Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

Úton a doktorért

Hárman indultak útnak, és környező rétre kifutó, hátsó udvarok felől közelítették meg a várost. Alkonyodott, a lovasok hosszú árnyéka levágott kukoricatáblán úszott. Kutyák ugattak, és a távolban megdördült az ég.

– Vihar lesz – nézett körbe a szakállas. – Iparkodjunk. Ne húzza az időt, Miss – figyelmeztette Natasát, és ráhúzott a lova hátsójára.

Natasa jóval hamarabb meglátta Miller házát, mint a kísérői, akik a pénztárosnő elbeszéléséből, csak hallomásból tudták, merre tartanak. A kéményből füst gomolygott, Natasa elkeseredetten vette tudomásul, hogy Miller otthon van.

Bár haragudott a férfira, vagyis inkább megbántottnak érezte magát, hogy őt csókolgatja, de Isabellnek udvarol, képtelen volt kiirtani szívéből a vonzódását. Mert vonzódott hozzá, kár lett volna tagadni. De még ha dühöt is érez, akkor se kívánja a vesztét. Ebből a helyzetből pedig aligha keveredik ki Miller sértetlenül. A sebesültnek órái, legföljebb egy, két napja van hátra. A lövés elfertőződött, máris magas a láza, meg fog halni. Akkor pedig a banditák mérgükben megölik a doktort, és nagy valószínűség szerint őt is, akit értékes túszként hurcoltak magukkal, de akiről hamarosan kiderül, számukra nem ér semmit, csak kolonc. Aggódott Millerért, aggódott magáért, és fogalma sem volt, hogy fog ebből a slamasztikából kimászni.

Miller háza mögött a csalitosban szálltak le a lóról, és gyalogosan, Natasát közre véve haladtak tovább. A facsoport szélére érve látták meg Miller, aki a hátsóudvaron tűzifát hasogatott.

Olyan életteli volt, ahogy egy szál ingben, csípőjén szabadon himbálódzó nadrágtartóban dolgozott, hajlott, emelt, és sújtott, hogy Natasa lélegzete is elakadt tőle. Még nem tudja, hogy néhány pillanat, és mindennek vége. Még szabad, szép és van jövője. Ha figyelmeztethetné... Ha tehetne valamit!

A szakállas kiszagolhatta, mi jár a fejében, mert fojtott hangon rámordul.

– Eszébe ne jusson! Meg ne szólaljon! Vagy lepuffantom magát is, meg azt is ott.

– És ezzel megöli a vejét – vágott vissza Natasa.

– Az már úgyis halott – mondta a férfi. –, de Jane úgyse nyugszik, míg nem hívok orvost.

Natasa döbbenten fordult felé.

– A lánya szeszélye miatt akar belekeverni még egy embert? Hogy ő megnyugodjon? – súgta elképedve. – Elment az esze? Most még elmenekülhetnek a pénzzel. Vigye a lányát, és hagyja itt azt az embert, ne súlyosbítsa a helyzetét újabb gaztettekkel. Még egy emberrablással.

A férfi felmordult.

– Fogja be! – parancsolta hátat fordított Natasának, és kibiztosította a fegyverét. Az erdőben olyan hangosan csattant a závárzat, hogy Natasa attól tartott, Miller is meghalja, de a férfi nem figyelt, lekötötte a favágás, a munka ritmusa, ahogy egyenletes ütemben nyúl a hasábért, a rönkre helyezi, lecsap a fejszével, kiegyenesedik, majd újabb hasábot tesz maga elé.

– Maga odamegy, de nem teljesen közel, csak félútig – mondta a szakállas, és összehúzott szemmel méregette a távolságot a kis csoportjuk és Miller között. – Nagyjából a diófáig – mutatott egy süvölvény fára az udvar közepén. Ott megáll, és úgy beszél, hogy én is halljam. Nem okoskodik, hanem magához szólítja az orvost, majd becsalja ide a fák közé.

– Mi értelme van ennek – kérdezte elkeseredetten Natasa, amikor rájött, csalinak hozták magukkal. – Miért nem megy oda hozzá maga, és kényszeríti a doktort fegyverrel, hogy kövesse.

A férfi kiköpött oldalra, majd megrántotta a vállát.

– Egyszerűbb, ha önként jön. Ha magával tart. Lehet, van ott a farakás mögött egy puskája, honnan tudhatnám. Nem akarom megölni. Kell az orvos.

Előre nyúlt és megragadta Natasa állát.

– De magát megölöm, ha muszáj – sziszegte közvetlen közelről az arcába. A sűrűsödő félhomályban Natasa csak dús szemöldökét tudta kivenni, a szeme mélyen ült a szemgödrében, és z áporodott szagát érezte. – Átlövöm a vállát, aztán a barátja úgy fog utánunk szaladni, mint egy szopós kisborjú az anyja után.

– Nem a barátom – vágott vissza Natasa, de a férfit ez nem érdekelte. –Elengedte az állát, és lökött rajta egyet, hogy induljon.

– Annál jobb. Legalább nem sajnálja becsapni.

Natasa bizonytalanul lépett néhányat előre, míg el nem érte a tisztás szélét.

– Lóduljon – parancsolta férfi, és megbökte a derekát a vadászfegyvere csövével.

Natasa kilépett a tisztásra, és elindult Miller felé. Lelassult az idő, az érzékei kiélesedtek. A lemenő nap melegítette a hátát, és aranyló fénybe vonta a dolgozó férfit. Közeledett a vihar, egy széllökés eső illatát hozta, megdördült az ég, majd egy pillanatra csend lett. Elhallgattak a madarak, és a kutyák, Natasa rálépett a diófa elhullott gallyára, és az megroppant a talpa alatt.

Miller felnézett, leengedte a fejszét, a fejet megtámasztotta a földön, és ránehezedett a nyelére. Meglepődhetett, hogy Natasát az erdő felől közeledni látja, legalábbis erre engedett következtetni résnyire húzott, szeme, és az elmélyült árok a két szemöldöke között..

Natasa megállt a diófa mellett, és a mintegy húsz lépés távolságból néhány másodpercig csak nézték egymás.

Millernek valami eszébe juthatott, kihúzta magát, elengedte a fejszét, az elborult, Natasa pedig kiabálni kezdett.

– Meneküljön! – sikította, hogy a torkán kifért. – Menjen a házba!. Azonnal. Menjen? Fusson már, maga szerencsétlen!

Mert Miller nem mozdult, csak nézte, egyre feszültebben, majd léptekkel elindult felé.

– Nem egyedül jöttem – kiabálta egyre kétségbeesettebben Natasa – A banditákkal vagyok a bankból. Menjen már, menjen már! Nem hallja?

De Miller nem törődött vele, csak jött, közben a fák közül kirohanó két férfit figyelte, és azokkal nagyjából egyszerre ért Natasához.

Elkapta Natasa kezét, maga mögé rántotta, közben a karjával hárította a puskatus ütését, amivel a szakállas a kiabáló Natasa felé sújtott.

– Elég! – ordította, amikor a szakállas újabb ütésre emelete a puskatust. – Elég lesz! Mit akarnak?

Natasa remegve a hátának simult, homlokát az izzadtságtól nedves ingnek támasztotta, és majd meg szakadt a szíve, mert tudta, innentől még nehezebb lesz. Ketten kiszolgáltatottabbak, mint egyedül, mert nem csupán a puszta életükkel, de egymással is zsarolhatóvá válnak.