Ha Kimondanám 🌷

-Június-

Az idő csak úgy rohan.. Nem rég még November volt, most meg már Júniust írunk. Ez idő alatt nem történt szinte semmi.
A karácsonyi vásár után haza mentünk majd a tényeket elfogadva bele mentem abba, hogy találkozzak Adam anyukájával és náluk vacsorázzak. Igazábol semmi izgalmas nem történt, azt éreztem, hogy kedvel és ezt az érzést én is viszonoztam. Egy precíz, pontos, maximalista, erős, független nő és tiszteletre méltó. Azt mondta, hogy ő bármikor szívesen lát és örül nekünk Adammel. Ami rosszul érintett mivel legbelül tudtam, hogy hazudunk neki és ő ebből mit sem selyt..

Ezekután minden ugyan úgy ment mint eddig. Adam minden reggel értem jött, és haza hozott. Elkísért balettra, és mindig hozott valami meglepetés nasit. Néha napján korrepetált matekból, és volt hogy nálunk maradt éjszakára mert apu elhívta velünk meccset nézni. Ne gondoljatok rosszra, tiszteletben tartotta, hogy nem szeretnék vele aludni, szóval a földön töltötte az éjszakát.

Viszont már eltelt 7 hónap. És azt kell mondanom, hogy talán meguntam ezt a játékot.. túl sokat hazudtam már és nem bírom tovább húzni ezt a macska-egér játékot.. tudom megigértem, hogy elmegyek vele az esküvőre, ami jelen esetben ezen a héten lesz. Szóval ezt kivárom és aztán a tettek mezejére lépek.

Az elején még vicces, tüzes, veszélyes fogadás volt, ami mára számomra már kihült. Oly annyira kihült, mintha egy igazán lángoló szerelmet oltottak volna ki. Talán szerelmes voltam? És ha igen tényleg így történt? Vagy csak belekényelmesedtünk abba, hogy azt mondogattuk hogy nem szererjük egymást, ahelyett, hogy elfogadtuk volna a tényt, hogy szeretjük egymást?
Én nem tudom. Ötletem sincs mi történt.

-Lisa, kelj már fel.. Megjött Adam, te meg még az ágyban fekszel?-akadt ki rám édesanyám.

-Elbambultam, neharagudj..-ültem fel egyből és valami ruha szerűség után kutattam.

Pár perc alatt összekészültem és se perc alatt a kocsihoz siettem.
A reggeli elmélkedésem teljesen elvette a hangulatomat a naptól.. pedig már az iskola utolsó hetében járunk, pontosítva, az utolsó előtti napon vagyunk. Ilyenkor általában felhőtlen az ember kedve, hurrá vége a sulinak, végre túl lépek a gimi első évén és minden szupi.. de most valahogy nem ezt érzem. Összevagyok zavarodva, züllött és feszült vagyok..

A szokásostól eltérve, csendben és kedvtelenül ültem be az autóba és így indultunk útnak. Adam nem hagyta sokáig rám a hangulatom okát és pár perc múlva, letámadott a szokásos kérdéssel, hogy 'mi a baj?'.

-Mi a baj?-kérdezte az utat nézve.

-Nekem ez nem megy tovább Adam.-rántottam meg a vállam hanyagul, majd én is az utat kezdtem pásztázni.

-Mi nem megy?-húzta fel értetlenül szemöldökét. Látszott rajta, hogy kezd összezavarodni..

-Nem lényeg.. a holnapi esküvő után ezt abba kell hagynunk.. én nem hazudok tovább senkinek Adam..-fordultam az ablak felé. Még  csak nem is akartam látni a reakcióját.

-Ez neked most hogy jött?-emelte picit feljebb a hangját. Borsózik a hátam attól ha valaki felemeli a hangját... az idők elteltével elszoktam a vad élettől és zárkózottabb lettem.. Természetesen maradtak barátaim és ugyan úgy élek szociális életet, de már nem nyitok annyira a régi életmódom felé.. ergó: befásultam! Mikre képes ez a kamu kapcsolat..

-Gondolkoztam, és belefáradtam ebbe.-folytattam tovább ugyan úgy a társalgást.

-Mibe fáradtál bele?-horkantott fel idegesen, majd szemem sarkából láttam, ahogy ujj végei fehéredni kezdenek a kormány szorítása közben.

-Nem szeretném tovább csinálni ezt a kamu kapcsolat dolgot..-halkultam el, mert igazság szerint picit kezdtem félni.-Arról  volt szó, hogy ha vége az esküvőnek, mi is végeztünk.-néztem rá félve.

-Igazad van.- förmedt rám ironikusan, majd rám hagyta az egészet és nem folytatta a társalgást, csak idegesen figyelte az utat.

-Adam, én nem azt mondtam, hogy teljesen vessünk véget a kialakult barátságunknak és hanyagoljuk egymást, csak azt, hogy ne hazudjunk tovább arról ami nincs közöttünk! De ha téged ennyire nem érint meg ez az egész és szarsz bele mindenbe akkor inkább el se megyek a kurva esküvődre, mert én ezt így nem fogom végig csinálni!!!- csak úgy vágtam hozzá dühből a durva szavakat, mert képes figyelmen kívül hagyni mikor zavarja az egész..

-Akkor tudod mit? Ne is gyere!-ütött rá a kormányra idegesen, ordítva.

-Most neked ez jó így?-ordítottam én is, remegve, mivel megijedtem az előző mozdulattól.

-Mit érdekel téged? Magadon kívül sose nézel senkit és semmit! Nem veszed figyelembe a hozzád közel álló embereket mert egy önző picsa vagy!-csak úgy köpte felém dühben forrt szavait, amik nekem a lelkemig hatoltak, és közel éreztem magam az idegösszeroppanás széléhez..

-Állj meg Adam! Most azonnal!-üvöltöttem felé és megmarkoltam a táskámat.

Leparkolt az út melletti járda széléhez, de az ajtók még mindig zárva voltak, ezzel megakadályozva a kiszállási lehetőségemet.
-Nyisd ki az ajtót.-mondtam egy fokkal halkabban és a helyzethez mérve nyugodtabban.

-Minek?- nyitotta ki értetlenül az ajtókat. Ám én kapva a lehetőségen kinyitottam az ajtót és kipattantam az autóból. Sétálni kezdtem, de nem a járdán hanem a mellette lévő erdő felé.

-Lily azonnal szállj vissza a kurva autóba!-pattant ki egyből utánam.

-Baszódj meg Parker.-mutattam felé a középső ujjamat, majd tovább battyogtam.

Mikor látta, hogy szinte semmi esély nincs rá, hogy én vissza szálljak a járműbe, lezárta és utánam eredt.

Már körülbelül fél órája meneteltünk az erdőben és az igazat megvallva, fingom sincs, hogy hol vagyunk.

-Megállnál végre?-ordított utánam a fiú. Még mindig nem adta fel..

-Nem! És ha tovább jössz utánam , sose fogok!- válaszoltam megmakacsolva magam.

-Mi a franc bajod van?-nem láttam, de fejben már gondoltam, hogy szét tárt karokkal kérdezte.

-Azon kívül, hogy egy önző picsa vagyok? Semmi!-nevettem fel keserűen.

Mondatomat meghallva gyorsabban kezdte szedni a lábait, hallottam az apró letört gallyak csak úgy ropogtak cipője alatt. Hogy ne érjen utol én is gyorsabban szedtem mancsaimat majd később futásnak eredtem..

Pár óra (jó pár óra elteltével) még mindig galoppaltunk az akkor már sötétedő erdőben, éhes, szomjas, és már fáradt voltam.. de még mindig nem volt az az isten, hogy én megálljak és megkeressem hű, nem kívánt kísérő társammal a kiutat az erdőből.

Percekkel később újra neki próbálkozott Adam, hogy utolérjen , ezért újra futni kezdtem. Már sötét volt alig láttam, és ez vezetett a vesztemhez, hogy átestem egy farönkön és eltaknyoltam a földön, ezzel Adam utolért aki az én rönkömet kikerülve kurva vagánynak érezte magát , de nem látva a mellette lévőt ő is elvágódott és félig rajtam , félig a földön kötött ki. Kínomban óriási nevetésben törtem ki és elkezdtem kiparodizálni a fiút, hogy hogy lehet ekkora kretén.. A fiú egyszer csak felém kerekedett és az arcomba vágott egy marék levelet. Mikor sikeresen kiköpködtem az összeset, a felettem tornyosuló fiú értetlen arckifejezését kezdtem nézni.

-Miért nézel rám ilyen furán?-húztam fel értetlenül szemöldököm.. -jó tudom nagyon undin nézhetett ki ahogy köpködtem a le.....-és a semmiből ajkait az enyémekre tapasztotta ezzel belém fojtva a szót. Nyelvével bejutásért könyörgött.. feladva magam hagytam neki és bele mentem a játékba ,amit 5 másodperc múlva meg is bántam és elhúzódva tőle, egy nagy pofonnal díjaztam. Mi a jó isten volt ez???