Szerelem első látásra

Huszonnyolcadik fejezet

Éjszaka közepe van. Csak forgolódom az ágyban és ez nem érdekli Yoongit ugyanis alszik mint akit fejbecsaptak. Pedig minden mocorgásomra felkelt. Kisétáltam a fürdőszobába és megmostam az arcom. Levettem a pizsamámat és beálltam a zuhany alá. Megmosakodtam majd kimásztam,megtörölköztem és visszavettem a pizsamámat. Visszasétáltam a szobába és leültem az ágy szélére. Hirtelen olyan erős fájdalom hasított a hasamba hogy legurultam az ágyról.
-Yoongi!-ordítottam fájdalmamban. Yoongi azonnal kipattant az ágyból és futott oda hozzám.
-Mi történt?-kérdezte.
-Asszem elfolyt a magzatvíz! Yoongi szülni fogok!-fakadtam ki.
-Nyugi Kincsem! Intézkedek!-mondta majd elfutott a szülei szobája felé.
~Yoongi szemszög~
Nagyon megijedtem amikor meghallottam hogy Zafirának elfolyt a magzatvize. Egyből futottam a szüleimhez hogy ilyenkor mi a teendő.
-Anya,Apa keljetek gyorsan! Azonnal!-kiabáltam eszeveszetten.
-Mi a baj fiam?-szólalt meg elsőnek anyukám.
-Anya készíts ruhát Zafirának! Apa indítsd be az autót gyorsan!-parancsoltam rá szüleimre.
-Mi van fiam? Hova ez a sietség?-kérdezte apum mire komolyan néztem a szüleimre.
-Anya,Apa Zafirát be kell vinni a kórházba,mert szülni fog! Elfolyt a magzatvize!-kiabáltam kétségbeesetten.
-Nyugi fiam! Segítünk készülődni. Megyek összepakolok Zafirának,apád pedig megy és beindítja az autót! Inkább segíts készülődni a feleségednek!-mondta anya mire én futólépésben mentem a szobánk felé.
-Minden rendben Kincsem?-kérdeztem Zafirát.
-Nem semmi sincs! Yoongi félek!-adott ki magából minden fájdalmat egy levegővétel közben. Homlokáról megállás nélkül folytak az izzadság cseppek szeméből ömlöttek a könnyek.-Fáj mindenem és attól félek hogy ha a babáink meg is születnek meghalnak!-esett kétségbe.
-Nyugodj meg Kincsem minden rendben lesz! Semmi baj nem lesz a kicsikkel!-próbáltam nyugtatni.
-Gyertek kifelé kész a ruhacsomagolás apád beindította az autót!-kiabált be anyukám.
-Oké!-válaszoltam vissza majd az ölembe kaptam Zafirát és kivittem az autóhoz.
-Indulhatok?-kérdezte apum.
-Igen! És gyorsan mert itt szülök meg!-kiabálta a fájdalom miatt Zafira. Annyira sajnáltam. Olyan rossz látni ilyen állapotban. Sosem értettem hogy a nőknek miért kell ilyen fájdalmak közt teherbe esnie és megszülnie. Gyorsan odaértünk a kórházbab ahol már tolószékkel vártak minket. Beleültettem Zafirát és már vitték is be. Kiderült hogy császármetszést kell végezni ezért nem a szülőszobába hanem az egyik műtőbe vitték. Odakint körmeimet rágva vártam hogy mi történik. Odabentről csak Zafira fájdalommal teli nyögéseit hallottam. Szörnyű dolgokra is gondoltam amíg várakoztam. Mondjuk hogy kínozzák esetleg mindjárt megölik. Amikor az orvos kilépett reménnyel teli szemmel néztem rá.
-Nos. Örömmel jelenthetem ki hogy ön két gyermek csodálatos apja. A felesége igen nagy fájdalmakat szenvedett de mondom örömmel jelentem ki hogy ön és a felesége szülőkké váltak!-mondta majd a kezét nyújtotta mire én boldogan kezet ráztam vele.
-Akkor mostmár bemehetek hozzájuk?-kérdeztem.
-Persze.-válaszolt az orvos majd elhagyta a folyosót. Arcomon mosollyal léptem be a kórterembe ahova idő közben átvitték Zafirát és a gyerekeket.
-Szia Kincsem.-mondtam a még kicsit kába Zafirának.
-Szia apuka!-viccelődött ahogy meglátott engem.
-Jajj,hát gyere már ide! Istenem hihetetlen! Apa lettem!-ordítoztam.
-Na mi van itt?-jöttek be a szüleim.
-Apa lettem!-ugrottam anyukám nyakába majd miután leszedte apa a karjaimat anya nyakáról elmentünk megnézni a gyermekeinket amíg anyum odament Zafirához.
-Hogy érzed magad?-kérdezte anyukám.
-Hát mindenem fáj és sajog plusz még a gyógyszerek hatása alatt vagyok amitől egy kicsit szédelgek.-mondta a feleségem.
-Ugye tudod hogy most egy ideig nem feküdhettek le egymással?-kérdezte anyukám.
-Igen tudom. És egy ideig nem is engedem neki. Tudom hogy nagyon akarná de sajnos nem lehet mert felszakadthat a sebem.-mondta határozottan Zafira. Ezek után inkább a gyerekeinkre koncentráltam. Azt vettem észre hogy az egyik jobban hasonlít Zafirára a másik meg rám. A kisfiú olyan mint Zafira:mosolyog és kíváncsan megbámul mindent majd ránk néz és újra vigyorogni kezd. A kislány inkább rám hasonlít:legszívesebben még maradt volna az anyja hasában,mindig ásítgat és úgy látom éhes.
Lassan Zafira felé néztem aki szintén rám nézett és várja hogy feltegyem neki a kérdésemet.
-Igen Yoongi?-kérdezte ezzzel kizökkentve a gondolataimból.
-Ja csak annyit akartam kérdezni hogy mikor engednek ki a kórházból?-kérdeztem.
-Azt mondták mivel a kicsik kb. egy hónappal hamarabb születtek mint kellett volna,vagyis koraszülöttek ezért azt mondták hogy a biztonság kedvéért és a gyerekek érdekében bent tartanak még két hétig.-mondta Zafira és fáradtan visszadőlt az ágyába.