Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

Nehézségek, de megoldják őket

Mrs. Fox, a birtok házvezetőnője sehol sem találta az asszonyát. Tűvé tette érte a nagy házat, majd az udvart, míg végül a baromfi udvaron látta megvillanni piros szoknyája szegélyét. Neki persze eszében se volt bemenni a tyúkpiszokkal bőven borított területre, a léckerítés mellett állt meg, és kiáltott be az asszonynak, aki a gyerekkel az aznapi tojástermést szedte össze egy kosárba.

– Mrs. Krilov – mondta, majd ismételte legalább háromszor, egyre emeltebb hangon, mire Isabell felfigyelt, és négykézláb kitolatott a legtávolabbi tyúkól derékmagas ajtaján. Arca kipirult az erőfeszítéstől, a hajában elhullott kacsatoll lengedezett.

– Mrs. Fox? Mit óhajt?

– Beszédem lenne magával – mondta az asszony kimérten, és ráncos kezét összekulcsolta a köténye előtt.

– Természetesen. Megyek – szólt Isabell, felállt, majd bekiáltott az ólba.

– Mára végeztünk Esme. Felmegyünk mosakodni. Gyere!

Majd az előkászálódó gyerekekkel, aki semmivel se festett különbül az anyjánál, csatlakoztak Mrs. Foxhoz.

– Alig tudom megszokni ezt a bőséget – lelkendezett Isabell, és a kezében tartott fonott kosárkát Mrs. Fox orra alá dugta. – Ma is hat tojás. Padig csak délelőtt tizenegy van. Estére biztosan meglesz a húsz is.

– Tegnap tizennyolcat szedtünk – újságolta Esme csillogó szemmel. –Tegnapelőtt pedig huszonkettőt.

– A tojások összegyűjtése a konyhalány feladata, asszonyom – szólt Mrs. Fox. – Fölösleges önnek vesződnie vele.

– De olyan jó – nevetett Isabell. – Otthon legföljebb, ha tízre volt pénzünk hetente. És Esme nagyon szereti.

Mrs. Fox erre nem válaszolt, mert megvetette az asszonyt, aki szégyen nélkül emlegette dicstelen múltját, és akinek elképzelése se volt a helyes modorról. Krilov megérdemli ezt a féleszű nőt. Megölte az urat, és most gazdaként pöffeszkedik. Ez a nő meg? Nem csoda, hogy Bross gazda a világ végére száműzte. Csak szégyent hozott volna rá.

– Miről akart beszélni velem – kérdezte Isabell, amikor beértek a házba és a bejáratnál az udvari fapapucsát vászoncipőre cserélte. – Megérkezett az úr? Remélem, jó kedve van.

– Az úr valóban megjött asszonyom, de tovább ment a lovakhoz. Azt üzeni, hogy önre bízza a vendégfogadást.

– Mi? – szakadt ki Isabellből. – Milyen vendég?

– Elfelejtette volna, asszonyom, hogy ma átjön ebédre a két sógornője, Miss. Krilov és Mrs. Kendall, valamint Mr. Kendall, és a körorvost is bátorkodtam értesíteni, mert az egyik lovásznak magas láza van. Lehet ő is csatlakozik az urakhoz ebédre.

Isabell vérvörösre pirult ijedtében. Charles valóban mondta, hogy Natasát elhívta ebédre, és mintha Mariannt meg a férjét is említette volna, de neki kiment a fejéből.

Most legalább tíz óra, és Mrs. Fox persze nem segítene neki a világért se, csak pislog rá azzal a gonosz gomb szemével.

Mintegy végszóra, hogy a baj még nagyobb legyen, nyílt az ajtó, és Charles lépett be rajta. Az istállóból jött, de rendesen fel volt öltözve; lovaglócsizma, bricsesz és könnyű nyári ing, míg Isabellen boka fölött harangozó színehagyott vászonszoknya és egy ugyancsak agyonmosott blúz.

– Szia – üdvözölte Esme boldogan a férfit, és átölelte a derekát. Charles mosolyogva megsimogatta a gyerek törektől és pihéktől koszos haját, majd felnézett, és lehervadt ajkáról a mosoly.