White Blood

4. Rész

- Ezeket szeretném!- toltam a könyvtárosnő elé öt könyvet, amiket órákon át tartó keresgélés és nézelődés után választottam ki.

- Érdekel az orvostudomány?- forgatta kezeiben az egyiket.

- Így is mondhatjuk.- motyogtam, miközben megnéztem milyen üzeneteim jöttek eddig lenémított telefonomra. Dr Kim elküldte a jövő heti beosztásomat, ami szerint minden egyes nap Taemint kell felügyelnem. Ezen kívül Minseok és Anya küldött egy-egy SMS-t.

Minseok:

Bocsi!

Anya:

Ki az a Taemin?

Szuper! Eddig tartott drága bátyám ígérete. Szerintem én ma nem megyek haza, mert akkor ma sem tudok majd aludni, mivel Anyának ezer meg ezer kérdése lesz hozzám. És még azt hittem, hogy sokkal könnyebb lesz, ha bevallok nekik mindent. Akkor nem gondoltam bele abba, hogy Anya majd az összes ismerősömmel összeboronál, akiről két szónál többet mesélek.

- Az egyik barátod beteg?- aggódott, miközben visszaadta nekem a köteteket.

- Így is mondhatjuk.- tettem el a készüléket, majd miután elköszöntem, elhagytam az épületet. Megnéztem mennyi az idő, de amikor megláttam, hogy szinte az egész délutánomat itt töltöttem, hirtelen eszembe jutott a beosztás. Félve nyitottam meg újra az üzenetet és tényleg úgy volt, ahogyan gondoltam; egy emberrel leszek, viszont hosszabb ideig kell bent lennem, ezért egy órával hamarabb kell kezdenem és pont ugyanennyivel később fogok végezni is. Csodálatos, mert ez azt jelenti, hogy van húsz percem odaérni a város másik felében lévő kórházba.

Minden második közlekedési eszköz után futnom kellett, ami öt igen súlyos könyvvel a táskámban nem volt egyszerű, de végül csupán kilenc perc késéssel megérkeztem.

- Itt vagyok!- estem be a kórterembe, mire dr Kim és Taemin is odakapták tekintetüket felém.

- Nagyon örülök neki! Azt hittem többet fogsz késni.- firkált valamit a kezében lévő papírra az előbbi.

- Sajnálom, csak nem figyeltem és...- sétáltam oda Taemin ágya mellé, miközben magyarázkodtam, de mint mindig, most sem hagyta, hogy befejezzem.

- Nincs semmi baj. Új a beosztásod, gondolom nem vetted észre.- mosolyodott el halványan, engem meg kivert a víz. Tudtam, hogy okos, de azt nem, hogy gondolatolvasó is és esküszöm, emiatt a "képessége" miatt, ijesztőnek tűnik.- Rendben, akkor holnap találkozunk, addigra hozom az eredményeket. Sziasztok!- köszönt el, mi pedig meghajoltunk. Miután elhagyta a helyiséget, egy hideg kezet éreztem meg csuklóm köré fonódni.

- Hyung! Végre itt vagy!- húzott oda magához, majd amennyire az infúzió engedte, nyakamat átkarolva bújt hozzám. Nagyot dobbant a szívem ezen tettére. Csak pár másodperc elteltével öleltem át óvatosan vékony derekát, egy szomorú mosollyal az arcomon. Taemin, ez így nem lesz jó...

- Szia! Mi történt ma?- toltam el magamtól és leültem az egyik székre.

- Miért nem mondtad, hogy csak ilyen későn fogsz jönni?- szája sarka legörbült, miközben velem szemben, törökülésben foglalt helyet, pont úgy, mint tegnap.- Azt hittem, egész nap itt leszel. Reggel, amikor felkeltem egészen mostanáig arra vártam, hogy megjelenj.- hajtotta le fejét.

- Sajnálom, Taemin!- toltam egészen az ágya mellé a műanyag ülőalkalmatosságot és álla alá nyúlva akartam elérni, hogy rám emelje tekintetét. Szép szemei az enyémeket fürkészték, de én akarva-akaratlanul lepillantottam még mindig lefelé bigyesztett ajkára. Nagyot nyeltem és hiába tudtam, hogy ő nem olyan, mint én és hogy nem kéne azt hinnem, van esélyem, mégsem tudtam másra figyelni. Nem tudom, meddig bámultam szinte egy hajszálnyi távolságból ajkait és arcát, de arra lettem figyelmes, hogy Taemin zavartan mosolyogva mocorogni kezdett. Megráztam a fejem és ezerszer az eszembe véstem, hogy nem szabad még egyszer ilyen közel kerülnöm hozzá.

- Semmi baj! Szóval csak este jössz?- tekerte maga köré takaróját, így csak kócos hajú buksija látszott ki. Ne szóld el magad megint! Egyelőre elég az, ha te tudod, hogy mindjárt meghalsz, olyan aranyos.

- Igen. Viszont mától két órával több ideig leszek itt és csak hozzád lettem beosztva. De ha szeretnéd, mint látogatód bejöhetek hamarabb is.- ajánlottam fel és hála az égnek, olyan reakciót kaptam, amire vágytam.

- Kérlek!- csillantak fel szemei.- Nagyon szépen kérleeek!- nyújtotta el az utolsó szót.

- Rendben, viszont nem tudok majd mindig egész nap veled lenni.- vallottam be előre tartva attól, mit fog reagálni.

- Miért?- hervadt le a mosoly arcáról.

- Mert hétköznap délelőttönként dolgozom.- magyaráztam.

- De itt dolgozol. Minek dolgozol máshol is?- érdeklődött zavarodottan.

- Ezért nem kapok fizetést. Pedig az sosem rossz, ha egy munkáért kap az ember pénzt.- mosolyodtam el halványan.

- Értem.- hajtotta le fejét.- És én addig mit fogok csinálni?- motyogta maga elé.

- Nincs testvéred? Ő bejöhetne hozzád addig.- vetettem fel az ötletet, de Taemin azonnal rázni kezdte a fejét.

- A bátyám egyetemen van, nagyon messze innen. Nem tudna ide jönni.- azonnal rájöttem, hogy valószínűleg régen látta testvérét és hiányzik neki, így ezt a témát inkább békén hagytam.

- És a szüleid?- próbálkoztam tovább.

- Anya elvileg ma este bejön.- húzta a száját.

- És az miért baj?- kérdeztem kíváncsian, mivel azt hittem, ettől a ténytől majd felvidul.

- Mostanában furcsa velem és azóta nem találkoztunk, hogy bekerültem ide.- nézett körbe fintorral az arcán.

- Hogy érted, hogy furcsa?- faggattam tovább, mert már ezelőtt is érdekelt, milyen lehet a kapcsolata édesanyjával, hogy megtudtam volna, az ittléte alatt egyszer sem látogatta meg.

- Nem akar arról hallani, hogy mi történik velem a suliban, nem akarja tudni az eredményeimet és egyáltalán nem érdekli, hogy mennyit edzek azért, hogy bizonyítsak neki. Ezek miatt találtak meg az osztálytársaim olyan későn a teremben, nem pedig a saját anyukám.- tette keresztbe karjait mellkasa előtt, miközben folyamatosan pislogott. Utóbbi tettét nem igazán tudtam hova tenni, nem tudtam eldönteni, hogy könnyeivel küzd vagy ilyen, ha ideges.

- Oh, sajnálom!- szorítottam meg kezét, mire felemelte fejét és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

- Nincs mit sajnálnod.- rántotta meg a vállát és mintha kicserélték volna, újra boldogan kezdett bele.- Ugye addig itt maradsz velem?- mosolygott huncutul, ami kicsalt belőlem egy halk nevetést.

- Persze! Addig mesélj, mi történt ma veled?- dőltem hátra a széken, készen állva egy akár estig eltartó élménybeszámolóra is.