Ha Kimondanám 🌷

" Szia, édes."

Adam nem rég hagyta el a házunkat, ami egy nagyobb követ lökött le a szívemről. Nekem ez így hirtelen kicsit sok volt, mit ne mondjak, de végül is nem hangzik rosszul. Jobban meg ismerhetem és kideríthetem miért ilyen titokzatos egyéniség. Már most haladtam. Azt se tudtam, hogy van egy nővére. Most már legalább is tudom. Majd mély elmélkedésemet az ajtón átszűrődő kopogtatás zavarta meg.

-Fent vagy még szívem?-dugta be anyu a fejét az ajtó mögül.

-Persze, fent!-mosolyogtam fáradtan.

-Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem...-ült le mellém az ágyra, majd szomorú szemekkel kezdte vizslatni az arcomat.

-Bökd már ki..-kuncogtam el magam, hogy kicsi löketet tudjak adni neki.

-Ne haragudj Tudom, hogy rossz anya voltam az elmúlt hétben, és én tényleg sajnálom. Nem akartam így neked esni, csak tudod nemrég még a kezemben fogtalak, most meg már kész nő vagy..-gördült le egy könny csepp az arcán, amit rögvest letöröltem. Sosem szerettem nézni, ha valaki sír.

-Nem haragszom, és megértem! Szeretlek, anya. Sosem tudnák rád haragudni. Sose!-küldtem felé egy biztató mosoly, majd gyorsan megöleltem.

-Amúgy elég helyes ez az Adam..-nevetett fel az ölelésembe burkolózva.

-Anya!..-szóltam le a hirtelen megjegyzéstől.-De igazad van, tényleg az..-nyomtam gyorsan egy puszit a hajára, majd felálltam.

-Na akkor én nem is zavarlak, menj fürödj le aztán pihenj.-Indult ki a szobámból, de az ajtóban még megfordult.-És fel vagy oldva a szoba fogságból!-mosolygott vidáman, majd végleg elhagyta a helységet. Én meg gyorsan összeszedtem a cuccaim és elmentem fürödni.

______________________________________________________________________

Reggel mondhatni, boldogan keltem fel. Ez is ritka volt az előző heteket beszámolva. Kihasználtam még jó a kedvem és pizsamába, kócos hajjal leszaladtam a már reggelit majszoló családomhoz. Mint egyedüli gyermeke a szüleimnek, mindig nagyon féltettek, és biztosítottak abban, hogy mindenem meg legyen, ugyebár akinek nincs testvére nem részesül folyamatos társaságban. És a szüleim pontosan tisztába voltak vele, hogy én nem szeretek egyedül lenni. De mivel nem akartam őket ezzel is terhelni, egy idő után sikerült elhitetnem velük, hogy igenis boldogulok egyedül is!

-Sziasztok!-ültem le az asztalhoz, majd valami nekem tetsző ételt levettem a tálcáról és rápakolta a tányéromra.

-Kicsim, jól vagy?-méregetett apu furcsán.

-Igen, miért?-értetlenkedtem.

-Olyan vidámnak tűnsz..-méregetett.

-Az vagyok!-nevettem fel megjegyzésén.

-Örülök, hogy boldog vagy.-mosolygott rám büszkén, majd folytattuk a reggelit. Mikor végeztem, a tányéromat a mosogatóba helyeztem és felment a szobámba, hogy felöltözhessek. Felkaptam valami nyári, laza stílusú ruhát és kifésültem a hajam. Pont pakoltam a táskámba, mikor egy nagy dudaszót hallottam kintről. 

-Lily, itt van Adam!-ordított fel anyu a konyhából.

-Megyek!-ordítottam vissza meglepetten majd zihálva felkaptam a táskám és szaladni kezdtem a lépcső felé. Ahogy kapkodtam a fokoknál a lábamat megbotlottam és a hátsómra huppantam. Elhordtam mindennek a lépcső feltalálóját, majd gyorsan felálltam és a fenekemet fogva mentem tovább.

-Mi volt ez a nagy pukkanás?-kérdezte apu aggódva.

-Á semmi csak vágódtam egyet a lépcsőn.-mondtam kínosan.

Apuék nem válaszoltak csak reagálásképp nevetésbe kezdtek. Ott hagyva őket, felvettem egy cipőt és elindultam kifelé. A fiú az autójának dőlve várt rám, karba tett kezekkel. Egy csábos mosoly kíséretében ellökte agát az autótól és közeledett felém.

-Szia Édes!-vigyorgott, majd mielőtt reagálhattam volna gyorsan magához húzott egy ölelésre.

-Te normális vagy?-búgtam bele mellkasába.

-Miért is?-engedett el vigyorogva.

-Anyuék valószínűleg az ablakban moziznak..-suttogtam mérgesen. 

-Pont azért csináltam..-kuncogta el magát, majd kinyitotta az ajtót és megvárta még beülök. Ahogy becsukta az ajtót éreztem azt a jellegzetes Adam illatot. Át szaladt a saját oldalára, majd beült és el is indultunk.

-Miért is jöttél értem?-ráncoltam össze a homlokom.

-Általában így szokták a "párok".-tette macskakaromba a párok szót.

-Pff, attól azt az ölelést nem kellett volna..-duzzogtam.

-Láttam, hogy anyudék néztek minket az ablakból. Hatásosabb. Azt ne hidd, hogy más esetben megölelnélek..-nevetett fel.

-Végre, kezdett hiányozni az egoista Adam..-kuncogtam fel

-Vicces vagy. Ja és igen, délután elviszlek suli után valamerre.-mosolygott titokzatosan.

-Biztos, hogy nem. -Ellenkeztem. 

-Miért?-nézett rám aranyos csillogó szemekkel. Fúj Lily. Aranyos csillogó szemek? Te normális vagy?- Akadtam ki saját magamon.

-Mert...-gondolkoztam valami jó kifogáson.

-Látod magad se tudod..-vágott közbe.

-De, csak nem rád tartozik.-makacskodtam, pedig tényleg nem volt semmi programom.

-Gondolom..-nézett rám unottan.

-Azért, mert most eljátszod, hogy a pasim vagy, nem kell állandóan együtt lennünk, meg olyanokat csinálni mint az igazi párok..-néztem rá értetlenül.

-Baj ha megakarom ismerni a kamu barátnőm?-mondta cinikusan és kihangsúlyozta a kamu szót.

-Miért akarsz megismerni?-értetlenkedtem tovább.-Akit meg ismertem Adam Parkert, az még azt is telibe szarná, ha éppen valaki megfulladna mellette..-forgattam meg szemeimet.

-Azért, mert nem azt az embert ismerted meg aki vagyok. Csak azt akit mondanak..-nevetett fel.- Lily a kettő nem ugyan az..

-Tudom, hogy nem ugyanaz, de én téged akkor se tudnálak elképzelni olyannak, amilyennek most mutatod magad..-förmedtem rá.

-Milyennek mutatom magam?-nézett rám azzal a tipikus őrjítő mosollyal.

-Szerinted ez cuki?-néztem rá idétlenül.

-És szerinted az?-vigyorgott.

-Szerintem? Szerintem hanyagold..-vigyorogtam vissza.

-Majd mondasz te mást is.-mosolygott tovább, majd értetlen gondolataimmal egyedül hagyva, feltekerte a rádiót. Köszi Parker.