Bízz bennem!

2.

Most szombaton is elkísérjük Dalmát a lovaglásra, ma már sokkal bátrabb. Nem annyira félve nyúl a lóhoz, nem görcsösen markolja a szárat, valamint nem rebben össze, ha a ló prüszköl egyet alatta. Vali szerint még nagyon sok foglalkozásra el kell jönnie, ha vágtázni akar. Persze nem olyan szabadon a semmi közepén vágtára gondolt, hanem a karámban. Oda jóval több tapasztalat kell, de ha kitart a lovaglás mellett akkor késő őszre vágtázhat, ha ez minden álma. A többiek is kellő bátorságot gyűjtöttek, így ők is ráülnek a lóra miután végez Dalma, de csak tíz percre. Mosolyogva integetek a karám széléről nekik, nekem ennyi bőven elég, hogy látom a lovakat.

- Biztos nem ülsz fel? – lép mellém a semmiből Alexa.

- Nem! – mosolygok rá – Szia!

- Szia! – viszonozza a mosolyom – Marad a biztonságos távolság?

- Igen! De már megsimogattam őt – mutatok az oktatólóra, amin most éppen Petra ül.

- Apró lépések! Pár hét és már te is rá fogsz ülni!

- Na attól azért nem félek – nevetek fel.

- Nem tudod mit hagysz ki!

- Oh dehogyisnem! Te is lovagoltál? – nézek végig rajta, megint lovas ruhában van, de most fekete nadrág és világos kék galléros póló van rajta.

- Igen! Kellett egy kis kikapcsolódás – mondja és ásít egy nagyot – Bocsánat!

- Semmi gond! Saját lovad van itt?

- Igen, de még nincs teljesen belovagolva, így Vali egyik lovával szoktam menni terepre – támaszkodik a csípőjével a karámnak.

- Te töröd be? – faggatom tovább.

- Ajj ne használd a betörni szót! – néz rám mosolyogva miközben égnek emeli a tekintetét - Az még a régi zsákos módszerre utal! Mikor erőszakkal és durván szoktatták a lovakat a nyereghez és a teherhez. Jobb szó belovaglás, sokkal finomabb és barátibb. Mi így foglalkozunk már a lovakkal, erőszakmentesen.

- Oké! Akkor belovaglás! – bólintok rá – Szóval te lovagolod be?

- Igen, én. Utána majd Vali ráül párszor és kijavítja a hibáimat, finomít rajta. De én kezdem el!

- Mióta lovagolsz?

- 20 éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal.

- Akkor már jó ideje. És estél már le? Sérültél már meg ló miatt?

- Erre a kérdésre nem válaszolok, mert aztán tényleg soha nem fogsz lóra szállni!

- Tehát igen – vonom le a következtetést, mire összeszorított szájjal bólint.

- De élek – tárja szét a karját – Na végeztek Valiék! Gyere menjünk utánuk!

- Rendben – mondom és követem az istálló felé. Séta közben nem beszélgetünk, mert én a telefonomba mélyedek. A főnököm érdeklődik, hogy haladok az újabb könyv javításával. Szerkesztőként dolgozom egy nagy könyvkiadó vállalatnál. Azt csinálom, amit szeretek. Olvasok, álomvilágba menekülök a hétköznapi, monoton életemből. Nekem ez így kényelmes, én így szeretem. Amint beérünk az istállóba Alexa eltűnik mellőlem, ahogy egy boxba lép be, gondolom a saját lovához. A falnak támaszkodva figyelem, míg Dalma leszerszámozza a lovat és újabb időpontot egyeztet Valival. Alig várom, hogy visszamehessek a gép elé és folytathassam a javítást. Most egy elég izgalmas regény került hozzám, ami egy eltűnt feleség felkutatásáról szól. A kocsiba ülve is már a történeten gondolkodom, hogy milyen megjegyzéseket tűzök majd a részek mellé, amikor a lányok hangja kibillent a merengésemből.