Bízz bennem!

1.

Semmi kedvem nincs ehhez az egész „Éljük meg az életünket" programsorozathoz. Abszolút nem értek egyet azzal, amit Dalma talált ki. Neki otthon kéne pihenni vagy ha ennyire vágyik valami újra akkor menjen el a közeli erdőbe sétálni. Nem neki való ez, amit kitalált. Megtanulni lovagolni és szabadon vágtázni egy mezőn. Ez az egyik pontja a sok közül a listáján. Pár hete állapították meg Dalmánál, hogy rákos. Járni fog kezelésekre, jó esélyei vannak, hogy teljesen felépüljön. De ő mégis kitalálta, hogy ki akar próbálni mindent, amit eddig nem mert. Ezt nekünk, a barátainak végig kell asszisztálni, velünk akarja megélni. Már voltunk libegőzni, ami elég viccesre sikeredett, mivel Dalmának tériszonya van. Szóval most itt döcögünk négyen egy poros dűlőúton egy lovarda felé, ami kb a semmi közepén van. Petrának, aki szintén a csapatot erősíti, van egy nagyon jó barátnője, akinek saját lovardájuk van, vele lett lebeszélve ez az egész oktatás. Én nem fogok lóra szállni az biztos! Én csak elkísérem Dalmát, majd inkább csak a pálya mellől szurkolok neki és reménykedem, hogy nem fog leesni.

- Uhh én is ezt akarom! – kiált fel lelkesen Dalma.

- Micsodát? – nézek a hátsó ülésre a barátnőmre.

- Azt! – mutat jobbra. Ekkor száguld el mellettünk két lovas őrült tempóban. A porfelhőtől, amit hagynak maguk után nem láttunk semmit, így kénytelenek vagyunk megállni a kocsival.

- Ezek nem normálisok! Közveszélyesek! – jegyzem meg az orrom alá. Nem akarom lelombozni Dalmát. Napok óta rá van pörögve erre a lovas témára, mást sem hallani tőle.

- Remélem nekem is sikerül így megtanulni lovagolni – sóhajt nagyot Dalma.

- Elég lesz, ha a karámban lovagolsz! – mondja kedvesen Zita.

- Én például annak is örülni fogok, ha egyáltalán segítség nélkül fel fogok tudni szállni ezekre a a tevékre! – nevet fel Petra.

- Anita te nem gondoltad meg magad? Biztos nem akarod kipróbálni? – fogja meg a vállam Petra.

- Először megnézem, hogy ti hogyan boldogultok! – mosolygok rá. Megérkezünk a lovas tanyára és mind kiszállunk a kocsiből. Egy velünk korabeli nő jön elénk mosolyogva és megöleli Petrát, majd sorra bemutatkozik nekünk is. Valéria, övéké a lovas tanya.

- Szóval melyikőtök lesz az áldozat? – kérdezi Vali.

- Én! – jelentkezik lelkesen Dalma – Te voltál az egyik, aki elhúzott mellettünk lóval az előbb?

- Igen, siettünk haza. Meg az a két ló kellett oktatásra, szóval mi csak bemelegítettük őket egy kicsit! – vigyorodik el, majd a háta mögé néz egy érkező nőre – Ő meg a másik!

- Mi van velem? – lép közénk az említett személy. Alaposan végigmérem, rossz szokásom. Sokszor zavarba is jönnek tőle, de ő csak a szája egyik sarkát húzza mosolyra tőle. Félhosszú szőkés barna haja van, barna mosolygós szeme. Lovas szerelésben van, pont mint Vali.

- Te voltál az az őrült, akit kergettem az előbb! – öleli át a vállát – Ő itt Alexa. Alexa ők itt Petra, Dalma, Zita és Anita!

- Sziasztok – bólint a lovas.

- Gyertek bemegyünk az istállóba és kiválasztunk egy kis nyugodt lovat kezdésnek – int Vali és mind elindulunk az istálló felé. Közben Vali kifaggatta Dalmát, hogy mennyire fél a lovaktól, milyen sűrűn akar járni és hasonlók. Én nem is igazán figyelek rájuk, némán követem őket. Szokás szerint a munkámon járt az agyam. Annyi dolgom lenne, de megígértem Dalmának, hogy elkísérem mindenhová, ahová csak akar menni. Még ha nem is értek egyet vele. Befogom a szám, lenyelem a véleményemet és megpróbálok jópofát vágni a programjainkhoz.