- Mit képzelsz magadról?- hajolt közel arcomhoz dühösen a Taemin anyjaként emlegetett perszóna, emiatt normál hangereje is kiabálásként hatott számomra. Vérvörös körmei még mindig csuklómba mélyedtek és egészen biztos vagyok benne, hogy ütésének nyoma meg fog látszani egy jó darabig.
- És maga mit képzel?- dobbantottam idegesen, mivel nem olyan rég még fel sem ismert, csak anélkül, hogy bármit is tudott volna rólam, szidott és elhatározta, hogy majd egyszer lecsesz.
- Hagyd békén a fiamat! Nem kell neki egy ilyen ember az életébe.- sziszegte kezemet arrébb lökve. Eltökélten néztem szemeibe elhatározva azt, hogy nem tántorodom meg, bármit is fog mondani.
- Egy milyen ember?- kérdeztem kíváncsian várva, mit válaszol.
- Aki soha nem teheti őt boldoggá.- rántott vállat, miközben nekem kezdett csökkeni önbizalmam.
- Miért ne tehetném?- vontam kérdőre ismét.
- Ez a kapcsolat már az elejétől fogva halálra volt ítélve. Egy meleg fiú, aki többet érez, mint barátság egy teljesen hetero személy iránt. Édesem, mindketten tudjuk, hogy sosem fog úgy szeretni téged, ahogyan azt akarod.- húzta gonosz mosolyra ajkait.- Szánalmas, ahogyan próbálkozol, arról nem is beszélve, hogy amennyire tepersz utána, pont ugyanannyira távolodsz is el tőle.- egyenesedett ki lenézően méregetve. Egy nagy sóhaj közepette igyekeztem rendezni gondolataimat, miközben alig tudtam felfogni, miket vág a fejemhez.
- Igazán? Minden egyes eddig kimondott szavában maximálisan biztos?- kezdtem bele és óriási önuralom kellett ahhoz, hogy ugyanolyan hangnemben tudjam folytatni, ne pedig ordítozásba torkolljon a részemről teljesen lényegtelennek tűnő beszélgetésünk. Végülis változtat ez bármin? Nem, hiszen hogyan is tudna.- Mindössze azért gondolom, hogy az iménti kérdéseimre nemleges lenne a válasza, mivel akkor eszébe se jutott volna azt mondani Taeminre, hogy teljesen hetero személy.- vigyorodtam el és úgy éreztem, hogy hála annak, hogy tudok a dr Kimmel való szóváltásukról, egy lépéssel előtte járok.
- Akkora egy idióta vagy! A fiam nem lehet meleg!- toporzékolt, miközben egyre magasabbra szökött a hangja.
- Ha maga mondja.- röhögtem el magam és hátat fordítva neki indultam el mostmár tényleg le a lépcsőn, egyenesen a kijárat felé, azért is, hogy befejezzük ezt a buta vitát és mert féltem, hogy előtte fogok összetörni.
- Többé nem mehetsz be hozzá! Eltiltalak tőle!- kiabált utánam.
- Tiltson!- ráztam a fejem nevetve, miközben próbáltam magamba szívni lehető legtöbb pozitívitást. Ha nem tudtam volna, hogy a főorvosnak esze ágában sincs lecserélni engem, nem mertem volna ezt mondani neki, de így azt éreztem, hogy mindegy, mivel a nap körülbelül negyedében ígyis-úgyis én vagyok Taeminnel.
- Te komolyan nem érted? Örül annak, hogy valaki foglalkozik vele, ennyi az egész. Az ég világon semmit nem fog élete során érezni irántad.- üvöltött, de egy pillanatra sem álltam meg egészen addig, amíg a kórházon kívül nem tudhattam magam. Éreztem, ha még egy ehhez hasonló mondatot meghallanék, már nem tudnám tartani magamat. Nagy levegőt véve szedtem elő fülhallgatómat, miközben lassan lépkedve indultam el haza, ám a következő pillanatban egy kéz nehezedett vállamra, mire szemeimet összeszorítva fordultam hátra.
- Jézusom, mit fejeltél meg?- hallottam meg bátyám hangját, mire a megkönnyebbülés miatt egyszerűen már nem bírtam tovább és keservesen sírva borultam nyakába.- Mi történt?- simogatta hátamat aggodalmasan.
- É-én nem akartam figyelni rá, de elkezdett üvöltözni velem és egyfolytában azt hajtogatta, hogy felejetsem el Taemint.- hebegtem, miközben megállás nélkül szipogtam.
- Semmi baj.- csitítgatott, de tudtam, fogalma sincs, miről beszélek.- Gyere, ezt ne itt beszéljük meg!- fogta meg kezemet és elindult volna otthonunk irányába, viszont én egy centit sem mozdultam.
- Nem akarok így haza menni.- mutattam arcom feltehetőleg lilás színben pompázó felére.
- Akkor elmegyünk fagyizni.- mondta mosolyogva, majd ismét elindult, így engem kezemnél fogva húzott maga után, de még így is hallottam, amit utólag hozzátett.- Hátha kapunk az arcodra is jeget.
Ameddig meg nem érkeztünk a cukrászdába, rengeteg rosszalló pillantást kaptunk és bár engem nagyon is zavart, Minseok úgy vonult végig az utcán kezemet szorongatva, mintha egy büszke meleg lenne. Ilyen szempontból egyaránt irtóra szeretnék olyan lenni, mint ő. Őt tényleg nem érdekli, ha megnézik, összebeszélnek a háta mögött vagy kigúnyolják. Mintha nem is tudna ezekről, csak megy előre, mit sem törődve rosszakaróival. Eleinte nem értettem, miért csúfolják őt, miért súgdolóznak róla, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, én vagyok az oka. Bátyám szemrebbenés nélkül bírja a nap mint nap felé irányuló beszólásokat, amik nem is saját "hibája" miatt érik őt. Erre itt vagyok én, akire az esetek többségében nem is emlékeznek és helyzetemhez mérve egészen kevesen ítélnek el, mégis én vagyok az, aki mindig sajnáltatja magát. Mit ne mondjak, ezt így végig gondolva, nem kicsit vagyok szánalmas...
- Mit kérsz?- zökkentett ki gondolataimból Minseok, miközben beállt a fagyispult előtt lévő sorba.
- Semmit.- hajtottam le fejemet és cipőmet kezdtem el fürkészni.
- Jó.- reagálta le, de szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja szemeit.- Jó napot!- lépett közelebb a pénztáros nőhöz továbbra is mancsomat szorítva.- Két jégkását szeretnék.- adta le rendelését, mire én halkan felnevetve ráztam a fejem.- Van valami probléma?- nem tudtam mire vélni kérdését, így szemöldökráncolva emeltem rá tekintetemet. Ő viszont nem rám nézett, az eladó hölgyet vizslatta, aki már-már undorodva figyelte kettőnket. Zavarodottan, szememet lesütve húztam volna ki kezemet Minseok ujjai közül, de nem engedte.- Talán nem látott még testvéreket?- kérdezte idegesen, majd a választ meg sem várva és a két hideg italt ki sem fizetve viharzott el a helyszínről.- Mekkora szemét!- vonszolt maga után a szemben elhelyezkedő park felé, ahol egy padon foglaltunk helyet.
- Ne foglalkozz velük!- legyintettem, miközben belül már teljesen össze voltam törve a mai nap eseményei miatt. Számat húzva nyomtam hozzá a színes jégdarabokkal teli poharat a sértett bőrfelülethez, mire még bátyám is felszisszent.
- Igazad van. Szóval... Mi történt ma?- fordult felém nyugtalankodva. Miután megnyugodtam már és úgy gondoltam, mostmár el tudom mondani, egy nagy levegőt vettem és az egészet elhadartam, miközben egyfolytában mutogattam össze-vissza. Minseok teljes mértékben beleélve magát a rövidke történetbe bólogatott, a cselekménytől függően vagy helyeslően vagy pedig bosszúsan. A végéhez közeledve azt hittem, hogy bátyám hozzáfűzi majd meglátásait, azonban ehelyett csak egy rövidke mondat hagyta el száját.
- Be akarok menni Taeminhez.
- Tessék?- nyíltak tányér méretűre szemeim.- Miért?
- Te úgysem látogathatod meg, tehát szegény addig, ameddig nem érkezik el a műszakod ideje, egyedül lenne.- jelentette ki komolyan, de én átláttam rajta.
- Mit akarsz mondani neki?- kémleltem gyanakvóan.
- Semmit. Csupán szeretném jobban megismerni öcsém szíve választottját.- vigyorodott el.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
White Blood
Hayran Kurgu"- Minho hyung, az lehet, hogy én szeretlek?- kérdezte egy édes mosollyal az arcán. - Remélem, hogy így van.- adtam egy puszit orrára. - Nem érdemellek meg téged.- rázta a fejét elvörösödve. - Igaz. Te nem engem érdemelsz, hanem egy sokkal jobbat...
