Vér és vágy (Befejezett)

🥃A jó és a rossz🥃

Igor pov.
Az enyém lett. Olyan sokat álmodtam erről és most itt van. Itt alszik az oldalamon és bújik hozzám. Még így, kócos hajjal és izzadt testtel is gyönyörű. Látom, hogy a szeme lassan kinyitódik és rámmosolyog.
- Jó reggelt, napsugaram! - adok egy puszit a szájára.
- Neked is! Hah! Mi lesz velünk ezután? - jaj, ne! Rettegtem, hogy ezt megkérdezi. Nagyot sóhajtva öleltem magamhoz.
- Kérlek, ne hagyj el többet! Hagyd ott Steve - et és válassz engem! Én jobban szeretlek mint bárki ezen a bolygón! - szorítottam magamhoz a vékony kis testét. A sebei már mind begyógyultak, a zúzódások eltűntek. A bőre immár szinte tökéletesen fehéren csillogott a hajnali napfényben. Akaratlanul is végig sinítottam a testén, ami egy kissebb sóhajt váltott ki belőle.
- Tudom, Apuci! Én is szeretlek, de én... Èn nem akarom megbántani Steve - et. Adj nekem időt, jó? - nézett rá azokkal a gyönyörű fekete szemeivel. Ezek szerint talán kapok egy esélyt. Egy esélyt, hogy egy pár lehessünk és végre boldogok legyünk. Örömtől kicsattanva tapadtam az ajkaira. Úgy ízlelgettem a mézédes ajkait mint egy napok óta éheztetett állat. Alig akartam elválni, de levegőt kellett neki adnom, így muszály volt.
- Most mennem kell! Steve már bármikor felkelhet. - ült fel az ágyban és elkezdett elföltözni. Végig néztem az egészet, majd megnyalva az ajkaim én is kiszálltam az ágyból.
A földszinte Steve még mindig aludt. Leültünk egy pohár narancslével és azt kortyolgattuk miközben Roger palacsintát sütött. Hamarosan láttuk ahogy Steve nyujtózkodik és felül a kanapén. Az én napsugaram azonnal felkelt és oda szaladt hozzá. Alig hallhatóan, de belemorogtam az italomba, ahogy láttam, amint az én napsugaramat szinte azonnal az ölébe ülteti.
- Szia, baby! Elaludtam?
- Igen, de ne aggódj! Igor vendégül látott minket. - mutatott rám, de Steve ide se nézett.
- Kár, hogy te nem voltál reggel mellettem, baby! - tapadt az ajkaira. Azokat az ajkakat csak nekem van jogom így csókolni! Mar épp áltam volna fel, de Roger vàllon ragadott és vissza ültetett.
- Nyugalom! - morogta a szája sarkából. Persze, nyugalom! Könnyű azt mondani.

Vladimir pov.
Steve ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjünk a lakására, így hát búcsút kellett vennem apucitól. A tegnap este után nem kétség, szeretem. Őrülten szeretem. Életemben először úgy érzem, hogy képes lennèk talán meghalni valakiért. Talán ideje elmondanom Steve - nek, hogy mit érzek Igor iránt. A szobaba lépve keültünk az asztalhoz. Steve hozott két teát és leültünk beszélgetni. Szerettem volna gyorsan túlesni ezen így hát kortyoltam egy nagyot a forró italból majd rögtön a tárgyra tértem.
- Steve... Sokat gondolkodtam kettőnkről és... - hirtelen éreztem ahogy elgyengülnek az izmaim és mindent elmosódva látok. Felálltam és levegőhöz próbáltam jutni, de nem ment.
- Steve! Rosszul vagyok... - össze estem volna ha nem kap el és ül le velem a padlóra. Elkezdte a hátamat simogatni, de nem hatott.
- Steve... Hívj mentőt! Nagyon rosszul vagyok! - neztem a szemeibe. Egy percig minden rendben volt majd az arcára ördögi mosoly ült ki és vérfagyasztóan nevetni kezdett.
- Hála az égnek! Már aggódtam, hogy nem hat a drog! - törölte meg a homlokát játékosan. Drog? Milyen drog? Az izmaim már nem mozogtak és egyre nehezebben kaptam levegőt.
- Steve...
- Sajnálom, baby! Tudd! Kedveltelek, de a család az család! - adott egy puszit a homlokomra és ezzel mekem leragadt a szemem.