Megtörtént? - Min YoonGi ff. [SZÜNETEL]

10.

Erre nem számítottam.
-Miért siettél el úgy tegnap? -hallottam mély hangját fülemhez közel. Csiklandozta nyakam meleg leheletének érzékelése és kirázott a hideg meglepődöttségem miatt is. Nem mertem megfordulni, lassan becsuktan szekrényem ajtaját. -Haza.., lekéshettem volna a.. buszt ha nem sietek - mondtam halkan.
-Értem. -Már távolabb volt az ajka fülemtől így megfordultam. El akartam menekülni. Nem akarok bedőlni neki. Amint megfordultam, hát hallod, nem is volt olyan messze. Orrunk összeért egy pillanatra amitől kicsit megijedtem, ezért hátra húztam a fejem és becsuktam szemeim homlokot összeráncolva. Kicsivel később éreztem meleg leheletét ajkaimhoz nagyon közel- kirázott a hideg, de - aztán hírtelen hideg levegőt. Kinyitottam szemeim és körülnéztem. Nem volt sehol. Hála az égnek. Várj... Mi a büdös francnak nem toltam el magamtól és rohantam el? Biztosan jót nevet az ügyetlenségemen és könnyen kaphatónak talál. Miért idegesítem magam? Fáj a fejem ettől a sok gondolkodástól.
Vágytam életem első csókjára. Vágytam arra, hogy megtudjam mi a szerelem. Tudni akarom.
-Jól vagy? -YiYeon egy öleléssel hozott vissza az életbe gondolatmenetemből.
-Igen, igen.. Te jól vagy?
-Igen jól, csak.. izé. Nan, elmondtam Jiminnek, hogy tudod.- nézett rám félőn.
-Mi? -tágranyílt szemekkel néztem rá barátnőmre. Mégjobban megijedtem. Mi van ha ez miatt ki akarnak majd nyírni? Ne! - YiYeon, belegondoltál hogy ebből mekkora baj lehet? Meg fognak ölni engem! -kezdtem pánikba esni. Már szinte alig kaptam levegőt, torkomban éreztem a szivem gyorsabb tempójának dobogását.
-HongNan, hé, nyugodj meg. Azt mondta ha csak neked mondtam akkor jó.
- Mivan?
- Najó, nagyon kiakadt. Először azt sem tudta mit csináljon vagy mondjon, aztán kérdezte el-e mondtad valakinek. Mondtam nem, megkérzdete mégegyszer, aztán mondtam hogy eggyeltalán nem vagy olyan aki ezt tenné. Megbízom benned. És tudom, hogy nem mondtad el senkinek. A lényeg hogy senki nem tudja, hogy tudod, így nem vagy veszélyben.
-YiYeon, Jimin tudja. -tájékoztattam sokkoltan visszaidézve szavait.
-Igen, és azt mondta ezt el kell mondania Taenek és YoonGinak is, hogy megtudják, hogy tudod.
-Mi? Mondom hogy kifognak nyírni! YiYeooon!
-Nyugi, már elmondta nekik. - "Nyugtatott". Ez a lány ennyire nem látja, hogy mi van? -Mondott bárki valami fenyegetőt vagy rosszat?
-Nem, de mostmár nagyon berezeltem. Túlreagálom.
-Sziasztok. -köszönt Jimin és Tae mellettünk elhaladva.
-Hát ez egy nagyon hosszú, fárasztó és furcsa nap lesz. -Jelentettem ki még mindig tágra nyílt szemekkel és elindultunk az osztályba.

-Röpdolgozat! -jelentette ki a matek tanár kedvenc mondatát. Mindenki jajgatva tette el a könyveit, füzeteit, tolltartóját és csak ceruzával, radirral a padunkon vártuk, hogy kiossza. Mindig ezt csinálja, hogy megbizonyosodjon nem-e puskázni akarunk. Pff, tanárok és az eszeveszett taktikáik. És ha puskázunk? A mi bajunk. Mondjuk én nem. Ahogy tudom, tudom és kész. Nem fogok puskázni, hogy ötöst kapjak azért, amit nem tudok. Nem szeretek ajándék jegyet kapni. Ha látom a többieket, rájuk hagyom, én úgysem változtathatom meg a döntéseiket és a felfogásukat, ők tudják. Sőtt ha valakinek az egyetemre szükséges pontszámok miatt az kell, hát ő tudja. Rossz jegyeket pedig nem szoktam kapni, mert mindig készülök az órákra.

Beadni készültem a tesztet mikor YoonGi megpöccintette a vállam. Hátra pillantottam épp hogy lássam, tiszta üres volt a lapja.
-Nem érted vagy nem tudod megcsinálni? -nézten rá unott képet vágva.
-Hah, ugyanaz. A lényeg, hogy nem tudom. -tartotta fejét bal kezére támsztva.
-Miért hallom hogy valaki beszélget? -kérdezi a tanár felnézve mobiljáról.
-Mert vannak füleid.- mondta YoonGi alig hallhatóan. Meglepődtem, majd elkezdtem kuncogni. Eltakartam a szám mindkét kezemmel, közben próbáltam lenyugtatni magam. Felálltam és elindultam a tanár asztalához. Nem szokásom korán beadni, de kész vagyok vele. Mikor visszaértem, YoonGi úgy feküdt az asztalon arccal lefelé, hogy keze lelógott az asztaláról. Eres és kicsit csontos volt, szinte éreztem ahogy pupilláim a kétszeresére nyílnak. Leültem a helyemre, de mégis az ő kezeit néztem felé fordulva. Olyan szép, oda vagyok értük. Nem igazán kap jó jegyeket és olyan, mintha muszályságból járna ebbe a suliba. Öt feladatot kellett összessen megcsinálni és persze ahány jó, olyan jegyet kapsz. A lapja kilógott alkarja alól, ceruzáját kivetten gyönyörű kezéből és nekem fordítva a lapon elkezdtem megoldani az első két feladatot. A harmadiknál felemelte fejét és nézte, hogy mit csinálok. Rám tekintett és figyelte arcvonásaim. Direkt nem néztem rá. Miután megcsináltam a harmadik feladatot letettem a tollát és én is rá néztem.
-Ezt miért csináltad?
-Nem tudom. Unatkoztam. - vontam vállat, még én sem akartam elhinni, hogy komolyan ezt csináltam. Hogy akarok én így tanárnak menni?
-Köszönöm. -mosolygott aranyosan.

-Szivesen.- fordultam vissza, elpirultam, de elkezdtem telefonozni miközben semmilyen érzelmet igyekeztem mutatni a cuki kis hülye fejére.

Mikor a buszállomáson vártam, üzenetet kaptam HoSeoktól miszerint beszélnie kell velem. Mondtam, hogy olyan egy óra hossza út vissza van aztán sietek és ott találkozunk a kávézóban.

Érkezésem után beálltam elfoglalni a helyzetem és felszolgáltam az embereket. Kisegitőt kerestek most keddtől és nekem pont szükségem volt egy munkahelyre, mivel apám végleg elhagyott minket. Már nem költöztünk inkább el sehova, itt kezdtem iskolát akkor itt is fejezem be. Szóval most én tartom el magunkat. Minden kedden, csütörtökön és szombaton délután négytől este kilencig dolgozom. A fizetéssel megvagyok elégedve hiszen pont elég, hogy kifizessem a villanyszámlát, minden hónapban majd a telefonjaink internet használatát, hívásokat és stb. havi befizetni valót. Anya most lelkileg romokban hever, én azért nem kesergek annyira, mert apám alapból nem nagyon foglalkozott velem. Nem érdekelte, hogy mit csinálok, hol vagyok, mi van velem, milyen napom volt, hogy érzem magam. Egyszerűen: leszart. Éljen boldogan azzal a libával. De tudod mit? Nem is idegesítem magam rajta. Ennek így kellett történnie.

HoSeokkal nem jutottunk el odáig, hogy beszéljünk, csak odaszaladtam hozzá megölelni, kérdeztem jól van-e, de csak elhúzta a száját és mondta, hogy az anyja rosszabbul van ez miatt ő sincs épp a legjobban. Nem volt időnk nagyon beszélgetni, annyian voltak, csak rohangáltunk. Szerencsére nem tévesztettük el senki rendelését. Miután J-Hope elment, Jungkook odajött hozzám, megölelt és hiába ordított az eggyik vendég, hogy rendelne, megkérdezte jól vagyok-e. Igent mondtam majd folytattuk. Este háromnegyed kilenckor már hálát adtunk, hogy még élünk. Már nagyon fájtak a lábaim és nagyon fáradt voltam.
HoSeok írt, hogy a házunk előtt fog rám várni. Hogy miért nem tudom. Remélem nincs baj.

-HoSeok? - szólítottam meg mikor megláttam a bejárati ajtónk előtt az eggyetlen lépcsőfokon ücsörögni térdét magához ölelve. Felnézett rám kisírt szemekkel, felállt majd karjaiba zárt és sírva mondta: - Meghalt.