White Blood

2. Rész

- Várj egy kicsit, kérlek! Ez nem az a helyzet, amire fel voltam készülve.- nevettem fel kínosan, miközben leültem az egyik, ágya mellett található székre.- Szóval Taemin, ugye?

- Igen. Te pedig?- ült feljebb.

- Choi Minho.- nyújtottam felé kezemet, amit mosolyogva megrázott. Jéghideg ujjainak hegye lilás színben virított, ezzel felhívva a figyelmet amúgy is sápadt bőrére.- Megkérdezhetem, hogy miért vagy itt?- puhatolóztam, hátha többet megtudok.

- Elájultam, ennyi az egész. Szerintem túl nagy ügyet csinálnak belőle.- vont vállat száját húzva.

- Eszel rendesen?- kérdeztem, miközben próbáltam magammal is elhitetni azt, hogy nem tudom a választ.

- Igen, általában igen.- jelentette ki határozottan.- Mondjuk mostanság nem annyit, mint szoktam.- tette hozzá halkan.

- Miért, mennyit ettél ma és mit?- tettem keresztbe karjaim mellkasom előtt.

- Most olyan, mintha kihallgatnál.- nevetett fel, ami engem is megmosolyogtatott.- Ez így nem ér! Én is akarok tőled kérdezni!

- És mi hátráltat téged ebben?- adtam neki burkoltan engedélyt arra, hogy ő is faggasson engem, ne csak fordítva.

- Miért vagy itt?- ült fel teljesen, majd egész testével felém fordult, fejét pedig lábán megtámasztott kezén pihentette.

- Mert a főorvos ide osztott be.- furcsáltam kérdését, mivel azt hittem, ez egyértelmű.

- Nem így értettem. Hanem, hogy miért vagy a kórházban? Miért dolgozol itt és mióta?- pislogott kíváncsian.

- Ez egy újévi fogadalom volt, szóval már több, mint négy hónapja. A baráti körömben mindenki csinált már valami karitatív munkát, ezért elhatároztam, hogy én is fogok. És most itt vagyok, mint önkéntes.- fejeztem be rövid történetemet.

- Hűha! Ez nagyon jó! Nekem eddig miért nem jutott eszembe?- csapott homlokára kuncogva.

- Szerintem nem vagy elkésve, sőt lehet, hogy még nem is csinálhatnád. Legalábbis itt még nem.- gondoltam át magamban, hogy milyen kritériumok voltak feltüntetve a jelentkezési lapon, amikor én kezdtem.

- Miért ne csinálhatnám?- egyenesedett ki.

- Mert még nem vagy elég idős hozzá.- állítottam anélkül, hogy tudtam volna hány éves. Ha gyerekkórházba hozták, akkor nem lehet már nagykorú, márpedig csakis azután lehet az épületen belül bármilyen munkát végezni.

- Honnan veszed? Nem vagyok sokkal fiatalabb, mint te.- fújta fel az arcát, mint egy durcás kisfiú.

- Mennyi idős vagy?- húztam ki magam, hogy tudassam vele, teljesen mindegy mit válaszol, végre valakinek a hyungja vagyok.

- 16 vagyok.- rezzent össze, amikor rácsaptam combomra, miután kimondta. Végre nem én vagyok a fiatalabb!

- Én 19! Nyertem!- vigyorogtam, mint valami idióta.

- De ez így nem ér! Ki az a hülye, aki másokkal versenyez abban, hogy ki az idősebb?- csapkodta a matracot.

- Ezek szerint én.- ért fülig a szám, bár őszintén nem tudom, miért. Alig ismertem még, de ilyen rövid idő alatt is úgy éreztem, hogy egészen közel került hozzám.- Nagyon aranyos vagy.- csúszott ki a számon és tudtam, hogy abban a pillanatban el is vörösödtem.

- Ne mondd ezt!- húzta fel az orrát dühösen, de nekem ettől csak még cukibbnak tűnt.

- Miért?- szorítottam össze számat, nehogy észrevegye, milyen jól szórakozom rajta.

- Mert nem szeretem, ha ezt mondják rám.- bigyesztette le alsó ajkát. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani egy velem majdnem egy idős srácra, de ő egyszerűen irtó édes.

- Azzal, hogy ezt csinálod, ugye tudod, hogy nem éppen arra felé terelsz, hogy megváltoztassam a véleményemet.- böktem meg kuncogva lábát, mire ő el akarta kapni a csuklómat, de én gyorsan visszahúztam magam mellé végtagomat. Taemin továbbra is nyújtotta felém a kezét, viszont szemébe könnyek gyűltek.

- Hyung...- suttogta elcsukló hangon.- Valami nem jó.- gördült le egy könnycsepp az arcán. Hirtelen ugrottam fel helyemről, hogy segíthessek neki, pedig azt sem tudtam mi a baja, de pár másodperc múlva megláttam, hogy a váratlan mozdulat miatt az infúzió kiszakadt alkarjából.- Minho hyung, segíts! Nagyon fáj!- sírt keservesen. Olyan gyorsan, amennyire csak tudtam szúrtam bele újra vénájába a tűt, majd ragasztottam le ismét, bár nem volt egyszerű ez a folyamat, mivel Taemin a sírástól, én meg a félelemtől remegtem, mivel ez volt az első alkalom, hogy ehhez hasonló dolgot kell csinálnom. Miután végeztem, leültem mellé az ágyra és fejét a vállamra hajtva kezdtem el vígasztalni, miközben hátát simogattam.

- Semmi baj!- piszkáltam tincseit is, mialatt forró homlokát nyakamhoz nyomta.- Mindjárt megmérem a lázadat. Addig feküdj inkább vissza.- álltam fel mellőle, majd miután elhelyezkedett, betakartam.

- Köszönöm!- szipogta.

- Ez a dolgom.- mosolyogtam rá halványan és visszaültem a székre, miután az éjjeliszekrény fiókjából kivettem a hőmérőt.- Szóval mennyit ettél ma?- jutott eszembe válasz nélkül maradt kérdésem.

- Ma még semmit.- dörzsölte meg nedves arcát, de szerintem csak azért csinálta, hogy ne kelljen a szemembe néznie.

- Nincs időd a suliban?- általában ez szokott lenni a probléma, ezért gondoltam, hogy ez az ő esetében sem volt másképp.

- De, csak nem volt étvágyam. Sokat is fogytam, de szerintem a sok edzés és stressz miatt van. Lehet egy kis szünetet kéne tartanom, de akkor lemaradok. Pedig már nincs messze a cél.- mesélte, miközben én az eszközt homlokához tettem, majd nem sokkal később el is vettem onnan.

- 38 és fél.- olvastam le a számot.- Nem fáj semmid?

- A karom és a fejem fáj. Jól vagyok, biztos influenza.- legyintett. Nem akartam elrontani a kedvét azzal, hogy vannak olyanok, akik szerint itt sokkal komolyabb dologról van szó, ezért inkább tereltem a témát.

- Milyen edzés?- kotorásztam tovább a kisszekrényben gyógyszert keresve.

- Tánc.- ragyogtak fel szemei, ahogy kiejtette száján ezt az egy rövid szócskát.- Egészen kiskorom óta szeretek táncolni, viszont a szüleimnek, leginkább anyának eleinte ez nem tetszett, mivel szerinte ebből nem fogok tudni majd megélni. Emiatt az osztálytársaimmal ellentétben, én csak gimi első évében kezdtem el vele komolyabban foglalkozni, amikor felvettek a művészeti gimnázium tánc tagozatára.- mondta büszkén mosolyogva.

- Ez szuper! Látszik rajtad, hogy nagyon szereted.- szedtem ki a dobozból egy bogyót és vettem kezembe egy pohár vizet.- Most viszont ahhoz, hogy egyszer lássalak táncolni, be kell venned ezt!- nyújtottam felé a pirulát, majd a folyadékot is.

- Rajtad meg az látszik, hogy kisebb gyerekekkel foglalkozol. Elég lett volna, ha annyit mondasz, hogy ezt egyem meg.- nevetett fel, majd bevette a lázcsillapítót.

- Jó estét!- nyitott be dr Kim, majd amikor észre vett engem is, furcsálva méregetett.- Minho, te már rég otthon lehetnél.

- Elszaladt az idő.- álltam fel, majd meghajoltam.- Taemin kapott gyógyszert, mivel 38 és fél fokos láza van, illetve újra be kellett szúrnom az infúziót, mert kiszakadt.- jelentettem neki, elővéve a komolyabb énemet.

- Értem, köszönöm! Nyugodtan hazamehetsz mostmár.- bólintott.

- Rendben. Akkor én most...- néztem félve Taeminre, de ő mosolyogva kezdett el integetni.

- Szia Hyung! Remélem, holnap is bejössz!- ért fülig a szája.

- Ha rajtam múlik, be fog.- mondta kedvesen a doki, ami miatt a fiatalabb még jobban felvidult.

- Akkor holnap.- kacsintottam Taeminre.- Jó éjszakát!- nyitottam ki az ajtót és zártam is volna vissza, de egy vidám hang még utánam szólt.

- Szép álmokat, Minho hyung!- csengett angyali hangja fejemben még órákkal később is.