Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

A lánykérés

Charles szemellenzőt képzett a kezéből és elnézett kelet felé. Ma is dög meleg lesz, állapította meg rezignáltan. Noha reggel fél hetet ütött az utca végén a toronyóra, a hátára máris nedvesen tapadt ruha. Jöhetett volna kabát nélkül, szandálban, de nem tagadhatta meg önmagát. Bár tudta némiképp nevetségesen fest a hullámzó macskakővel burkolt utcában hajnali fél hétkor vasalt nadrágban, és felöltőben, mégsem fordult vissza, hogy a szállodában könnyítsen az öltözékén. Úriember lenvászon öltönyben, és világos puhakalapban megy lánykérőbe.

A lánykérés gondolatától elöntötte a jól ismert, tehetetlen düh, mely kellemetlen érzésben az utóbbi napokban inkább meghatározóvá vált a tehetetlenség, mint a düh. Mérge kezdett elpárologni a mexikói sivatag forróságában, csupán a tehetetlenség maradt olyan fojtogató, amilyen kezdettől volt.

Púposra megrakott szamárkordé zörgött el mellette, a kocsison és szamarán kívül más halandó nem zavarta az utca nyugalmát. A halászok pitymallatkor kifutottak az öbölből, az asszonyok és a gyerekek pedig a magas kőfalak mögött ébredeztek. Charles hallotta az anyák kárpálását, ahogy életet lehelnek álmos csemetéikbe, az élelemért remegő kutyák izgatott vakkantásait, az ajtócsapkodást és a gyereksírást.

Az órájára nézett. Hatóra negyven. Talán még sincs olyan korán, mint feltételezi, a képtelen tetthez, hogy ma reggel megkérje Isabell Bross kezét.

Isabell. Nem tetszett neki a neve sem, és semmi, amit gondol, vagyis inkább hisz róla. Biztosan fekete, mármint a haja és a szeme, az apja is bogárszemű volt, és ősz hajszálai erős fekete szálakkal keveredtek. Isabell örökölhette apja sötét bőrét, és hajlamát a szőrösödésre, ahogy a fekete nők általában, akiknek tarkóján a pihe is erőteljes, és jól látható szálakat ölt a lapockák között. Biztosan a mellbimbója körül is hosszú szőrszálak lengedeznek, futott át Charles fején a lehetőség, és összerázkódott a gondolatra. Aztán alig észrevehetően vállat vont. Ezzel fölösleges aggasztania magát. Ha sikerül is feleségül vennie Isabell Brosst, a mellbimbóit akkor se fogja látni soha. Annál benne több a becsület, és remélhetőleg a nőben a büszkeség.

Charles sejtette, hogy nagyjából abban a magasságban jár, ahol a keresett ház található. Megállt a kocsiútból néhány hüvelykkel kiemelkedő járdán, és körülnézett, hátha talál valamit, ami útbaigazíthatná. Házszámban nem is reménykedett itt, aztán mégis talált egyet. A nyolcvannégyest.

Ez lesz az.

Átvágott az úton, és nem siette el a dolgát.

Lecövekelt a meszelt vályogfalba vágott bejárat előtt, és mint ha ez jelentőséggel bírna, alaposan szemügyre vette az ajtót. Arasznyi széles deszkákból rakták össze két keresztpánttal. Valaha zöldre festették, de a több réteg festék, mint a kiszikkadt folyómeder, pikkelyesre száradt, és a pikkelyek a széleken felkunkorodtak. Alacsony is volt ez az ajtó, és Charles tudta, le kell majd hajtania a fejét, amikor átlép a szemöldökfa alatt.

Mégpedig hamarosan átlép, nincs más választása.

Aranyozott végű sétapálcájának fejével megkocogtatta az ajtó vetemedett deszkáját.

Maga is érezte, ez a bátortalan, és halasztó jellegű kaparászás nem illik hozzá, ráadásul nem vezet sehová. Határozottabban zörgette meg a bejáratot. Aztán várakozón hátralépett, mert tudta, aligha számíthat néhány percen belül bebocsátásra. A forró égövön élő emberek megfontolják, mielőtt dolgukra mozdulnak, vagy olyan hirtelen cselekszenek, hogy nincs benne se logika, se köszönet.

Mikor eleget várt, elnézegetett az utcán jobbra, amerre az út az öböl irányába lejtett, majd balra, ahol a szálloda felé emelkedett, még egyszer zörgetett.