White Blood

3. Rész

Aznap este nagyon rosszul aludtam, sőt szinte nem is jött álom a szememre. Egész idő alatt Taeminen járt az eszem és azon, amit dr Kim mondott. Nem is értem, miért egy ilyen helyre jöttem dolgozni, akárhányszor új beteg érkezik hozzánk, nem tudom kiverni a fejemből.

"...valószínűnek tartom, hogy többről van itt szó, mint amit a fiú elmondott."

Az összes létező, hiteles orvostudományokkal foglalkozó oldalt végig böngésztem, de még mindig fogalmam sincs arról, hogy milyen nagyobb gondja lehet szegénynek, mint egy nagyobb influenza, ami leterítette a lábáról. Dr Kim azt is említette, hogy szerinte Taemin nem mondott el mindent. Nem tudom, hogy jó döntés-e az, ha kevesebb, mint egy napnyi ismerettség után máris a védelmére sietek, de mi van akkor, ha egyszerűen csak ő sem vett észre többet. Az örületbe kergetett már, hogy még csak nem is sejtem, mire utalgathatott a főorvos, ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt bemegyek a kórházba, elmegyek egy könyvtárba, hátha ott találok valamit. Összeszedtem magam és már indultam is volna, de egy hang a konyhából megállított.

- Jó reggelt!- kukucskált ki a konyhapult mögül, egy szelet kenyeret vajazva bátyám, Minseok.- Nem akarsz reggelizni?

- Nem gondoltam rá.- fintorogtam az ő ételét megpillantva az asztalon. Reggelente zabkását eszik, de minden egyes alkalommal rosszul csinálja meg és vagy teljesen összeáll az egész vagy pont ellenkezőleg, ezért jó esetben csak inni tudja.

- Ne nézz így! Finom. Na gyere!- fogta meg csuklómat és berángatott maga mögött az étkezőbe, majd leültetett magával szembe.- Mi volt tegnap?

- Semmi különös. Megműtötték azt a lányt, akinek a szívével volt baja. Elvileg két nap és haza mehet.- néztem undorodva, ahogyan belemártja kanalát a darabos masszába.

- Király! Ő aranyos volt, bár szerintem hiperaktív.- tette szájába az evőeszközön lévő ételt, majd egy pillanatra rá visszaköpte a tálba.- Jézusom! Ez nagyon szar lett. Azt hittem, semmilyen zacskós kaját sem lehet elrontani. - röhögött.

- Gratulálok, neked sikerült!- tapsoltam lenézően. Általában jól megvagyunk, imádok vele hülyéskedni, de mindkettőnknél megesett már, hogy rosszabb passzban volt, mint a másik és olyankor nem viselte túl jól az ökörködést. Most én voltam a hangulat romboló, mivel nagyon mehetnékem volt már, ráadásul sejtettem, mi lesz Minseok következő kérdése.

- És miért ilyen későn jöttél haza?- vette maga elé a vajas kenyeret. Szerintem elmegyek jósnak! Nem fogok neki mondani semmit, nem fogom neki még Taemin nevét sem megemlíteni. Ha ő tudja, akkor Anya is tudni fog róla, ha pedig Anya tudja, akkor még a harmadunokatesóm is hallani fog róla és onnan már nem kell sok, hogy Anya templomot meg esküvői ruhaszalont béreljen.

- Csak behívatott magához a főorvos.- rántottam meg vállamat, félig elárulva az igazat.

- Mi rosszat csináltál?- nevetett fel, de egy morzsa a légcsövére szaladt, így a vidám kacagást hamar köhögés váltotta fel.

- Semmit.- néztem végig, ahogyan fuldoklik.

- Akkor? Minek kellett bentmaradnod?- köszörülte meg a torkát, majd mintha mi sem történt volna, folytatta az evést.

- Mert jött egy újabb beteg.- könyörgöm ne kérdezz többet!

- És? Neked mi közöd van hozzá?- oh, drága testvérem! Még semmi, csak remélni merem, hogy majd lesz...

- Engem osztottak be hozzá.- Minseok! Aki kíváncsi, hamar megöregszik, én meg nem tudok hazudni neked, szóval nagyon szépen kérlek, egyed a vajas kenyeredet!

- Áh, világos! Cuki gyerek?- kent meg még egy szeletet. Hogy hogyan képes azt magában enni, sosem fogom megérteni.

- Nagyon!- mosolyodtam el.

- Mi a neve?- kérdezte, bennem meg megállt az ütő. Elmondjam neki? Végülis abból a korára nem jön rá.

- Taemin.- sütöttem le a szemem és próbáltam legyőzni zavaromat.

- Na mi van? Bejön egy öt éves?- kezdte el röhögve csapkodni az asztalt. Életemben nem először és nem utoljára áldom a hülye fejét.

- Nem, dehogyis! Idióta!- nevettem már én is.

- Az öcsém egy pedofil!- visította fejét az asztalra téve, miközben én arcomat tenyereimbe temettem.

- Hagyj már!- rúgtam meg lábát, mire még hangosabban üvöltött.

- Jó... Lenyugszom.- fújta ki a levegőt, majd felült törökülésben a székre, amiről nagy hahotázása közepette lecsúszott.

- Köszönöm! Nagyra értékelem.- dőltem hátra a széken unottan.

- Igazán nincs mit!- hunyta le szemeit, majd sóhajtott egyet, aztán hirtelen a falapra csapott és közelebb húzódott hozzám, majd kinyitotta szemeit.- Szóval mesélj még róla!- suttogta, de alig tudtam felfogni, mert még mindig az iménti szívrohamom hatása alatt voltam.

- Először is; ne csapkodd az asztalt, ha van rá mód és lehetőség, mert majdnem itt haltam meg előtted. Másodszor pedig; mit akarsz tudni?- féltem, hogy sejt valamit, mivel sajnos vagy nem, de nagyon jól ismer, ezért próbáltam megtartani a higgadtságom és felvenni valami pókerarcot.

- Most kérdezhetném azt, hogy miért került be, milyen suliba jár vagy akármit, de szerintem azt a továbbiakban úgyis megtudom majd, szóval két dolog van, ami jelenleg nagyon érdekel.- vette ő is komolyabbra a figurát.- Hány éves?- tette fel első kérdését, mire egy nagyot nyeltem. Tudta. Észrevette, hogy zavarban voltam...

- 16.- feleltem röviden.

- Amikor azt mondtad, hogy nagyon cuki, azt érthetem úgy is, hogy tetszik neked?

- Hát izé... Aranyos meg minden, de nem ismerem még, ráadásul alig beszéltünk tegnap...- dadogtam, de félbeszakított.

- Nem azt kérdeztem, hogy megtaláltad-e benne életed szerelmét, csak hogy tetszik-e vagy sem?- ismételte el, én pedig bólintottam egy aprót. Száját félmosolyra húzta, majd kitolta a székét és a bejárati ajtó felé vette az irányt.

- Minseok!- kiabáltam, miközben elindultam utána.

- Nem mondom el Anyának. Még.- nevetett fel halkan és felvette a kocsikulcsát a polcról.

- Köszi, de nem ezt akartam.- mondtam, majd biccentett, hogy akkor folytassam.- Elviszel könyvtárba?

- Beteg vagy?- tette kezét homlokomhoz, de ellöktem onnan.

- Ne legyél már ilyen! Csak utána akarok nézni valaminek.- jelentettem ki. Bár jobban belegondolva, a helyében én is azt hinném, hogy valami nincs rendben velem, hiszen nem vagyok az az egy helyben ülő típus. Ezért is csodálkozott mindenki, amikor év elején elhatároztam, hogy én gyerekeknek fogok felolvasni.

- És az internetről nem hallottál még? Tudod, Google jó barát.- vigyorgott, majd miután észrevette, hogy nem vagyok vicces kedvemben, megforgatta szemeit.- Persze, elviszlek. Téged mi lelt ma, hogy semmivel sem lehet feldobni? Ennyire elvakít a rózsaszín köd?

- Choi Minseok!- csaptam rá vállára erősen.

- Nyugi!- emelte fel kezeit védekezően.- Örülj, ameddig csak én mondok ilyeneket.