Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

A szabadulás (18+, szexualitás, durva kifejezések)

Natasa összerándult az undortól, és lehunyta a szemét. Önkéntelenül mozdult volna el a nyiladéktól, hogy ne lássa őket, de Miller a tenyerét rányomta a hátára, hogy a helyén tartsa.

– Ne mocorogjon – súgta közvetlenül Natasa fülébe, meleg leheletével megborzolva a kósza hajszálait. – A lehulló por is elárulhat minket.

Natasa némán bólintott. Bár a szökésük után éledezni kezdett benne a remény, hogy megmenekülhet, most ismét elöntötte a csüggedés.

Meddig kell itt lapulniuk ezen a koszos padláson? Ezek itt alattuk, mikor adják fel? Miért nem mennek dolgukra? Éjfél körül járt, még hat, hét óra, mire felkel a nap, és lóra kapnak. Addig mozdulnia se szabad, a gyalulatlan deszka nyomja a térdét és a csípőjét, ráadásul alatta ez a két szörnyeteg olyasmit művel, amiről tudni se akar, nem hogy a részese lenni.

Mert közben a szakállas csak nem tágított, dörmögött minden félét, a maga keresetlen módján udvarolt a nőnek, szépnek nevezte, farosnak, meg mellyesnek – Natasa először hallotta ezt a kifejezést –, és tapogatta csípőjét, közben a szeretkezés mozdulatait imitálta.

Natasa persze nézte. Valami önkínzó borzadállyal, ahogy az akasztásokat szokta a nép, képtelen volt elfordítani a tekintetét, pedig szégyellte, hogy érdekli, hogy tulajdonképpen lenyűgözi az a nyers párzani akarás, ami a két idegent kitölti.

Az asszony persze látszólag tiltakozott, egyszer rá is csapott a férfi kezére, amikor az előre nyúlt, hogy megmarkolja a mellét, de élvezte a helyzetet, ringatta a csípőjét, dörzsölődött a másikhoz.

Mikor unják ezt meg, szűkölt az elkeseredés Natasában, és mennek vissza a konyhába, hogy odébb csúszhasson, és kényelmesebb testhelyzetet vehessen fel. De alant csak nem akart véget érni a játék, az asszony befejezte az ágyon végzett hiábavaló munkát, kiegyenesedett, szembe fordul a szakállassal, a nyaka köré fonta a karját, és megcsókolta.

Natasa elkeseredetten felnyögött.

– Csiss – súgta Miller, és szabad bal kezével, mert a jobb a lány hátán pihent, befogta Natasa száját. – Bírja ki! Hamar végeznek, ha elalszanak, megpróbálunk elmenekülni.

Natasa némán bólogatott, jobb ötlete nem lévén, szorosan összezárta a szemét, mert nem akarta látni. Miller elhúzta a szája elől a kezét.

A csók sokáig tartott, ráadásul sok zajjal is járt. Mint a disznók, mikor esténként moslékot kaptak az árvaházban, úgy röfögött, cuppogott, szörtyögött a férfi az élvezettől. Natasának eszébe jutott saját szemérmes csókjai, Vlagyimir, ahogy megfogja az állát és ünnepélyesen a szájához nyomja az ajkát. Egyszer feledkezett csak meg a nagyhercegi illemről, és Natasa akkor szakított is vele. Natasa a csendre eszmélt az emlékeiből, de nem hallotta, hogy a szakállas kiment volna a szobából.

Mit tudnak még mindig csinálni, támadt fel benne a kíváncsiság, és lenézett a szobába. Nem akart hinni a szemének.

A csók és ölelkezés véget ért, a nő keresztben feküdt az ágyon, fejét a gerenda falnak vetette, szoknyáját felgyűrte a derekára, fekete harisnyába bújtatott két vaskos combját szemérmetlenül széttárta. Natasa döbbenten nézte feltáruló ölét, a dús, sötét szőrzetében nedvesen csillogó szemérmét.

– Na gyere, te mamlasz – mondta a nő szinte gyöngéden. Ám a férfi nem úgy jött, ahogy Natasa várta, nem rendesen, ahogy számított rá, hogy magévá teszi a nőt, és ennek a kínos jelentnek – amit egy férfivel az oldalán kénytelen végigszenvedni – mihamarabb vége lesz, hanem letérdelt az ágy szélénél, és akár egy nagy, borzos állat, belenyalt a nőbe.