Saira (A Széthullott Királyság I.)

4. fejezet

Raxan, a Széthullott Királyság uralkodója kastélya egy apró erkélyén állt, a korlátnak támaszkodva. Borvörös, aranyszálakkal átszőtt ruhája izmos alakjára tapadt, és előnyösen hangsúlyozta vállig érő, aranyszőke haját és az ugyancsak olvadt arany színében ragyogó szemét. Állán kecskeszakállat viselt, homlokát aranypánt övezte. Merész sasorrával és szögletes állával arca méltónak tűnt rá, hogy aranyérmék hátára verjék. Fegyver nem volt nála.

Nem volt rá szüksége.

— Szerinted mi egy királyság alapja? — kérdezte a mellette álló férfit.

A férfit Sandorn Athertonnak hívták. Arcán karmok nyoma látszott, és a válla, ahol Saira megszúrta, még mindig sajgott. Valahányszor a lányra gondolt, haraggal keveredő csodálatot érzett, de ezek eltörpültek a forrongó gyűlölet mellett. A lány elégette Karlát, elégette a nőt, akit szeretett.

— Fogalmam sincs, fenség. — felete. 

— Meglehetősen fantáziátlan ember vagy.

— Inkább gyakorlatias, fenség. 

A király elmosolyodott.

— Kedvelem a gyakorlatias embereket. Te azonban eddig nem voltál hasznomra. Elküldtelek, hogy te és a partnered hozzatok nekem egy sárkányfiókát. Fejenként ezer aranykoronát ajánlottam fel. És eredmény helyett...

A király elfordult, az asztalon álló kristálykancsóhoz lépett, és bort töltött magának.

— Eredmény helyett egy ilyen képtelen, már-már nevetséges történettel állsz a színem elé. Ha nem tudnám, hogy nincs elég eszed ahhoz, hogy kitalálj egy ilyen mesét, felköttetnélek.

Belekortyolt a borba, arany szemét pedig a férfira függesztette. Sandorn tudta, valamit válaszolnia kellene, de torkán akadtak a szavak. Azonban úgy tűnt, a király nem is várt választ.

— Miből gondolod, hogy Saira hercegnővel találkoztál?

— Pont olyan volt, mint a mesékben, fenség. Fekete haj, sápadt bőr...

— Ez még nem bizonyít semmit.

— A szeme borostyánsárga volt, és sárkánybőrből készült vértet viselt.

A király letette a poharat, aztán ismét a férfihoz fordult. Arany szeme elsötétült.

— Vértet? Biztosan? Rendes vértet, ami csak a felsőtestet védi?

Sandorn elbizonytalanodott.

— Ami azt illeti, nem, fenség. Az, amit viselt...sosem láttam még ilyen páncélt. Olyan volt, mintha a bőre lenne. Az ujjai végén karmok nőttek, a gerince mentén tüskék húzódtak. Csak az arca látszott ki belőle, és az is csak akkor, mikor levette a sisakját. A lábán is karmok voltak.

A király állkapcsán megfeszültek az izmok.

— Volt szárnya?

— Nem volt fenség.

Raxan a korlátra támaszkodott, és lenézett a városra. A városára. Az emberek odalent nyüzsögtek, mint a hangyák, nem gondoltak sem veszéllyel, sem sárkányokkal.

— A királyság alapja nem egy dolog, Sandorn. A királyság intézménye olyan, mint egy háromlábú szék, ami stabilan tartja a birodalma. A tartópillérek, a szék lábai, ha úgy tetszik, a gazdaság, a hadsereg, és a jog. A szék lapja pedig nem más, mint az uralkodó. Ezért ostobaság azt feltételezni, hogy a király mindenek felett áll. Nem. A király valójában összetartja az egészet, irányítja, értelmet ad neki. És most ez a nő, Saira vagy nem Saira, nem csak egy részét fenyegeti, hanem az intézmény egészét. Te mit tennél az én helyemben?