Álom vagy valóság

Döntés

Cassel való beszélgetésem után minden visszatért a rendes kerékvágásba. Azt a két napot amit még itt tölteni terveztem,  be táblázatam teljesen. Annie-vel voltam, majd Easton elrángatott vásárolni és a késő délutánjaimat Irissel töltöttem. Rendszerint ő újabbnál újabb látomásokat mutatott vagy csak beszélgettünk az adott témáról ami éppen feljött. Az este nagy részében pedig Cassel voltam. Együtt voltunk. De úgy igazán együtt.

Hihetetlenül boldog voltam, és nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy a fellegekben jártam abban a pillanatban. Minden gondom és félelmem eltűnt mellette.
Persze az esték nagyrésze se volt vita mentes, hiszen mindig felhozodott a döntés, Cas az ő része miatt eléggé titokzatos volt. A fejébe vett valamit, de nem lehetett kideríteni, hogy a nap 24 órájában mire is gondolhatott. Ha nem velem volt, akkor órákra eltűnt és meg Iris se tudta megtalálni.

Lucifer azóta se keresett, de a jel minden egyes nap egyre fájdalmasabb lett, belülről égetett fel, minden egyes porcikámat át járta az a kín amit okozott. Volt olyan időpont amikor ordítottam a fájdalom miatt, egy gyenge pillanatomban pedig egy késsel próbáltam kivágni a bőrömnek azt a részét ahol a rajz volt. Mindhiába, hiszen Easton kikapta a kezemből a kést és utána egész nap azt kellett hallgatnom, hogy mennyire hülye és felelőtlen vagyok.

A szebb napjaimon pedig Anniet vettem rá, hogy menjen kikapcsolódni. Tisztában voltam azzal, hogy mire visszatér én már nem leszek itt és éppen ezért írtam leveleket neki amiben elmesélem, hogy mi fog történni, de ehhez muszáj volt elmennie arra az időre amíg én nyomtalanul eltűnök.

- Kedd -

Ez volt az a nap. Ez volt a döntésem végleges napja.

Reggel óta csak az utcákat jártam és minden egyes sikolyt, hangot próbáltam kiverni a fejemből. Lépéseim egyre nehezebbek lettek, a vállamat pedig mázsás súly nyomta, pontosabban az a súly amit Lucifernek nevezünk. A jele szinte égetett és ennek segítségével, egyre jobban bele mászott a fejembe. Az út mentén, hol egy ház falánál, hol pedig egy fának támaszkodva láttam meg egy-egy alattvalóját. Ők türelmesen vártak, de ezzel együtt minden egyes lépésemet figyelték.

Az út mentén minden  részletet, házat az emlékezetembe véstem. Még a pletykás idős hölgyeket is, akik egymás között beszéltek meg az aznapi dolgokat. Megjegyeztem az anyát, aki éppen puszit lehelt a kislánya sebes térdére. Emlékek árasztották el a gondolataimat. A torkomban egy gomboc növekedett ami ki akart onnan törni.

Az égre felnézve vettem egy mély lélegzetet eközben, pedig próbáltam a szememből kipislogni a kicsorduló könnycseppjeimet. Reszketve húztam magamon össze a pulóveremet. Nem azért reszkettem mert hideg volt, hanem azért mert egyre jobban elhatalmasodott rajtam Lucifer ereje.
Pillanatnyilag gondolkodni se tudtam. Újra és újra az ő hangját hallottam, miközben egyre közelebbről hív magához.

- Mia, minden rendben? - Cas hangja szakított ki a gondolatmenetemből.

Rá pillantva elmosolyodtam, majd felé lépve magamhoz öleltem. Percekig álltam így, készen arra, hogy megosszam vele az utolsó gondolataimat. Elhúzódva tőle, a gyönyörű mogyoró barna szemeibe néztem.

- Meg találtam a megoldást. - suttogta, miközben az ujjaival letört egy éppen akkor kicsorduló könnycseppet. - Nem kell megtenned Édesem.

- Miről beszélsz? - néztem rá zavarodottan.

- Napok óta csak ezt a választ kutatom, Mia nem lép érvénybe az egyezség, ha én nem vagyok a földön.

- Tessék? - húzódtam el tőle a vártnál kicsit jobban. Hangjai visszhangoztak a fejemben, újra meg újra csak azt hallottam, amit az imént mondott.

- Ha nem vagyok melletted, mint a védőd akkor az egyezség nem lép érvénybe. - nézett rám, majd tovább folytatta. - Nem kell Luciferrel menned.

- Nem kell vele mennem? - suttogtam, majd dühösen néztem rá. - Te teljesen meghibbantál? Mondtam, hogy megoldom Cas.

- Mégis milyen áron Mia? - kiáltott rám. - Annienek búcsú levelet hagysz? Azt hiszed, hogy ezzel már meg fog békélni? Azt hiszed, így már fogja tudni élni az életét? Hát rohadtul nem. És persze ne is beszéljünk Irisről és Eastonről. Szerinted ők, hogy fogják ezt túlélni? Én egy olyan lehetőséget kerestem, ami mindenkinek jó lesz.

- Én ebbe nem egyeztem bele. - kiáltottam rá. Majd csípőre tett kézzel, léptem egy lépést előre majd ugyanúgy hátra. Közben pedig nagyon figyeltem arra, hogy ne omoljak össze az elhangzottak miatt.

- Én viszont igen. Meghoztam a döntést és csak elköszönni jöttem.

-East tudja mit fogsz tenni? Vagy Iris? Bárki más rajtam kívül tudja, hogy milyen abszurd dolgot fogsz tenni? - léptem felé.

- Csak elköszönni jöttem. - nézett rám bosszúsan. Majd, mint akit megbántottak, keresztbe tette a kezét.

- Én nem fogok elköszönni. - dühösen néztem vissza rá. - Meghoztam a döntést Cas és ezt tiszteletben kellett volna tartanod. A jel belülről éget fel,ezt nem bírom, muszáj leállítanom. Emiatt kell Luciferhez mennem. Hiszen csak ő tudja eltűntetni ezt. Csak is ő. Akár tetszik, akár nem.

- Meghoztam a döntést helyetted is. Szeretlek Mia. El sem tudom mondani, hogy mennyire, de nem engedhetem meg, hogy ilyen hülyeséget csinálj. Előtted az élet és ha ehhez az kell, hogy minden egyes alvilági dolgot kitöröljek az emlékezetedből, hát én megteszem. - sóhajtott egyet. - Most látsz utoljára, nem fogok visszatérni. Ez pedig végleges lesz.

- Meg se kérdezted, hogy én mit akarok. El se mondhattam. Cas.. - könnyeimmel küszködve néztem rá.

- Ne hívj vissza, így mindenkinek jobb lesz Mia.

- Mégis kinek? - kiáltottam rá. - Mert nekem nem Cas, szeretlek és nem fogom hagyni, hogy ezt tedd. Nem törölheted ki az érzéseinket.

- Miféle érzéseket Mia? Ezek veszélyesek. - tett egy lépést felém, miközben maga mellé eresztette a karjait. - Nem lehetünk együtt, soha nem is lehettünk. Bármit megtennék, hogy biztonságba tudjalak és, ha ehhez ezt kell tennem, megteszem bűntudat nélkül. Easton vigyázni fog rád, és eközben neked vigyáznod kell Irisre. Szükségük van rád, ahhoz, hogy túl vészeljék ezt.

- Nem mondhatod ezt komolyan Cas.

- Csak ígérd meg, hogy oda fogsz figyelni ezekre. Oké? - felém lépett, majd kinyújtotta a bal kezét, amit egyből vissza is húzott, mint akiben most tudatosult, hogy mit is tett.

- Emlékszel, hogy mit ígértünk egymásnak? - mosolyogtam szomorúan rá. - Hogy egymás mellett fogunk maradni, hogy sose fogsz elhagyni megint.

- Hát úgy tűnik mind a ketten hazudtunk - bűnbánóan rám nézett, majd megfordult készen arra, hogy végleg kilépjen az életemből.