Most mindent hallott...?"
Lassú léptekkel belépett az ajtón, majd felém vette az irányt. Lehuppant a kanapéra amin még volt egy hely és egyenesen a szemeimbe nézett szúrós tekintetével. Nem szólt semmit. Csak nézett és éreztette velem a feszültséget ami benne lakozott. Nem mondom hogy nyugodt voltam belülről, mert kicsit sem voltam az, sőt...
-Sajnálom. -motyogta az orra alatt
-Mi? Nem értettem.
-Sajnálom. -feljebb vette a hangerőt
-Mi?
-SAJNÁLOM BAZDMEG! -nyeltem egy nagyot majd felfogtam az előbb elhangzott mondatot
Kétséges hogy Roman beszélte tele a fejét. Magától ilyet nem mondana. Túl érzéketlen.
-Ezt most teljes mértékben komolyan mondod?
-Igen
-Roman beszélt veled, mi?
-Nem -rázták a fejüket mindketten
-Magadtól döntöttél így?
-Igen, teljesen magamra voltam utalva, átgondoltam. Nem volt szép tőlem. Sajnálom. Ő a tied, én nem tartottam tiszteletben. Megteszek bármit.
-Akkor keltsd fel. -sütöttem le a szemeim
-Seth... Jól tudod hogy nem vagyok szuperhős. -karolta át a vállam
-Tudom... -sóhajtottam a szó elhangozta után
-Na! Elő a jókedvvel!! -kiáltott fel Roman amire mi csak értelmetlenül néztünk
-Gyertek szépen!! -rángatott fel mindkettőnket a kanapéról
-Öhmm Roman?
-Mivan?
-Khm... -néztem a lábamra, mire Roman csak elmosolyodott
-Akkor lassabban megyünk.
Elindultunk kifelé mikor Nate-tel találtuk szemben magunkat.
-Felkelt már?!
-Nem...
-Tudd, hogy utállak téged is, meg téged is! -ezzel utalva ránk Dean-nel
Figyelmen kívül hagytuk, majd a lift felé vettük az irányt. Célba vettük a kis kórházi kávézót, helyet foglaltunk és megrendeltük a jól megérdemelt kávénkat.
•Nate•
Megtörten és letargikusan, besétáltam a húgom kórtermébe. Sosem gondoltam volna hogy így fogom látni. Gépekre kötve... Ezt mindketten meg fogják bánni, Seth azért mert nem vigyázott rá, Dean pedig azért mert megtette azt amit... Mellétérdeltem és szorosan megfogtam a kezét. Hideg volt... Hideg mint télen a felejthetetlen hócsaták után. Minden egyes télen... Egy kósza könnycsepp esett a karomra, ami lassan, békésen folyt végig a karomon, egyenesen a kezünk közé.
-Kelj fel, kérlek... -suttogtam a fülébe miközben szorosan átöleltem
Bárcsak hallanád amit mondok... Bárcsak felkelnél... Miért nem vigyáztam rád eléggé? Ez az egesz az én hibám. Én vittem és hagytam egyedül abban a klubban. És még azt sem vettem észre hogy eltűnt. Nen ilyen egy igazi testvér...
•Kate•
Sötét és világos fények váltakozva kísérik egymást. Homályos foltok keringenek körülöttem. Orvosok fegyelmezett felszólításait hallom. A szemeim nehezek, megszólalni nem tudok. Kívülről figyelem a testem. Ahogyan az orvosok próbálnak visszahozni. Az ajtó mögül Seth a falon keresztül adja ki dühét. Nem hibáztatom. Nem lehet mindig a sarkamban, hogy megvédjen. Deant sem hibáztatom, ő sem tudta mit csinál. Mindenki körülöttem csak imádkozik, könyörög. Lehetetlen felkelni. Gyötrelmes a levegővétel, kinyitnám a szemeimet, de mintha tonnákat aggattak volna a pilláimra. Állapotváltozást nem mutatok, egyhelyben fekszem, mozdulatlanul.
Egy számomra ismeretlen személy fogja meg a kezem, majd átölel szorosan. A sós könnycseppe a kezünk közé szorul. Hideg bizsergés szerű dolog futott végig rajtam mikor éreztem hogy a csepp egyre beljebb és beljebb csúszik, egyenesen a tenyerünkbe. Érzem a kellemes kávé illatot, ami szivárog befelé a félig nyitott ajtón. A személy szuszogását a fülem mellett, a friss levegőt ami kintről jön. Olyan érzés mintha a természet nekem szánta volna minden ajándékát.
Miért érzem újra a kéz melegségét? A testem most próbálna felkelteni? Elege lett volna a folytonos fekvésből és siránkozásokból? A szemeim kevésbé nehezek, illatokat érzek és a lágy szellőt ami libabőrössé teszi bőrömet. Gyerünk Kate.. Csak nyisd ki a szemed és szólalj meg! Meg tudod csinálni!
Nem csak meg tudom, de meg is csináltam, kinyitottam őket. Fehér vibráló fények, sötét alak, ki aggódóan néz a szemeimbe. Kezedem megszokni a külvilágot, a fényt ami egykor még a szemeimet bántotta. Egy világos vörös hajú srác volt aki eddig velem volt. Kék szemei csak világítottak. Hát ő meg ki?
-Kate!! -rázogatott a vállamnál
-S-szia. -mosolyodtam el a szintén fülig érő szájú fiúra
-Emlékszel rám? Mond hogy emlékszel! Kate, jesszusom úgy sajnálom!
-M-mi? Te ki vagy? Mit sajnálsz?
•Nate•
Most remélem csak viccel és nem gondolja komolyan hogy nem emlékszik rám. Annyi mindenen mentünk keresztül amiket lehetetlen lenne elfelejteni.
-Azt akarod mondani hogy nem emlékszel rám?
-Azt, miért szorítod a kezem? Miért ülsz itt? Kicsodám vagy?
Kerek szemekkel ültem amikből könnyek szöktek elő. Ez nem lehet igaz! Felkeltem majd kimentem és falba vertem a kezem. Miért?!?!? -kiáltottam
•Seth•
Békésen ittam a kávét, majd egy nagy zajtól megijedtem, és sikeresen félrenyeltem az italom. Roman a hátamat kezdte ütni miközben én köhögtem. Egyik szemöldökömet felhúzva ránéztem majd nevettem.
-Srácok, mi volt ez? -kérdezte Dean
-Hmm... Talán Nate meglátott egy pókot -nevetett fel Roman
-És mivan ha felkelt Kate?! -hoztam fel ezt a felvetést és pattantam fel a székből egyenesen a szoba felé
A ledöbbentségtől megfagytam az ajtóban. Felkelt. Pont hátat fordított...
-Kate? -szólítottam meg
-Hmm? -fordult meg
-Helló! -integettem egy ezer wattos mosoly kíséretében
-APUCI!!
Hellooo, bocsánat hogy volt egy kis kihagyás csak nem volt ötletem... Remélem élvezted, kedves vagy nem kedves olvasó :3 Pussz ♥💀
أنت تقرأ
|•~ Veszélyre ítélve ~•| (Szünetel)
مغامرة-Ismételd utánam! Ígérem... -Ígérem -Apuci... -Apuci -Hogy nem lesz... -Hogy nem lesz -Egy pasim sem... -Egy pasim sem. VÁRJ MI?! ~18+ részeket és kármokodást is tartalmaz, csak saját felelősségre~ (Én szóltam c;)
