Árnyak

34 1 0
                                    

Nem is tudtam mennyi ideje futok az utcán, de a fejemben egyre több hang  próbálta meg megmondani mit is csináljak.

Egy sikátorhoz érve szaggatottan vettem a levegőt és próbáltam kitisztítani a fejem, mindhiába hiszem különböző hangok más és más dolgokat mondtak. 

" Oh nézd csak szegény kislány nem tudja mit csináljon.."

" A nagy Castiel halott"

" A pokol ura halott"

" Lucifer eljő, vigyázzatok "

" Mi lesz az árva lánnyal, ha már senki se fog rá vigyázni? " 

Gúnyos nevetések, emberek visításai lepték be az egész elmémet. Remegő lábbal próbáltam tovább menni, de a hangok a fejemben egyre hangosabbak lettek. Lehetetlenség volt őket elüldözni. 

- Mi lesz már? - ordítottam el magam. - Gyertek elő, mutassátok meg magatokat. Gyerünk már.

Remegve tettem még egy lépést, a tüdőmbe nem jutott elég oxigén majd minden egyre jobban elkezdett sötétedni előttem. Még színtisztán éreztem ahogy a fejem a betonhoz ütődik, majd elnyelt a sötétség.

Újra egy hóval teljesen felöltöztetett tájon ébredtem. A távolban, ugyanott volt a kislány aki a dalt énekelve most ugró iskolázott. Arcán őszinte mosoly tükröződött. Önfeledten játszott tovább akkor is, mikor elhaladtam mellette. Egy falu kitaposott ösvényeit jártam, sehol nem láttam egyetlenegy lábnyomot sem, a levegő pedig egyre jobban lehűlt.

Az út és az ösvény egyre hosszabbnak tűnt, már egy ideje gyalogoltam rajta, de még mindig volt. Az út végén egy ház volt aminek a kéményén keresztül füst szivárgott ki. Bármennyire is akartam, nem tudtam közelebb menni. A szemem sarkából egy árnyt véltem felfedezni, megfordulva az önfeledt kislány és mellette egy idős hölgy várta a reakcióm. Percekig csak egymás szemébe néztünk, ezután a kislány felém lépett és a kis kezét nyújtotta. Ekkor egy hatalmas mennydörgés keletkezett. 

- Egy kettő Lucifer érted jő... - kezdett bele az éneklésbe a kislány, majd tőlünk pár méterre megjelent egy számomra igen ismerős személy.

- Látom megismerkedtél Irissel. - mosolyodott rám Easton, majd az ösvényen elindulva  a ház felé vette az irányt. - Nem jössz Mia cica? 

Szem forgatva utána indultam, magam mögött hagyva Irist meg az idős hölgyet akik vissza tértek a játékhoz.  A házhoz közelebb érve, láttam, hogy nem igen volt tökéletes állapotban. A falakon néhol fel lehetett fedezni a lyukakat, horpadásokat, de volt olyan rész ahol a moha fedte be a biztonságot nyújtó ház maradékát. Easton mit sem törődve velem, belépett a házba, nem is érdekelte, hogy követem e. 

Belépve egy kellemes meglepetés fogadott, hiszen a kandalló mellett teljes egészében Castiel állt. Gondolkodás nélkül felé vettem az irányt, majd az ölébe ugorva szorosan magamhoz öleltem. 

- Ez aztán az üdvözlés. Hé Cas miért van az, hogy téged mindenki szívesebben lát, mint engem ? - nevetve vette magához a bögréjét amiben valamiféle ital gőzölgött. 

Szorosan ölelve álltunk így percekig, majd Castiel letett az öléből, rám nézett, de nem úgy tűnt, mint aki hú de nagyon örülne nekem. 

- East téged senki se bír. - gúnyosan mosolyogva kerülte ki az említett személyt, majd kilépett  a házból. 

- Na azt már nem, most nem fogsz magamra hagyni.. - indultam utána, ámde East megfogva a csuklómat magához rántott, majd idióta vigyorgásba kezdett.

- Vissza fog jönni, ne aggódj. Csak ide hozza Irist. 

Easton a kanapéra lehuppanva, maga elé vett egy könyvet és halál nyugodtan olvasgatni kezdte. Most volt időm jobban szétnézni ebben a házban, ahol álltam az egy előszobának nevezhető kis helyiség volt, ebből nyílt a nappali és konyha ahol éppen Easton tartózkodott. Hátrébb egy hosszabb folyosó vette kezdetét, elindultam felfedezni azt a részt.

- Én nem tenném. - mondta East fel se nézve a könyvből.

- Na és miért nem seggfej? -ráemeltem a tekintetem, ám egy kéz érintette meg a csípőmet.

- Mert oda tilos bemenni, azért Édesem. - mély hangja határozottan csengett.

Elengedett majd kikerülve ment a konyhás részhez, ahol egy bögrét nyújtott át az őt követő kislánynak akinek, mint megtudtam Iris a neve.

- Köszönöm. - suttogta alig hallhatóan a lány, majd East közelébe leült a kanapéra. 

Castiel rám nézve, felhúzta az egyik szemöldökét majd az utolsó bögrét felém nyújtotta. Karba tett kézzel ültem le a kanapéval szemben lévő kis fotelba. East meglepett tekintettel rám nézett, majd Castiel felé, aki oldalt ökölbe szorított kézzel állt meg. Senki se szólt egy szót sem, csak a gőzölgő italok szürcsölését lehetett hallani, meg a kinti szelet ami egyre nagyobb és veszélyesebb lett. 

Egy sikítás lepte be a gondolataim, eszeveszetten kaptam a fejemhez. A sikítás nem maradt abba, egyre hangosabb lett, remegve és sírva próbáltam még jobban szorítani a fejem, de mindhiába a hang nem múlt el. Kezek fonódtak körém, majd minden csendes lett. Felnézve egy fekete szempárral találtam szembe magam. Irisével. 

A csöppség rám mosolygott, majd a szeme feketéről csodálatosan szép zölddé változott vissza. Olyan zölddé, mint tavasszal a legelők, vagy egy friss rózsának a levelei. Iris megérintette a kezemet és ezáltal egy látomásba csöppentem. 

Egy ház kertjében voltam, körülöttem két gyönyörűséges gyermek rohangált. Az egyik, aki lány volt, nevetve felröppent az égbe csupán csak pár méterre a föld felszínétől, a kisfiú pedig örömében fel kiáltva szaladt ahhoz akit apának hív. A gyönyörűséges kislány oda szaladt hozzám, szorosan átölelt. 

- Anya haza jött apa, nézd. - mosolyogva tárta ki a kezét, majd a mutató ujját követve megláttam azt a személyt, akitől a gyerekek vannak.

Akit a gyerekek az apjuknak szólítanak.

Aztán pedig, őt.

Megláttam Castielt.


Álom vagy valóságWhere stories live. Discover now