Álom vagy valóság

Sötétség

- 5 évvel ezelőtt -

A 12. születésnapom után, az egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. A napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy próbáltam tudomást nem  venni az itt ragadt lelkekről, és jól teljesíteni a suliban közben az életemben is. 13 évesen nem igen szorul rá arra az ember, hogy részben eltartsa magát és önállósodjon, viszont nekem igenis ez volt a feladatom. 

Az ünnepeket a házba bezárva töltöttük a nővéremmel, akkoriban neki is 17 évesen az ölébe hullott a 13 éves húga, akiről mindenki azt hitte, hogy bedilizett. A napjainkat együtt töltöttük, néha társasjátékkal ütöttük el az időt, vagy az adott filmet néztük meg ami akkor a tévében ment. 

Nem igazán volt szabadideje, nem mehetett el a barátaival bulizni, még szerelmes se lehetett, hiszen nem igazán volt erre ideje. Apánk meg hát elvárta tőle, hogy ő neveljen fel engem. 

Akkor este, évekkel később sikeresen el tudott menni egy házibuliba az akkori baráti társaságával. A lelkemre kötötte, hogy nehogy kilépjek a szobámból, hiszen nekem kellett falaznom, csak így tudott elmenni, cserébe filmezhettem a laptopján.

Miután elment, a filmek egymást követték számolni se tudtam, hogy mennyit is nézhettem meg. A szemhéjaimon mázsás súlyok voltak, nem igazán tudtam már nyitva tartani a szemem, tudtam hogy hamarosan el fog nyomni az álom. 

- Ki gondolta volna, hogy ilyen könnyen bele lehet szeretni egy vámpírba.. - egy mély hang rántott vissza a valóságba, a szemem újra kezdte megszokni a sötétséget ámde mégsem láttam, hogy kitől származik a hang. 

- Ki beszél? - az ágyamba felülve, a szememmel próbáltam megtalálni azt az irányt ahol az idegen lehet. Percek teltek el mire észrevettem. Az ablakomnál állt, háttal nekem. 

- Sokkal szebb a kilátás innen, mint bármelyik másik szobából. - mosolyogva fordult meg, majd mikor meglátta döbbent fejem elröhögte magát. - Látnod kéne a fejed. Elég vicces. 

Nem tudtam megszólalni. Az idegen mosolya káprázatos volt. 190 cm magas lehetett, és az idő ellenére egy fekete rövid ujjú felső volt rajta. Karba tett keze miatt, eléggé látszódott, hogy ad magára és edz, vagyis feltehetőleg, hiszen izmosak voltak a karjai. A hangja pedig maga volt a mennyország, mély és titokzatos. 

- Mit keresel a szobámban? - az éjjeli szekrényemen lévő lámpához nyúltam majd felkapcsolva, újra az idegen felé pillantottam aki már nem volt azon a helyen ahol az előbb,hanem már a könyvespolcom melletti kis fotelben helyezkedett el. A gyér lámpa fényben még így is láthattam a szemét. Mogyoró barna színű volt, tekintete pedig céltudatos és igen mogorva, mintha meg sértettem volna. 

- Nem illik így bánni egy vendéggel.

- Ha vendég lennél, az ajtón keresztül jöttél volna, és amúgy is semmi keresnivalód itt. - dühösen rúgtam le magamról a takarót. 

- Édesem, sajnos nem én döntök erről. - a becenév hallatán rávillantottam haragos tekintetem, amivel újra mosolyt csalhattam az arcára.

- Nincs kedvem ehhez, a többieket egy ideje nem láttam, nem tudok segíteni most pedig menj el, mielőtt apám meghallja hogy magamba beszélek. 

- Apád már alszik, és a nővéred is későn jön, szóval van időnk.

Ki keltem az ágyból, majd a fürdőszobába vettem az irányt, de az idegen oda is követett. A fürdőszoba tükör előtt állva a hajamat laza kontyba rendeztem, de nem kerülte el a figyelmem, hogy a srác az ajtófélfának dőlve figyelte minden egyes lépésemet. Egy pillantást vetettem rá, majd kikerülve kiléptem a fürdőből és a hálószobám ajtajához léptem.