Megtörtént? - Min YoonGi ff. [SZÜNETEL]

13.

25.9.2018.
Reggel elaludtam így nem mentem be a kávézóba. Hope ágya be volt vetve arra várva, hogy hazaérjen és végre felmelegítse.
A suliba azonnal a tanáriba mentem, mivel kedd van, hogy az osztályfőnökkel megbeszéljük és elrendezzük a papirokat a kollégiummal kapcsolatosan. És ha már így megy minden megkértem hogy igazolja azt az egy földrajz órát amikor késtem óráról mert megjött a havim és kicsit kínlódtam vele. Elhitte és azt mondta még ma igazolni fogja. El sem hiszem hogy ekkorát hazudtam! Nem szeretek hazudni. HongNan mi van veled? Teljesen kifordulsz magadból? Mindegy nem nagy dolog.
Hát ez tuti nem jó.
Az osztályba érve észre vettem hogy nagyszünet volt és senki nem volt bent. Elővettem a kajás dobozom mikor YoonGi lépett be.
Tányér nagyságúra nőttek a szemeim és néztem alakját ahogy mellém ér. Tekintetemmel végig kisértem de mikor oda ért hozzám lehajolt, közel arcomhoz, már megint, és oldalra döntötte a fejét egy kaján vigyor kíséretével, igen már megint.
-Ne cukiskodj itt nekem! -álltam fel hírtelen hangomat is felemelve. Még én is meglepődtem nem hogy ő itt előttem. -Mégis hol voltatok? - itt értetlen fejet vágott.
-Kik? -kérdezte halkan.
-Hoseok, te, Jimin, Tae és Jungkook. Hol vol-ta-tok?
-HongNan, csillapodj. Miért gondolod hogy együtt voltunk valahol?
-Ti hárman tegnap megint nem jöttetek suliba, HoSeok vasárnap délutántól eltűnt, nem vette fel a telefont sem, Jungkook meg a kávézóban nem volt egész nap tegnap és olyan bizony nem szokott lenni. Jimin és Tae kéken lilán jöttek suliba a múltkor mikor te is hiányoztál, jól verekedsz és meg tudod magad védeni. Mind olyan furák vagytok. - kicsit hallgatott komor arccal.
-Mit tudsz? -kérdezte hírtelen.
-Hogy mit tudok?
-Ne játsz, most beszéljünk komolyan. Mit tudsz rólunk?
-Rólatok? -huztam az agyát. Csak tudnám honnan szedtem össze ennyi bátorságot. Tudom hogy Jimin és Tae is elmondták neki hogy tudok róluk, de akkor most mit kíváncsiskodik? Inkább hagyjon.
-Igen rólunk szivecském.. -közeledett, én pedig lassan lépkedtem hátra a fal felé. Miért nincs mondjuk messzebb? Tovább mehetnék hátra hogy ne érjem el. Addig- addig hajolt és lépkedett mindig közelebb, hogy már neki ütköztem a falnak.
-Hát amm.. tudod te is nem igaz?
-Honnan tudnám? - döntötte már megint oldalra a fejét.
-Hagyd már abba!
-Mit?- értetlenkedett.
-Azt hogy döntögeted itt a fejed mintha olyan nehéz lenne. És cukin viselkedsz mint egy aranyos kis gyerek. - néztem rá úgy, hogy majdnem képen röhögtem de csak vigyorogtam a reakcióját látva.
-Te is abba hagyhatnád ezt a vigyorgást és azt hogy lecukizol.
-tette fejemmel egy szintbe kezeit a falnak megtámasztva magát. Ajkaim széleit legördítettem majd úgy tettem mint aki szomorú, mert most megsértették.
-Akkor sírjak? -néztem rá félőn játszadozva mint a gyerek aki nem kapja meg a boltba a cukorkát. Kikerekedtek szemei és vágyat láttam felcsillanni bennük.
-A fenébe HongNan! - lökte el magát a faltól majd lépett pár lépést a padom felé, mikor én is elindultam volna, hogy ne legyek már a falnál. Miért szokása az embereknek a fal és a saját teste közé szorítani a másik embereket? De aztán hírtelen megfordult a csuklómat megragadva a falnak lökött a fejem fölé emelve azt és egy sötéten csillogó szempárral voltam egy tengerszint feletti magasságban. Közelhajolt, éreztem meleg leheletét ajkaimon, lassan közelített és rohadt izgató volt, libabőrös lettem. Éreztem parfümét amit olyan régen szívhattam már be tüdőmben megnyugvásnak, mint amilyen régen ettem epret. (><) Éppen-éppen csak hogy érintették egymást ajkaink, mire egy nagy sóhaj szaladt ki belőlem hátamat is ellökve a faltól, erre beordítottak az osztálytársaink, hogy gyülekező van az aulában. Olyan gyorsan történt hogy én azonnal ellöktem magamtól, viszont azzal a lendülettel neki esett a padomnak és majdnem beverte a fejét. A többiek semmit sem láttak mert csak beordítottak, én viszont azonnal a szám elé kaptam kezeim és néztem ahogy majdnem elesik. Egyensúlyát sikerült megtartania, de elkezdett nevetni. Most komolyan nevet? Beverhette volna a fejét úgy hogy szétloccsan mint a dinnye amikor leesik.
-Te most komolyan nevetsz? -mentem oda hozzá. -Ne nevess! Ne haragudj, nem akartam csak, ez.. nagyon... váratlan volt.
-Nem vagy gyenge az biztos. -nézett fel rám mosolyogva, majd egy tincset a fülem mögé tűrt. Mi ez a közvetlenség?
-Menjünk. - súgta ajkaimra. Észre sem vettem hogy megint ennyire közel jött. Annyira akarom azt a rohadt első csókot. Miért nem teszi meg hogy túl legyek rajta? Mindig szerettem volna ha a szerelmemmel történne, ez nem azt jelenti hogy ő az, csak vágyom rá. Ez most olyan gyerekes kijelentés.
Szemeimbe nézett és éreztem levegő vételét, lassan végül rátapasztotta ajkait az enyémekre, mire nem fogtam fel mi is történik és annyira meglepődtem a kellemes érzéstől, hogy csak sorjában futottak végig a libabőrök gerincem mentén, éreztem hogy szívem a torkomban dobog és hogy nagyon elöntött a pír. Megcsókolt! Száját lassan mozgatni kezdte és derekamra tette kezeit, ellökte magát az asztaltól és ahogy állt úgy csókolt, közben majdnem kitört a nyakam. Elvált tőlem és olyan nagy boldogsággal nézett szemeimbe, amit még sosem láttam. Olyan nyugodtak és boldogak voltak, hogy azt elmondani nem tudom. Életem első csókja megtörtént, és olyan boldoggá tett. De megint annyira zavarba jöttem, hogy eltakartam az arcom, mire két kart éreztem amik körbeölelik a testem és magához húz. Megölelt, jó szorosan.
-Köszönöm. -mondta.
-Mit köszönsz? -kaptam fel a fejem értetlenül és ránéztem.
-Téged köszönlek.
-Mi? - most esett le hogy mi is történik. Ismét ellöktem magamtól, de most nem olyan erősen, és ránéztem ijedt tekintettel mire ő ugyan ezt a nézést sugározta vissza.
-Ne, ne, ne! Ennek nagyon nem lett volna szabad megtörténnie. - kezdtem hátrálni.
-Miért nem? HongNan mi a bajod? -ijedt meg hírtelen ő is.
-Nem engedhetek magamnak, nem dőlhetek be neked, úgyis csak játszani akarsz velem, nem is ismerjük egymást. Az hogy felvittél a lakásodra és ott aludhattam, megvédtél, hálásan köszönöm. De ki tudja mit tehettél volna velem, de nem tetted, azt is köszönöm, de ennek nem lett volna szabad..
-HongNan.
-Ne ne! Most mit csináljak? -akadtam ki, elvesztettem a fejem. Megint bepánikoltam.
-HongNan!
-Ez így nem jó, mi lesz ennek a következménye? És ha nem tudom magam leállítani? Jajj nekem, miért vagyok most ilyen feldúlt és gyerekes?!
-HongNan! Az ég szerelmére halgass már végig!
-Mi? Ja, igen! Várj mi, nem!
-De. -jött közelebb. Leültetett a székre és ő is leült mellém. Kezem az övéibe vette és rám nézett.
-Most arra kérlek, halgass végig. - mélyen szememve nézett és várta a beleegyezésem.