Ha Kimondanám 🌷

"Szorongás"

A tesi órám és mondhatni az egész napom nagyon hamar eltelt. Máskor alig várom, hogy vége legyen a napnak. Most meg mondhatni szomorú vagyok hogy el kell hagynom az iskola kapuját. Egész nap az forgott a fejemben, ahogy a fiú fáradt mégis édes mosolyával felém kerekedik, majd kinevet ahogy zavarba jövök.. Nem tudom minél fogva jutottam arra, hogy ezen agyaljak de sikerült magamat is meglepnem. Mindig is taszított a közelsége, már csak az is ahogy képes volt az emberre rá nézni. Most pedig teljesen megbabonázott, valahogy a sötét szemei rabul ejtették a kő szívemet?- Tettem fel magamnak a kérdést. De sajnos senki nem fog rá válaszolni. Pedig annyira kíváncsi lennék a válaszra. Talán ha belehúzok kideríthetem. Ekkor azonban neki ütköztem egy nagy kemény valaminek, ami miatt a fenekemre huppantam és hirtelen a világomat nem tudtam. Felnéztem, majd Finnel találtam magam szemben.

-Mi van, nem látsz?-förmedt rám, majd felsegítés nélkül tovább haladt. Én csak a földön ültem és megdöbbenten tapasztaltam magamon az előbbieket. Ez meg mégis mi a franc volt? Néztem magam köré, hátha rátalálok a válaszra, de se kép, se hang.. Nagyot sóhajtva felálltam, majd leporoltam a nadrágom.

-Jól vagy?-jött oda egy idegen lány majd kezét a hátamra simította és aggódó tekintettel nézett rám.

-Voltam már jobban is.-Mondtam egy szomorkás mosoly kíséretében.

-Melyik busszal mész?-váltott témát, azzal a céllal hátha jobb kedvre derít, engem azonban jobban lekötött Finn hirtelen felindulása.

-A kilencedikkel, te?-kérdeztem vissza udvariasan.

-Én is.-lepődött meg a hirtelen egybe esésen, majd a kezét felém nyújtotta és bemutatkozott.-Hayden vagyok.-mosolygott aranyosan.

-Lily.-ráztam vele kezet. Ahogy ez megtörtént, meg is érkezett a rozoga-öreg busz, amire gyorsan fel is szálltunk, hogy helyet tudjak foglalni a jól megszokott helyemen.

-Szabad ez a hely?-állt meg a székek között a lány.

-Persze, ülj le nyugodtan.-mosolyogtam rá biztatóan.

-Köszönöm!-ült le nyomban.

A busz utat csendben, egymás mellett ülve töltöttük el. Nézelődtünk jobbra-balra és nem szóltunk semmit. Csend volt. Nem az a kínos, hanem az a nyugtató csend.

Mikor azonban meghallottam a végállomásom nevét, el akartam köszönni a lánytól, de ő is pakolászott és felállt a helyéről. Ezek szerint ő is itt száll le. Mekkora véletlen. Ő is ugyan olyan meglepettséggel nézett rám, mint én ő rá. Felkuncogtunk, majd megálltunk az ajtókban, hogy elsők között szállhassunk le. Az eddig érzett szorongásnak nevezett stresszem elmúlt, amit a hetek alatt szedtem magamba. És annyival nyugodtabb voltam. Amilyen stresszes volt a napom eleje, olyan nyugodt lett.

Nem sokkal a leszállás után kiderült, hogy Hayden csak pár házzal arrébb lakik tőlünk. Megbeszéltük, hogy néha napján együtt megyünk suliba és jó lenne egyszer elmenni egy csajos napra, hogy jobban megismerjük egymást, mert állítása szerint én egy aranyos és gyönyörű lány vagyok és mindenképp megszeretne ismerni, ami borzasztóan jól esett tőle. Nekem is ugyan az a véleményem róla, és én is megszeretném ismerni. Talán egy új és jó barátság kezdete?

-Megjöttem!-mondtam vidáman belépve a házba. Ledobtam a kabátom és a cipőmet majd elindultam a szobám felé.

-Szia kicsim! Itt vagyunk a konyhába, gyere már egy kicsit.-szólt vissza apu. Szóval én irányt változtatva elindultam a konyhába, majd ahogy beértem azzal a lendülettel is fordultam volna ki, ugyanis Adam Parker ült a konyhánkba a szüleim társaságában.  A mosoly azonnal lefagyott az arcomról, és hirtelen feltudtam volna robbanni.

-Nem is örülsz a barátodnak?-nézett rám anyu értetlenül. Mi? Hogy barátom? Jézusom..

-Hogy kimnek?-kérdeztem rá még egyszer hátha rosszul hallottam.

-Adam elmondta, hogy mi volt a Pénteki bulin.. Igazán megértettük volna, ha elmondod az igazat.. -nézett rám anyu bűn bánóan. Mi az hogy elmondta? Ehhez nem volt semmi joga, hogy beleszóljon az életembe!

-Tudom, de nem akartam, hogy haragudjatok rám..-kezdtem pánikba esni..

-De ha elmondod, hogy Adamre kellett vigyáznod, mert rosszul alakult az estétek akkor megértettük volna. Főleg, hogy a barátod.-mondta apu, én viszont semmit nem értettem, Adamra vigyázni? Barátom? Mi az isten történt itt?

-Rosszul alakult?-ráncoltam össze a szemöldököm. Basszus Parker mit csináltál?

-Adam beteg lett, te meg haza kísérted és ápoltad. Nála aludtál, de külön szobába. És valamikor a nyáron ismerkedtetek meg és nemrég összejöttetek, nem?-furcsálta apu a kérdezősködésemet.

-De így van, csak én még nem akartam elmondani..-próbáltam improvizálni.

-De ebben nincs semmi rossz!-mondta anyu.-Mi is így kezdtük apáddal!-karolta át.

-Anyu! Nem szeretném tudni..-ráztam a fejem hitetlenül, hogy Adam előtt kezdik a hülyeségüket.

-Jól van, akkor hagyjuk a gerlepárt..-nevetett apu, majd ott hagytak minket a konyhába. Én csak dühhel teli tekintettel bámultam a fiúra, majd biccentve egyet jeleztem, hogy jöjjön utánam. Felmentünk a szobámba, majd a táskámat ledobva leültem az ágyra. Adam becsukta az ajtót, majd vigyorgó tekintettel bámult le rám.

-Neked ez vicces?-kérdeztem gúnyosan.

-Neked nem?-nevette el magát, majd leült a babzsákomra.

-Egyáltalán ide se kellett volna jönnöd, nem hogy kikreálod, hogy mi együtt vagyunk!-szúrtam le azonnal.

-Csak megtudod játszani egy kis ideig.. aztán hupsz egy csúnya veszek, majd egy szakítás és helló. Nem nagy kunszt.-rántotta meg hanyagul a vállát.

-Ha "szakítasz" velem, édesapám le fog vadászni..-fogtam a fejem kínomban.

-Jó kössünk alkut.-vetette fel.

-Mi lenne az?-néztem rá unottan.

-Nekem muszáj vinnem valakit a Nővérem esküvőjére és eljegyzési partijára, neked meg kellett az én segítségem a büntidhez. Mi lenne ha eljönnél velem azokra a partikra mint a "barátnőm"-mutatott idézőjelet.- Én pedig eljátszom addig a barátodat, a szüleid előtt. Hm?-nyújtotta a kezét.

-Én miért járok jól, ha a szüleim előtt eljátszod, hogy a pasim vagy?-értetlenkedtem.

-Mert addig kitudlak szedni az ehhez hasonló helyzetekből és nem kell tudniuk az igazat.-mondta vigyorogva.

-Ahj, legyen!-fogtam vele kezet, majd visszadőltem az ágyamra.-De semmi intim dologra ne gondolj!-szúrtam felé, még mielőtt bevetné.

-Rendben, főnök!-kuncogott fel.

Így kezdődött el a közös történetünk Adam Parkerrel! :)