Bízz bennem!

16.

Annyira a fejembe fészkeli magát a gondolat, hogy Alexa adrenalinfüggő, hogy már csak ezt látom minden cselekedetében. Amikor vidékre megy fotózni, akkor a környékről faggatom, hogy kipróbált-e valamit, amikor lovagolni megy akkor meg arról, hogy felült-e másik lóra is a sajátján kívül. Szombaton én is elkísérem a lovardába, míg ő lovagol, addig legalább találkozom Dalmával. Meg ha ott vagyok, akkor talán kicsit visszafogottabb és nem megy bele őrültségekbe. Hogy reagálna rá, ha megkérném, hogy csak a saját lovával foglalkozzon? Vajon hanyagolná Vali elrontott lovait? Elég régóta vagyunk már együtt, szóval kérhetnék tőle már ilyet. Csak a reakciójától tartok, hogy félreértené és megharagudna. Vagy ami még rosszabb, hogy teljesítené és akkor nem lenne önmagam, miattam.

- Min kattogsz Kicsim? – ránt ki a merengésből Alexa hangja.

- A könyvön – hazudom.

- Húsz perce egy oldalt sem lapoztál. Szóval min kattogsz? – veszi ki a könyvet a kezemből és az éjjeli szekrényre helyezi – Baj van?

- Nincs baj!

- Csak?

- Csak annyit dolgozunk mostanában, keveset vagyunk együtt. Elmehetnénk valamerre pihenni kicsit, valami csendes helyre, csak pár napra.

- Rendben, ez jó ötlet. Jövő hétvégémet szabaddá tudom tenni, ha neked is jó. Ginára rátolom a modellfotózást, én úgyis utálom.

- Nekem is jó! De akkor én nem viszek könyvet, te pedig nem hozol fényképezőt. Oké? Csak pihenni és enni fogunk, wellnessezni és maximum sétálni.

- Tökéletesen hangzik, jól kitaláltad – mosolyodik el. Egy picit bánt a lelkiismeret-furdalásom a hazugságom miatt, de nem mertem neki elmondani a teljes igazságot. Annyit küzdött értem az elején, nem akarom, hogy újra engem gyógyítsunk. Félek, hogy azt már nem élné túl a kapcsolatunk. Alexa belefáradhat a velem folytatott állandó küzdelembe.

- Akkor holnap majd keresek helyet, te pedig írd át a naptáradat – szegezem rá a mutatóujjam.

- Értettem Főnök! Kívánságod számomra parancs – nyújt rám nyelvet, majd szemből rám mászik.

- Akkor ma már nem olvashatok többet?

- Hagyjalak olvasni? – húzza fel kérdőn az egyik szemöldökét és kicsit felemelkedik rólam.

- Ne! Erre jobban vágyom – suttogom az ajkaira, miközben a jobb kezemet a rövid nadrágja alá bújtatom. A fenekére csúsztatom a kezem és így húzom vissza magamra. A kezemet felemelve hagyom, hogy megszabadítson a felsőmtől.

Szombaton én nyűgösen, míg Alexa felpörögve száll ki a kocsiból a lovas tanyán. Alig aludtam az este, végig a bizonytalanságomon járt az agyam. Alexa tegnap bicajozni volt a testvérével, azt ígérte, hogy 7 órára hazaér, de ehelyett 10 órakor esett be mellém az ágyba, kimerülve és enyhén ittasan. Nem haragszom rá, hogy kikapcsolódik, csak éppen ezzel a saját bizonytalanságomat erősíti meg. Hogy nem vagyok Alexa mellé való, mert ő adrenalinfüggő és én meg olyan semmi vagyok. Nem tudom, hogy miért van mellettem, semmi olyan tulajdonságomat nem tudom említeni, amibe beleszerethetett. Úgy érzem, hogy egy világ van közöttünk, hiszen én nem tudom felvenni az ő életritmusát. Őt meg nem fogom megkérni, hogy változzon meg, hiszen akkor nem önmaga lenne, nem az lenne, akibe beleszerettem. Az egyik boksz falának támaszkodva némán figyelem, ahogy Alexa felnyergeli lovát, közben szüntelenül mosolyog és meséli Vandának az estéjét.

- Bő félóra és itt vagyok – lép elém Alexa.

- Csak nyugodtan, itt leszek.

- Reméltem is – kacsint rám, majd egy puszi után a lovára pattan és elindul kifelé. Egy darabig nézek utána, végül kivonulok az karámhoz és figyelem, ahogy Dalma lovagol. Kétpercenként a kapu felé fordulok, de Alexa még nem jön visszafelé. Újra az oktatásra figyelek és sikerül elkapnom egy fiatal srác hatalmas esését. Szerencsére semmi baja, hiszen rögtön felpattan és újra visszaül a nyeregbe. Előttem felsejlik egy kép, hogy Alexával is ugyanez történik meg minden egyes lovaglása alkalmával. Engem ez félelemmel tölt el. Újra ugyanaz a félelem van bennem, mint az előző kapcsolatomban. Jó vagyok-e Alexának? Elég vagyok-e? Boldog-e mellettem?