Bízz bennem!

9.

A következő találkozóinkat a város különböző pontjaira szervezem, hogy változatos legyen. Alexának rengeteg munkája van, de mindig szakít időt arra, hogy pár órát együtt legyünk. Nagyokat sétálunk a parkban, ha épp nem lát minket senki, akkor megfogja kezem vagy átkarolja a vállam. Mindig finoman, óvatosan közelít felém, figyelve a reakciómat. Az ötödik ilyen randinkra már fesztelenül érkezem, nincs gyomoridegem és nem remeg a kezem. Alexa bebizonyította, hogy bízhatok benne, nem sietettet és nem erőlteti azt, amire még nem vagyok készen. Annyira felengedek mellette, hogy vasárnap már a lakásomba hívom fel ebédre. Két munka között van szabad 2 órája, amit velem akar tölteni, így erre a megoldásra jutottunk. A lakásomba lépve egy csomagot nyom a kezembe, útba ejtette a kávézót és hozott sajttortát. Jó látni, hogy otthonosan mozog a lakásomba és nincs az a kezdeti feszültség benne. Könnyedén beszélgetünk, van pár lopott érintése, de azok is kellemesek már számomra.

A héten Alexa nincs a városban, vidéken van munkája. Így sajnos nem tudunk találkozni, de napközben irogatunk egymásnak. Elmesélem a lányoknak is a fejleményeket. Áradozok nekik a színházról, az esti beszélgetésekről és a találkozóinkról. Velem együtt örülnek és bátorítanak, hogy merjem folytatni. Egyre kevesebbszer fordul meg a fejemben, hogy nem menne Alexával a kapcsolat. Már elég nagy esélyt látok rá, hogy képes leszek gyomorgörcs nélkül megölelni, megcsókolni őt vagy akár többet is tudok majd neki adni, idővel. Szokásomtól eltérően időben hagyom ott a munkahelyemet és indulok Alexához. Várom, hogy újra vele lehessek, hiányoznak a beszélgetéseink. Belépve a helyiségbe Betti asztala mögött találom, belemerülve a gépbe.

- Szia! – köszönök rá, mire összerezzen.

- Szia – mosolyodik el – Megijesztettél!

- Ne haragudj! Nem akartam – lépek az íróasztal elé. Feláll és áthajol az asztal felett egy könnyed csókot ad az ajkaimra. Természetes köszönös párok között, tudom jól, de engem mégis zavarba ejtett. Eddig csak az arcra pusziig jutottunk a találkozókor. Rám mosolyog és visszaül a székre.

- Gyorsan megrendelem ezeket a valamiket és kitalálunk valamit. Éhes vagy? – kérdezi a monitort fürkészve.

- Tudnék enni, igen.

- Annyit voltam most emberek között, hogy nem vágyom tömegbe. Nem gond, ha rendelünk ide valami kaját? – pillant rám.

- Nem! Megfelel. Nekem sincs sok kedvem beülni sehová – ülök le az asztallap sarkára – Betti is hazament már?

- Igen, jött érte a PASI, nagybetűkkel! – nevet fel.

- Ohh! És milyen? Láttad?

- Normálisnak tűnik, szépen bánik Bettivel és ez számít.

- Mert ha nem akkor megvered? – húzom fel kérdőn a szemöldököm.

- Én nem, de vannak rá embereink – kacsint rám és hátra dől a széken – A múltkori pasiját Gina konkrétan megfenyegette, ha megbántja vagy rosszat tesz Bettivel ráuszítja a rendőrséget, mert az apja rendőr és simán eltudja intézni. Szegény pasi még Betti kezét sem merte megfogni, nemhogy megcsókolni.

- Rémesek vagytok – nevetek fel.

- Csak figyelünk és vigyázunk rá. Na válassz kaját! Mit ennél? – fordítja felém a monitort. Kiválasztjuk a vacsoránkat, majd átmegyünk a másik terembe. Megmutatja, hogy min dolgozott az elmúlt napokban és mesél az új projektjéről. Jó hallgatni, hogy mennyire odavan a munkájáért, hogy élvezi, el tud veszni az apró részletekben is. Megérkezik a rendelésünk és letelepszünk a konyhába. Vacsora közben én mesélek az új könyvről, ami hozzám került.

- Egy évben mennyi könyvet nézel át, szerkesztesz? – kérdezi és elveszi előlem az üres tányért. A mosogatóhoz sétál és belerakja, majd felém fordul.

- Változó! Eddig három könyvet néztem át, ez a negyedik. Van hogy több mint hat hónapot dolgozom együtt az íróval.

- És kaptál már valami jó kis szaftos sztorit? - vigyorog rám és csak megforgatom a szemem rajta.

- Igen, volt már olyan könyv is nálam.

- Melyik?

- Nem mondom el! Túl kíváncsi vagy! Mondták már?

- Egy páran, de még az egészséges határon belül vagyok!

- Akkor megnyugodtam – bólintok. Felállok és a poharainkat is beleteszem a mosogatóba. Lépnék vissza a székhez, de Alexa megfogja a kezem és finoman maga elé húz. Összekulcsolja az ujjainkat, majd a szemembe néz.

- Ilyet szabad?

- Igen, szabad – mosolyodok el. Úgy néz rám, mint egy kisgyerek, aki sütit kunyerál a szüleitől.

- És ilyet? – kérdezi, majd egy puszit az arcomra.

- Igen, ilyet is szabad.

- És ilyet? – csókol meg röviden.

- Igen! Most ezt fogjuk játszani?

- Csak puhatolom a határaimat – von vállat.

- Ja értem.

- Akkor folytathatom? – húzza fel kérdőn az egyik szemöldökét.

- Igen, folytathatod. Így apránként.

- Értettem! Akkor szólj, ha már túl közel vagyok a határvonalhoz.

- Jó – suttogom, mert éppen egy aprót csókol a nyakamba. Egyik kezemet elengedi és a csípőmre teszi. Ettől kicsit elönt a szorongás, de nem szólok még neki. Várok, hogy alábbhagyjon a félelmem. Egy pár pillanat múlva már elmúlik a remegésem és csak az ajkaira figyelek. Lassan halad felfelé a nyakamon és közelít a számhoz. Egy pillanatra a szemembe néz, majd az ajkaimra tapad. Finom csóknak indul, majd egyre követelőzőbbé és vadabbá válik. Nem csak ő, én is egyre többet akarok. Halkan nyögök fel, amikor az alsó ajkamba harap. Kihúzom a másik kezem a kezéből és átölelem a nyakát úgy simulok hozzá. Ahogy megérzem a tenyerét a csupasz bőrömön összerezzenek. Megérzi, ezért rögtön elveszi onnan a kezét. Egy apró puszival zárom le a csókunkat és döntöm a fejem a vállának.

- Eszméletlen jól csókolsz – súgja a fülembe, mire kellemes borzongás fut végig a gerincem mentén.

- Köszönöm. Te is!

- Most pedig szorosan meg foglak ölelni. Csak hogy fel tudj készülni rá.

- Jó – nevetek fel röviden. Átkarolja a derekam úgy húz még közelebb magához. Egy puszi nyomok a nyakába és kifújom a levegőt. Nincs bennem rossz érzés, nincs bennem félelem. Még egy kicsit szorít rajtam, majd elenged. Visszasétálunk a terembe és leülünk a kanapéra.

- Akkor most már akármikor megcsókolhatlak?

- Igen, azt hiszem – bizonytalanodok el. Nem tudom, hogy máskor is így reagálnék-e, hiszen most fokozatosan haladtunk. Nem tudom mi lenne, ha csak úgy megcsókolna.

- Rossz nézni, ahogy tépelődsz – nevet fel és egy gyors puszit ad a számra – Nem foglak váratlanul lekapni. Úgy értettem, hogy ha kettesben vagyunk és olyan a helyzet.

- Oké!

- De a találkozókkor a szájra puszihoz ragaszkodom – mondja komolyan.

- Azt hiszem az megoldható – mosolygok rá – De most megyek, mert holnap még munka és fáradt vagyok.

- Hazaviszlek, én mára hagyom a munkát. Majd holnap éjszakázom inkább.

- Ha dolgod van akkor maradj nyugodtan, hazabuszozok – állok fel.

- Késő van, ilyenkor nem szabad egyedül buszozni. Meg tényleg ráér holnap.

- Rendben! Akkor menjünk – mondom, de nem mozdul. Elé állok és a kezemet nyújtom felé. Rám néz és látom a huncutságot a szemében, végül összeszorítja a száját és megfogja a kezemet. Feláll és a mutató ujjával végigsimít az arcomon. Tudom nagyon jól, hogy mást akart volna, de visszafogta magát.