Álom vagy valóság

Tagadás

- Tudni szeretném, hogy hol van a nagy barátod... 

- Nem tudom kiről beszélsz Uriel. - néztem rá, majd tettem egy lépést hátrafelé. 

- Pontosan tudod, hogy kiről beszélek Szépségem. - mosolygott rám, majd tovább folytatta- Most pedig velem jössz és elbeszélgetünk kicsit, hiszen régen találkoztunk. Úgy érzem be kell pótolnunk az elvesztegetett időket. 

Csettintett egyet, majd minden elsötétült körülöttem, eszméletlenül zuhantam egyre jobban a föld felé.. 

- Pár órával később - 

Egy koszos és dohos pincében ébredtem. A karjaim és a lábaim egy oszlophoz voltak kötözve. Próbáltam kiszabadítani magam, rángattam a kezem, viszont a kötél még szorosabb lett, így a csuklóim teljes színben kezdtek el pompázni. A pólóm szét volt szaggatva, a hasamon pedig merőlegesen egy mély vágás éktelenkedett. A seb egyre jobban égni kezdett, nem tudtam megmozdulni és a levegő vétel is nehezemre esett. 

Az ajtó kinyitódott a pincében, majd Uriel egy táskával lépett be rajta, az ajtó magától csukódott be. Időm se volt szétnézni a helységben, hiszen a kicsivel mellettem lévő asztalra tette le a táskát, majd egyesével kiszedte a benne rejtett dolgokat. Kést, csavarhúzót, egy kis kézi fűrészt, majd a legvégén egy pisztolyt.  

A kezeim elkezdtek remegni, majd félelmemben és dühömben elkezdtem megint rángatni a köteleket, de mindhiába hiszen nem szakadtak el. Uriel pedig a szerencsétlenkedéseimet nézve elnevette magát, majd felvette a kést az asztalról és felém lépett. 

- Ha válaszolsz a kérdéseimre, persze őszintén nem fog semmi bajod esni. Rendben? 

- Nem fogok neked semmire se válaszolni. - arcon köptem, majd ezután egy éles fájdalom hasított a karomba. Ez a szemét megvágott. 

- Na akkor kezdjük el még egyszer.  Én kérdezek és te válaszolsz. Ez egyszerűnek tűnik nem ? - mosolyogva nézett rám, majd a kést az arcomhoz emelte és egy kis csíkot húzott benne. 

Hátra fordult, majd az ajtóhoz ment és kopogott hármat. Az ajtó kinyílt és egy szék volt előtte, Uriel megfogta és elém tette, aztán pedig leült rá. Pár percig a késsel játszott, majd ártatlanul felnézett rám.

- Én egyáltalán nem akarlak bántani.. 

- Akkor engedj el. -könyörgően mondtam ki a szavakat, de nem volt hatása ennek sem. 

- Nem tehetem. De kezdjük is el. Első kérdés, merre van Castiel? 

- Nem tudom. 

- Rendben. - felállt majd az asztalhoz ment és a táskából elővett egy nagyobb kést, amit aztán leöntött valami folyadékkal. - Megkérdezem még egyszer hol van Castiel? 

- Én.. én tényleg nem tudom. 

Felém tett egy lépést, a kést pedig végig húzta a hasamon. A kés pengéje érintette a húsomat, majd egyből égő érzés borította el az egész testemet. Sikításom az egész pincét bejárta, a levegőt szakadozva vettem és a könnyezve néztem újra Uriel szemébe.

- Na szóval, merre is van? És ne kelljen megint használnom. - fenyegetően meglengette előttem a kést, majd mintha mi sem történt volna leült újra a székbe. 

- Egyszer láttam csak. Hinned kell nekem.

- Oh én hiszek is, de nekem ez nem elég. HOL VAN? - ordította el magát, majd újra felpattant a helyéről és felém lépett. - HOL VAN CASTIEL? TUDNI AKAROM! HOL VAN ?

- Nem tudom. - zokogva próbáltam összehúzni magam, viszont egyre jobban el uralkodott rajtam a fájdalom. - Nem tudom hol van, nem beszél velem. Kötelezi a szabályzat. 

- Mégis milyen szabályzat? 

A kést leengedve lépett közelebb hozzám, kezével az állam alá nyúlt, közben pedig a késes kezével kisepert egy tincset az arcomból. Érdeklődve nézett engem, szemével pedig végig nézett az egész testemen. 

- Milyen szabályzat Szépségem? 

- Nem... Nem lehet a közelemben. - suttogva ejtettem ki a szavakat, de Uriel nagy nevetésben tört ki. 

Elengedte az állam az ajtó felé ment, kopogott hármat és elhagyta a pincét. Zokogva omoltam össze, percek elteltével újra és újra rángattam a köteleket. A csuklóim már véresek voltak, csordogált a vérem le egészen a padlóra. Muszáj volt kiszabadulnom innen, de a testem egyre jobban kezdte felmondani a szolgálatot. Egy ideje nem ittam és enni se ettem, így nem rendelkeztem elég erővel arra, hogy elszökjek. Minden kezdett sötétedni körülöttem, majd a fejem lebicsaklott és elnyelt a sötétség. 

Álmomban egy réten találtam magam, a virágokat az én vérem díszítette, Levegő után kapkodva, próbáltam szabadulni ebből a helyzetből, de megfordulva egy mellkasba ütköztem. Az idegen szorosan körém fonta a kezeit, így tartott percekig. 

- Nem lesz semmi baj, megígérem. 

- Ne kérlek ne hagyj el, kérlek. -sírva próbáltam marasztalni.

- Nem lesz semmi... - a hangot a sötétség elnyelte, majd megint és megint egy borzongás futott át rajtam. 

A szemem kipattant az első dolog amit láttam az a padlón lévő vértócsa, ami miattam keletkezett. A második pedig egy cipő volt, és pontosan tudtam, hogy kihez is tartozik ez a bizonyos lábbeli. 

- Végre, azt hittem meghaltál, pedig tudod, hogy még vannak fel nem tett kérdéseim. Folytathatjuk? - rám villantotta ezer wattos mosolyát, majd a kezébe vette a csavarhúzót. 

Egy szót se szóltam és pillantással se illettem, a válla fölött az ajtót szuggeráltam, hátha betoppan rajta a segítség, gondolataimban pedig a rétre tértem vissza. 

- Rendben akkor ezt egy igennek veszem. 

Gondolataimban emlékeztettem magam, a szemére amivel mindig olyan békésen tudott rám nézni. A mosolyára amit ritkán láthattam, de arra a mosolyra ami minden bajból kimentett. A hangjára, arra mit mondott a réten, az azelőtti dolgokra is. Emlékezetembe véstem minden egyes apró részletet róla. Mély levegőt vettem, majd elsuttogtam azt amit Uriel is annyira várt.

- Már nem vagyok Cas védence, ha megölsz nem fog idejönni, nem fogja érezni és legfőképpen nem is fogja érdekelni. 

- Szóval úgy gondolod, hogy nem vagy neki fontos?  Hogy bármi történne nem jönne érted, nem mentene meg? - mosolyogva nézett a szemembe, majd mint aki mindent megtudott az ajtó felé vette az irányt. 

- Nem fog értem jönni, nem vagyok neki fontos. 

- Azt csak te hiszed. Szerinted miért is jött vissza?  Minden amit veled tettem azt ő is érezte, minden egyes vágást. MINDENT érzett. - elgondolkodva nézte az arcom majd meglepődve folytatta tovább mondanivalóját. -  De hiszen te nem tudod. 

- Mégis mit kéne tudnom? -zavartan néztem rá, és megrángattam kétszer is a kötelet. 

- Ez vicces lesz. - tett felém egy lépést - Ha te meghalsz, akkor vége mindennek.

- Ezt hogy érted? 

- Ha te meghalsz, ő is megfog. Össze van kötve az életetek. Ha meghalsz veled fog meghalni ő is, ugyanakkor és ugyanabban a pillanatban.