjem kijelenteni hogy nem létezik?
- Megtaláltam... - hallottam hirtelen Harry hangját. Érdeklődve néztem felé, miközben ő fojtott lélegzettel és  elkerekedett szemekkel pásztázta körbe a társaságunkat.
- Mit? Vagy kit? - kezdtem értetlenkedni.
- Megtaláltam Flamelt! - újongott a fiú. - Úgy megmondtam, hogy olvastam már a nevét! Idefelé a vonaton! Mikor a csokibéka csomagolásában szintén Dumbledoret találtam meg! - mutogatta meg Harry a kártyát, de én csak hitetlenkedve meredtem rá. Mi köze lenne Dumbledorenak ehhez a személyhez? Várva, hogy Harry megmagyarázza az összefüggést, amit egyenlőre én korántsem értettem, érdeklődve oldalra billentettem a fejem, kérdő arccal az izgatottan csillogó szemű fiú felé. - Tessék: " Dumbledore fedezte fel a sárkányvér tizenkét felhasználási módját és jelentősek a Nicolas Flamellel végzett alkímiai kutatásai is. - fejezte be elégedetten körbekémlelve a meglepett arcokat Harry.
Én csak elismerően bólogatva kikaptam a fiú kezéből a kártyát, majd nagyot csettintve, diadalittas arccal átfutottam, míg Hermione talpra szökkent, majd mintha csak a frissen kijavított dolgozatoktól lenne ennyire bezsongva, elrohant.
- Ne menjetek sehova! - utasított, miközben hevesen szedve lábait, eltrappolt a lányok hálókörletéhez vezető csigalépcső felé.
Jóformán meglepődni sem volt időnk, Hermione visszatért, kezében egy hatalmas, több kilósnak látszó könyvvel, én meg csak kigúvadó szemekkel rácsodálkoztam arra, hogy a törékeny lány hogy tud egy ekkora, tálca méretű és enciklopédia vastagságú valamit ilyen könnyedén hurcibálni.
Izgatottan lecsapta közénk az asztalra, majd felbuzdulva levágta magát közénk, fontoskodva kiseperve pár bozontos hajtincset a homlokából.
- Eszembe se jutott hogy ebben keressem! - súgta fontoskodva. - Néhány hete vettem ki a könyvtárból, hogy legyen nálam valami könnyű olvasmány is.
- Könnyű?! - kérdeztem kórusban Ronnal, elborzadva meredve a hatalmas köteg lapra.
Hermione eleresztette füle mellett a hitetlenkedést, és fellapozta a vastag kötetet.
- Tudtam! Tudtam! - kiáltotta, mire én csak feszengve lepisszegtem, mert egyszerre rengeteg furcsálló arc és érdeklődő fül fordult felénk Hermione izgatott sikkantása miatt.
- Halkabban! Egyébként mit tudtál? - hajoltam én is a könyv lapjai fölé.
- Nicolas Flamel! - suttogta Hermione drámaian. - Az egyetlen ember, aki el tudta készíteni a bölcsek kövét! - olvasta fel mégtöbb színpadi túlzást sűrítve hangszínébe.
A várt hatás elmaradt, mert a felolvasott szövegből semmit sem értettem, és vetve egy pillantást a fiúk ugyanolyan értetlen arcára, ezzel nem voltam egyedül.
- A micsodát...? - kérdezte finoman Harry és Ron.
- Jaj istenem de műveletlenek vagytok! - pirított ránk csípősen Hermione, majd duzzogva elénk tolta a könyvet. - Olvassátok el! - utasított szigorúan a lány. Én egy rosszaló tekintetet vetettem felé az előbbi megjegyzése után, ugyanis csak azért mert nem mindennap bújok könnyű olvasmánynak tituált de alapjáraton nem a mi korosztályunknak írt könyvet, még nem vagyok műveletlen, sőt, amíg ő ezt el nem olvasta, őt is könnyűszerrel annak mondhattuk volna, de aztán félretéve büszkeségem, én is bújni kezdtem a sorokat.