Life-Journal

12.06. A másik Áron

Rástresszeltem.

Ez olyan, mint amikor a matektanár a hátad mögé áll, hogy belelessen a füzetedbe, és te hirtelen azt is elfelejted, mennyi kettő meg kettő, vagy amikor az írásod olvashatatlanná torzul a formanyomtatványon az adóhivatalban. Tudod, hogy ezekben a pillanatokban teljesítened kell. És a kell szó kiváltja az összes kellemetlen testi reakciód: leizzadsz, remegsz, még az is lehet, hogy összeszarod magad (ha nem vettél be elég széntablettát), az agyadban pedig drasztikusan csökken az intelligencia szint.

Persze a jelenlegi helyzet nem ilyen drámai. Nem fognak lecsukni adócsalás miatt, és még az év végi jegyem sem forog kockán. És ha elsőre nem jön össze, akkor majd összejön másodikra. Áron tudja jól, hogy nekem ő lesz az első pasi. Biztosan nem várja el, hogy brillírozzak.

Dehogynem várja el, bakker!

Mindegy. Most nincs időm a magánpánikomra, mert ki kell vennem a részem a közösségi pánikból.

Apa egy hete megígérte, hogy elviszi Marcit az alapítványos mikulás ünnepségre. Nem is örültem a szabad délutánnak előre, mert tudtam, hogy az én életemben sosem megy semmi simán. Apa fél órája örvendeztetett meg a remek hírrel, miszerint behívatta magához a főnöke értekezni, ergo vigyem én Tökmagot bulizni.

Meglepődött valaki? Nem. Na, ugye.

Felhívtam Áront, és lefújtam a randinkat. Az a legrosszabb, hogy tisztára megkönnyebbültem. Ma a Mikulás van műsoron, nem a dugás.

Mielőtt valaki félreértene, megmagyarázom. Nem arról van szó, hogy a testem mégsem képes átültetni az elméletet a gyakorlatba, hanem arról, hogy Áron túl fontos nekem. Katival is ez volt. Addig vackoltam a lelkivilágommal, amíg ő le nem tepert.

Ha akkor este megtesszük... Akkor annyira be voltam indulva, hogy nem akadt egyetlen működőképes agysejtem sem, ami belesuttoghatta volna a félelmet a tudatomba. De azóta nem adódott ilyen alkalom. Csak az éjszakákat tölthetnénk kettesben, de ahhoz elő kéne bújnunk. Nem akarom, hogy apa megtudja. Még nem vagyok készen a családi botrányra, a hallgatásra, meg a nyugtatókra. Az oké, hogy Törpilla tisztában van a fia szexuális beállítottságával, de az enyémmel még nincsen, és egyelőre ez maradjon is így. Mondjuk szállodába is mehetnénk, de az nem az én műfajom, akkor már inkább csináljuk a kocsi hátsó ülésén. Az kevésbé eltervezettnek tűnő. Utáltam, amikor Emese csak kefélni ugrott fel, no, nem a szexet utáltam, hanem a kegyetlenséget, amellyel legyilkoltuk a romantikát. A szomszéd csajban is a spontaneitást csíptem.

És Áronnal... Vele olyan lehet szeretkezni, mint amikor álmodozol róla, hogy milyen lehet szeretkezni.

Na, itt be is fejezem a téma tárgyalását, mert még lekésünk a Mikulásról.

...

Öh... A mikulásokról kialakult képemet újrarajzolta a mai délután.

De haladjunk szépen sorban. Miután elhúztam a mézesmadzagot az olvasó orra előtt, késleltetem kissé a sztori csúcspontját.

Éppen azon voltam, hogy becipzárazzam Tökmag télikabátját, amikor kopogtak az ajtón. Rögtön tudtam, ki az, mert csak Áron ujjai képesek erre a dallamra. A gyomrom azonnal a torkom felé vette az irányt. Ilyen frankón nem történt velem Kati óta. Ezt az intenzív hányingert csakis az igaz szerelem váltja ki belőlem. :) Egyrészt örültem, hogy nem engedte magát lerázni egy olyan ócska kifogással, miszerint Marcit mikulásbulira kell vinnem, másrészt megszállt a fentebb említett para (ami azért fura, mert attól csak nem kellett tartanom, hogy a bevásárlóközpontban rendezett alapítványi ünnepségen vesz rajtunk erőt a mindent elsöprő dughatnék).