Vér és vágy (Befejezett)

💋Egyszer és utoljára💋

Igor pov.
Jó pár hét eltelt, én mégsem tudom megszokni. Egyszerűen nem megy, hogy mi csak barátok legyünk. Nem megy mert nekem mindig több kell. Csókolni akarom, ölelni akarom, szeretni akarom. Sokszor találkoztunk azóta, de nekem ez nem elég. Ráadásul én hülye, most meghívtam a pasiját is. Csak, hogy tudjam kivel versenyzek Vladimirért.... Mármint ki boldogítja Vladimirt.
Délután meg is jöttek. Ha úgyvesszük egész helyes srácnak bizonyul ez a Steve. Valahonnan viszont annyira ismerős. Na, de mindegy! Az én figyelnem most amúgy sem Steve kötötte le. Vladimir Rogerrel beszélgetett. A fehérhajú szépség úgy ragyogott mint egy kisgyerek. A nagy gondolkodásból egy rángató kar ébresztett fel. Mire észbe kaptam már a raktárban álltam, szemtől szemben egy dühös Steve - vel.
- Mit tervezel, hm? Látom, hogy hogy nézel rá! Csak barát, mi?
- Igazad van. Vladimir és én egykor szerelmesek voltunk. Sőt, én még most is őrülten az vagyok. De ő tovább lépett, most veled van. Örülj neki és tedd boldoggá, mert ha valaha megtudom, hogy bántod vagy elhagyod, megkereslek és véged. - nézett bele Igor mèlyen Steve szemébe hátha megijeszti, de a szőke fiú csak elmosolyodott.
- Nem tudsz engem megijeszteni, Igor Rowling. Nem olyan fából faragtak. Vladimir mostmár az én babám és ha jól megy a tervem, hamarosan örökre az lesz. - vigyorgott a szőke majd mint, aki jól végezte dolgát kiment és egyedül hagyott. Mi a... Honnan tudja a teljes nevemet? Hisz csak Igor ként mutatkoztam be neki. Vladimir pedig elvileg nem mesélt rólam. Valami biztos nem stimmel ezzel a sráccal. Ráadásul az én napsugaram is vele van. Ha igaz, amit sejtek, akkor veszélyben van mellette.
Egy darabig még együtt iszogattunk majd mikor Steve véletlenül elaludt a kanapén kaptam az alkalmon és beszélni akartam Vladimirral. Szerencsémre egyedül volt a konyhában.
- A pasid bealudt a kanapén.
- Óh... Ne haragudj! Felkeltem... - mielőtt elindult volna megragadtam a kezét.
- Igor, te mit...
- Nem vagy vele biztonságban, napsugaram.
- Igor! Megbeszéltük, hogy nem hívsz így többet! És mi az, hogy nem vagyok vele biztonságban?
- Valami bűzlik nekem ebben a Steve - ben. Valami van a tekintetében, ami nekem gyanus. Ráadásul olyan mint egy pcihopata amikor vigyorog. - magyaráztam, de idegesen felhorkantott.
- Igor, szerintem neked betett a vodka! Miért vagy ilyen gyanakvó? Végre boldog vagyok, ráadásul...
- Ezek szerint velem, a te apuciddal nem voltál boldog, napsugaram? - karoltsm át a derekát es szinte egymáshoz nyomtam az ágyékunkat. Olyan piros lett erre mint a paradicsom.

Vladimir pov.
Miért csinálja ezt? Miért kell így zavarba hoznia? A legrosszabb pedig az, hogy akarom. Vele akarom, de basszus! Itt van Steve! Ezt nrm tehetem meg vele.
- I... Igor...
- Nem így hívnak, napsugaram. - búgta a fülembe, amitől egy akkora bizsergés futott végig a gerincen, hogy szerintem még ő is érezte.
- Apuci...
- Csak a tiéd, napsugaram! Kérlek! Légy az enyém! Csak egyszer! Először és utoljára! - kezdte el a nyakamat csókolgatni. Akarom... Annyira akarom, de Steve...
- De mi lesz...
- A kis pasiddal ne foglalkozz! Altatót tettem az italába! Reggel tízig fel sem ébred! Na, mit mondasz? - bugta tovább. Na, ne! Ezt a rosszfiús arcot ne! Tudja, hogy imádom! Tudjátok mit? Kit izgat! Ráborultam az ajkaira es szó szerint ostromolni kezdtem.
- Akkor ezt igennek vehetem?
- Annak veszed, aminek akarod, csak csinálj már valamit!