Álom vagy valóság

Mikor minden megváltozik

Percek majd talán órák teltek el, nehéz volt meg emésztenem azokat amiket az imént hallottam. Hiszen lehetetlenségnek bizonyult. Uriel hazudik... vagy mégsem? 

- Úgy tűnik elvitte a cica a nyelved. Pedig bármit kérdezhetnél. De ha nem hát nem. - mosolygott rám gúnyosan, majd megfordulva az ajtó felé vette az irányt. 

- Mióta tudod? 

- Komolyan, bármit kérdezhetnél és te ezt választod. Nem vagy valami okos, kislány. - mosolyodott el, majd gúnyos hangnemben folytatta. - Mióta is tudom?  Hmm hadd gondolkozzam el ezen. Talán 1 vagy 2...

-1 vagy 2 mi? 

- Hónapja vagy éve?  Nem is tudom már pontosan, de meglepő, hogy a nagy Castiel semmit se említett neked ebből. - sóhajtott majd újra az ajtó felé vette az irányt, de megtorpant. - Tudod még mi a fura? Az, hogy még nem jött érted. Pedig az élete múlik rajta. 

- Hagyd ki ebből Cas-t. 

- Különben ? - nevetése az egész helyiséget bejárta, majd kilépett az ajtón, magamra hagyva engem. 

A sebeim körül a vér már meg alvadt, légzésemet pedig próbáltam csillapítani. Rengeteg vért veszthettem, mivel egyre jobban fáztam és remegett mindenem. A kezem elgyengülve volt az oldalam mellett, a számat pedig néha néha megnedvesítettem a nyelvemmel, de hiába mivel rettenetesen ki volt száradva. 

Nem bírtam felfogni azt, amit Uriel mondott. Hiszen több éve nem is láttam Cas-t, hála a szerződésnek. Nem lehetett a közelembe, de végül mégis visszatért. Nem lehet a közelembe, mivel azzal megszegi a törvényét és ezzel ő is pontosan tisztában van.

De akkor mégis, miért mondhatott ilyet az az elmebeteg állat? Mi van, ha mégis igaz ez ?

Mi lesz akkor ha meghalok és Castiel is velem együtt fog? 

Mi lesz velünk? 

- Napokkal később -

Napokig voltám már bezárva, mindig ugyanazokban az időpontokban kaptam ételt és italt Uriel egyik csicskásától. Feladtam már azt a reményt, hogy innen ki fogok jutni. Csak apán és Annie-n járt az agyam, mit hisznek mi történt velem, egyáltalán keresnek? Mi van, ha ők már feladták a reményt? 

- Az ország másik feléig lehet hallani, a gondolataidat. Még én is sírva fakadok miattuk. - egy hang zökkentett ki a gondolataimból.

Fel nézve egy ismerős arccal találtam szembe magam, megszólalni se tudtam, csak reménykedve néztem az új jövevény szemébe. 

- Na de Mia illetlenség nem köszönteni a régi barátodat. Hogy vagy ? Rég találkoztunk. - a falhoz dőlve mért végig, és várta a válaszom a kérdésére na meg a kisebb kirohanására. 

- Hogy hogy vagyok? Mit látsz hogy vagyok East? -suttogva próbáltam elmondani mindent, de egyre dühösebb lettem. 

- Jól van már. - biggyesztette le az ajkait. - Nem is örülsz nekem? 

- Hol van Cas? 

- Nem tudom, egy ideje nem is találkoztam vele , de úgy tudtam nektek sem lenne szabad. Tudod a törvény. - mosolygott rám, majd a kék szemeit körbe legeltette a helyiségben. - Amúgy tulajdonképpen hol is vagyunk? 

- Uriel elrabolt, most pedig végre eloldoznál és haza vinnél? - mozgolódni kezdtem a széken, de East csak ott állt és rám nézett.

- Engem is köt a szerződés Mia cica. Pontosan tudod 

- Szarok bele a szerződésbe, napok óta itt vagyok, alig kaptam enni és egyfolytában kínzások alá voltam vetve. Mellesleg tudtad,ha meghalok Cas is? -az arcára egy meglepettség ült ki, így hát folytattam a monológomat. - Na látod én sem. Úgyhogy kurva gyorsan kapd össze magad Easton és szabadíts ki innen...Kérlek 

Easton mintha, sokk hatás alatt állt volna percekig, majd a székhez jött, megfogta a kezem, ezután pedig csettintett egyet.

A szobám közepén találtam magam.. Egyedül sebekkel borítva. 

Az emeleti lépcsőn hangos dübögés hallatszott majd a szoba ajtómat kivágva, Annie a karomba borult.

- Istenem, merre voltál ? Mindenhol, kerestelek...  Itt járt egy srác és téged keresett, mikor mondtam neki, hogy hetek óta eltűntél egyszerűen eltűnt. Istenem Mia úgy aggódtam érted. -szorosan a karjai közé zárt és csak mondta a badarságait.

- Miféle srác? 

- Nem emlékszem a nevére, de az a lényeg, hogy itt vagy. Annyira aggódtam érted, miért nem hívtál?  - gondterhelten nézett rám.

A szoba körülöttem egyre kisebb és kisebb lett, a tüdőmbe oxigén se áramlott, és kezdtem elveszíteni a fejem. A szemem előtt árnyképek jelentek meg, majd a szoba másik felébe suhantak. Nevetéseket hallottam, majd vérfagyasztó sikolyokat. Egy kislány hangját aki folyton ugyanazt az egy mondatot hajtogatta. " Castiel halott..."

- Ki kell innen mennem... 

Már a lépcsőn robogtam le, a bejárati ajtó felé. Az utcára kilépve futásnak eredtem, de  még mindig visszhangzott a nővérem kiabálása.

- Mégis hova mész Mia? Miaa várj meg... Mia