White Blood

11. Rész

- Komolyan oda akarsz felmászni?- kérdezte Minseok tarkóját vakarva, miközben szinte hallottam, ahogyan mozognak agytekervényei.

- Igen, az ablakon keresztül pedig bemenni.- sóhajtottam unottan a füvön ülve. Nem hiszem el, hogy nem tudta elsőre megérteni a tervet. Azért nem olyan bonyolult.

- És mégis hogyan?- fordult felém kérdőn.- Mert az elgondolás szinte tökéletes, de a kivitelezés pont ugyanennyire lehetetlen.- foglalt helyet mellettem tekintetét a hatalmas épületre emelve.

- Nem érdekel, be kell mennem valahogy.- törtem a fejem a megoldáson.

- Miért olyan fontos, hogy most beszélj vele?- érdeklődött szemét dörzsölve.

- Mert dr Kim megzavart minket és nem tudtam befejezni azt, amit elkezdtem.- magyaráztam, de perverz vigyorát megpillantva tudtam, hogy bővebben ki kellett volna fejtenem és ennek az elméletemnek hangot is adott.

- Majdnem megfektetted, de a doki rátok nyitott?- visított.- Volt nálad gumi?- csapkodta karomat izgatottan.

- Volt, de nem használtuk.- feleltem komolyan, mire Minseok álla szószerint leesett. Ezek szerint nem fedezte fel a mondandómban rejlő gúnyos hanglejtést.

- Várj! Ti most tényleg...- kezdett bele felém mutogatva, de mielőtt még folytathatta volna, feszülten rivalltam rá.

- Hülye gyerek! Még meg sem csókoltam.- csaptam meg a vállát ingerülten, amiért védekezően felemelte kezeit és valami magyarázat félét próbált összeszedni.

- Jó na, azt hittem felgyorsultak a dolgok.- mondta, de feltevése abszurditásán még ő is felnevetett. Nagyon jól tudja, hogy egy olyan kapcsolatban, aminek az egyik fele én vagyok, semmi esély sincs arra, hogy "felgyorsuljanak a dolgok". Ez van akkor, ha az ember inkább kiélvezi a pillanatot, ahelyett hogy rohamtempóban túl akar lenni mindenen.

- Nem vicces. Taemin haldoklik.- meredtem magam elé.

- Pont azért! A kevés hátramaradt idejében élvezni akarja az életet, ezért összegabalyodik akár még veled is.- röhögött fel beszólásán, amit én már nem találtam olyan humorosnak.

- Minseok!- kiabáltam dühösen, aminek következtében a velünk szemben lévő ablak kinyílt és Seoyun nővér kukucskált ki mögülle.

- Kérem, ezeket az ügyeket ne itt beszéljék meg!- küldött el minket, de csak ezek után vette észre, hogy az egyik hangoskodó én voltam.- Minho! Gyere ide, szívem!- hajolt ki a földszintről nyíló ablakból. Miután sikerült feltápászkodnom, lassan odalépdeltem a falhoz és kérdőn néztem fel a nővérre.- Kiről van szó?

- Tae... A 126-ban lévő betegről.- korrigáltam magam, mivel úgy gondoltam, úgysem tudja megjegyezni az összes gyerek nevét, aki a kórházban tartózkodik.

- Jaj, igen, tudom!- derült fel az arca.- Imádnivaló fiú, nemde?

- Igen, az.- mosolyodtam el zavartan lesütve szemem.

- Be szeretnél menni hozzá?- tért rá a lényegre, mire hevesen bólogattam.- Körülbelül fél óra múlva besötétedik. Kinyitom neked az ablakot és ha nagyon ügyes vagy, a tűzlépcsőről át tudsz mászni a párkányra.- ismertette  ötletét.

- Köszönöm!- hajoltam meg hálásan.

- Nincs mit, drágám! Viszont a főorvos úr nem véletlen küldött ki téged.- tette fel mutatóujját figyelmeztetésképpen.

- Miért? Miért kellett kimennem?- kérdezősködtem.

- Nem vagyok benne biztos, hogy tudhatsz-e Taemin biopsziájáról.- tördelte ujjait.