Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

A titok

Másnap reggel Charles nem tudott Isabellel beszélni, mert a fedél nélkül maradt lovakról kellett gondolkodnia, később felmérték a károkat az istállóban. Kissé megszeppenve fedezte fel azt a boxot, ahol eszméletlenül feküdt. Körben elüszkösödött falak, középen a kidőlt gerenda. Nem biztos, hogy túléli, ha Isabell nem jön be érte. És ő így hálálta meg a nő önzetlenségét, hogy kishíján megerőszakolta, aztán meg leteremtette. Azért mert érintetlen.

No, jó, nem teljesen azért, de akkor is gorombán beszélt vele.

Állt a legégett lovarda közepén, és gondolkozott. Talán igazuk van azoknak, akik fennhéjázó, öntelt alaknak tartják, többek között Szása, az öccse, vagy akik óvatosan közelednek hozzá, mint a húga, Mariann.

Ideje változtatni, ideje kicsit felülbírálni a nézeteit, és ideje komolyan elbeszélgetni a feleségével.

Öt azonban nem találta a házban, és hatot ütött a falióra, amikor komolyan nyugtalankodni kezdett, hogy hol marad Isabell.

Mrs. Fox a vacsorához sütött lángost, amikor Charles megállt a konyhaajtóban.

– Jó munkát, Mrs Fox! – kezdte a nagy elhatározás hevében, hogy udvariasabban báni a körülötte élőkkel.

Az asszony mordult egyet és folytatta a tészta dagasztását.

– A feleségem keresem.

– Miss Brosst?

Charles nagy levegőt vett, és nem tett megjegyzést a szemtelenségre.

– Mrs. Krilovot. Itthon kellene lennie. És Miss Krilovot se találom. Miss Esmeraldát – mondta ki Esme teljes nevét, noha sose szokta. Mrs. Fox kicsit pökhendin bánik Isabellel, és igazság szerint vele is, de ez őt eddig nem érdekelte, és Isabellt se érezte kötelességének megvédeni.

Mrs Fox a deszkához csapta a tésztacipót, és végre szembe fordult az urával.

– Mrs.. Krilov négy körül elhajtott a csézán, hogy hazahozza a kisasszonyt, de még nem tértek vissza.

– Két óra alatt? – döbbent meg Charles. – Az iskola innen félóra a kocsin.

Mrs. Fox vállat vont és visszafordult a tésztához. Elkezdte gombócokká szaggatni.

Charles kifordult a konyhából, sebtében megmosakodott, inget váltott, a kormos, tisztára cserélte, és lóra pattant.

A déli hőség már enyhült, nyugat felé tartott, a lemenő nap a fák lombjai közt tűzött időnként egyenesen a szemébe.

Szerette ezt a vidéket, szeretett lovagolni, de most valami érthetetlen feszültség lopózott a szívébe. Vagy egyszerűen csak félt. Félt, hogy elveszítette Isabellt. Olyan kevésre becsülte, mert Bross lánya volt, akit nem tartott sokra, mert lányanyaként gyermeket szült, és mert olyan volt, amilyen.

Mekkora barom vagyok, gondolta Charles, és a nyakára hajolva, vágtára fogta a lovat. Isabell nem tehet, róla, hogy Bross lánya, és a gyerek nem is az övé, valószínűleg szívjóságból vette magához., és vállalta a világ, az ilyen tökkelütöttek – mint amilyen ő – megvetését. Az meg, hogy kissé rendetlen, bocsánatos bűn. Az édesanyja, Mrs Kirlov is az. Azért pedig, hogy neki, a férjének Isabell jelenlétében mindig vággyal teli gondolatai támadnak, Isabell nem tehet. Kizárólag ő, aki nem tudja a nadrágjában tartani a farkát. Igaz, eddig igen, de ugyancsak kényelmetlen módon.

Az árvaházban is vacsora folyt, Charles kikötötte a lépcsőkorláthoz a lovát, és kettesével szedve a lépcsőfokokat, felszaladt az étkezőbe.