Life-Journal

10.17 'Pillangó úrfi'

Hihetetlen mennyiségű lelki nyugalommal látott el az influenza. Úgy üldögélek az ágyon, mint Buddha, képemen szelíd mosollyal, fejemben békés gondolatokkal. Még az sem lepne meg, ha hirtelenjében megvilágosodnék. Igazából nem nagy cucc ez a megvilágosodás. Ha jól értelmezem az olvasmányaim alapján, akkor csak annyi az egész, hogy az ember ráeszmél a saját hülyeségére. Buddhának igaza volt, ha kapálózol, gyorsabban süllyedsz, ergo ülj szépen a seggeden, és vigyorogj bele a világba. Mást amúgy se nagyon tehetsz. Szóval, most élvezem, hogy elárasztott a fene nagy harmónia. De lehet, hogy ez csak a paracetamol jótékony hatása. Olvastam egy tanulmányban, hogy az ilyen hatóanyag tartalmú láz- és fájdalomcsillapítók hajlamosak sterilizálni az érzelmeket. A kísérleti alanyokat telenyomták paracetamollal, aminek az lett az eredménye, hogy nem könnyezték meg az afrikai éhezőkről mutogatott képeket, viszont a gombolyaggal kergetőző kiscica látványa sem cirógatta meg bennük a cukiság-érzékelőt.

Milyen biznisz lenne már! Érzelemcsillapító recept nélkül. Alapban semmi bajom az érzelmekkel, de időnként jó lenne őket kiiktatni.

Basszus, kezd átforrósodni a laptop az ölemben. Technikai szünet következik.

No, hol is hagytam el? Ha meglesz a diplomám, beszállok a paracetamol üzletbe. Manapság a gyógyszeriparban van a legtöbb pénz, csak legyen hozzá gyomra az embernek. Az a baj, hogy nekem nincsen. Nem vagyok egy maffiózó alkat.

Mint vírusgazda, most meghúzom magam a szobám magányában. Apa torokfájósan ment a melóba, Emese is írta, hogy kezd göthösödni. (Terjesztem az influenzát, mint Jézus az igét.) Marci reggelre belázasodott, ezért itthon kellett tartanunk. Kisebb harcot vívtam vele a bejárati ajtóban. Olyan, mint egy robot, amit beprogramoztak, és ma iszonyú nehezen találtam meg rajta a vezérlőt. Képes lett volna pizsamában, vörösre fújt nózival suliba menni. Irigylem tőle ezt a lezserséget, őt aztán nem aggasztja az imidzse. Miután felfogta, hogy ma különleges nap van, és egyikünk se megy sehová, pihengettünk egy keveset a földön kuporogva (mindketten kimerültünk a küzdelemben), aztán visszabújt a paplan alá. Még a lázcsillapítót is hajlandó volt bevenni. (Mission completed. Yeah!) Most durmol végre, és én nyugodtan levitálhatok a szellemi békében. Azt leszámítva, hogy úgy krákogok, mint egy tüdőbajos, már egészen jól vagyok.

Adyn elmélkedek, vagyis a versén. Bevillant egy emlék.

Amíg nem épültek fel körénk az új sorházak, a lakótelep erdőkkel és mocsarakkal volt körülvéve (ha pontos akarok lenni, akkor lápvidékkel). Suli után bevettük magunkat Áronnal a dzsindzsásba, és csak akkor kerültünk elő belőle, amikor besötétedett. Azelőtt mindig otthon gubbasztottam a négy fal között, ezért azonnal szerelembe estem ezzel az új életformával.

A kedvenc helyünk pont az én sulim mögött bújt meg (mi fedeztük fel, hogy ott rejtőzik), Áron ezért mindig elém jött délután.

Aznap osztályfényképezés volt, és én úgy ki voltam rittyentve, mintha az operabálba készültem volna. Apának van egy-két régimódi beidegződése, amiket nem tudom, honnan a csudából szedett magára, mert amúgy haladó gondolkodású szülők csemetéje. A fotózás hallatán rám adott egy három számmal nagyobb zakót, a hajamat meg Nyilas Misi fazonúra fésülte. (Még szerencse, hogy tizennégy éves koromban saját magamra bíztam a nevelésemet.) Áronra rátört a röhögőgörcs, amikor meglátott. Mondjuk, akkoriban elég lepusztult állapotban voltam, mert kezdtem tudatára ébredni a korlátaimnak (korlátokon itt sok minden értendő, válogasson ki-ki a kedvére a saját élettapasztalatai szerint). Mondtam neki, hogy szemét, mire elhallgatott. Nekiindultunk a bozótosnak. Nagyon óvatosan kellett lépkedni, mert a hely tele volt csalánnal. Levettem a zakómat és azzal törtem elöl az utat. (Legalább volt valami haszna.) A sok átlagosan csenevész fa között volt egy terebélyes tölgy (vajon honnan fújta oda a szél?), aminek az ágaira még én is fel tudtam mászni. (Magasság-, mélység-, agora- és klausztrofóbiám van. Meg egy kósza ősz hajszálam a halántékomnál. – Nem tépem ki, mert azt mondták, szerencsét hoz. Aztán mi lenne velem, ha többé nem lennék ilyen kibaszott szerencsés?!)