Szerelem, vagy több is annál? (Krilov család IV.)

Boldogan éltek, míg meg nem haltak

Natasa üdvözölte Hermannt és a nejét, majd Gertrúdot, végül hűvösen biccentett Millernek is.

– Miss Krilov – szűrte a szót Miller a fogai között. Általában is kicsit zárt szájjal beszélt, de ha feszült volt, még inkább kiütközött ez a rossz szokása. Gertrúd nem hagyta Natasát a zavarában főni, kérdések egész özönét zúdította rá, hogy milyen lesz a műsor, meddig tart, ki énekel, ki zongorázik, ki sütötte az ünnepi vacsorához a kalácsot.

Natasa alig győzött válaszolgatni, Gertrúd a vállát és a karját lapogatta. Máskor szórakoztatta az asszony, de most pattanásig feszültek az idegei, noha nyájasan tűrte a bizalmaskodást.

– Hölgyeim, uraim – hallotta meg Charles hangját maga mögött, és megértette, kis társaságuk tovább bővült a Krilov házaspárral. Gertúd és Hermann azonnal Charles felé fordult, a polgármesterné leült az első sor szélére, és Natasa azon vette észre magát, hogy hármasban maradt Millerrel és Isabellel.

– Hogy van? – kérdezte Miller Isabellt, és az iménti feszültség eltűnt az arcáról, hogy szokatlan kedvességnek adjon helyet. – Hallom, hazaköltözött.

– Két hónappal ezelőtt. Mégiscsak jobb otthon. Kényelmesebb – felelte Isabell, és lángvörösre gyúlt az arca. Natasa némi szánalommal, és mély irigységgel nézte. Belehalnék, ha minden érzés így meglátszana rajtam, gondolta. Hogy mi jutott a kényelem helyett az eszébe, amikor a hazaköltözésről beszél. Bár Charles sose említette, és Natasa Isabellel se volt olyan közeli viszonyban, hogy erről beszélgessenek, Esme elkotyogta egyik szünetben, hogy van saját szobája, mert anya és Charles két hete együtt alszanak.

– Végre – sóhajtott színpadiasan akkor Esme. – Charles csak lógatta az orrát, amikor anya nálad lakott, de már vidám, mert anya hazajött, és be is költözött a szobájába. Minden reggel hallom, ahogy nevetgélnek.

Mindenki boldog, állapította meg keserűen Natasa, aztán tüstént el is szégyellte magát. Isabell nem tehet Miller szerelméről, nem ő fosztja meg Natasát a férfi érdeklődésétől, kár hibáztatnia. Isabell számára éppúgy zavaró Miller érdeklődése, ahogy Natasát is idegesítették korábbi kérői. Mert azért volt kettő, két gazda a környékről. Kínos volt még találkoznia is velük.

Bár Isabellt szemmel láthatóan nem zavarja Miller rajongása, mérte végig sógornőjét Natasa. Most is milyen kedvesen válaszolgat Miller kérdéseire, hogy mi újság, hogy megy a tanulás Esmének, kiheverte-e már a megfázást, amitől a múlt héten köhögött, és megkapta-e a piros szoknyát, amire vágyott. Natasa elszoruló szívvel, ám rezzenéstelen arccal hallgatta az érdektelen beszélgetést, és azon tűnődött, Miller csak vele nem joviális, mindenki mással az? Tőle bezzeg sose érdeklődik semmiségekről? Őt csak megcsókolta és benyúlt a szoknyája alá.

Közben elcsöndesedett a terem, az énekkar elfoglalta a helyét, a pódiumon és Mariann is megérkezett a zongorához, hogy kísérje őket.

Natasa épp elégszer hallotta már a Csendes éjt a húsz tagú kórus előadásában húsz különböző hangmagasságban elénekelve, maga tanította be a dalt, úgyhogy sarkon fordult, és kimenekült a díszteremből. Az ünnepségen nélküle is minden megy a maga útján, óramű pontossággal, mert ha az énekszámot nem is sikerült begyakorolni, az időzítés percre pontosan be lett állítva, a szavalók ott sorakoztak a folyosón, a tanítónőkkel karöltve, és hangolt a vonósnégyes is a sarokban.

Natasának levegő kellett, hogy magához térjen. Úgy viselkedem, akár egy szédül bakfis, sóhajtott, míg majdhogynem futott az immár néptelen folyosón. Menekülök, mert a fiú, aki nekem teszik, mást szeret.