Gyilkos Hit (Befejezett)

3. fejezet

Az autó lassan parkolt be a templomkertbe, és Harry nem akarta még elengedni a fiatal papot. Egyszerű mozdulattal oldalra nyúlt, és lezárta a jármű összes ajtaját, aztán élvezte a látványt, ahogy Louis rémülten kapkodja a tekintetét az elvágott menekülési útvonal, és Harry zöld szemei közt.

- Honnan jöttél ide? – szólalt meg egy kis csend után, mielőtt még a tisztelendőn teljesen úrrá nem lett a pánik. Pontosan tudta, hogy a másik hallotta, amit mondott. Összerezzent a hangjára, de mégsem válaszolt. Harryt kezdte dühíteni a pap viselkedése. Ha ennyire nyilvánvalóan kiborul a közelében, az a későbbiekben még nagyon veszélyes lehet rá nézve. Jobb lesz, ha elmeséli neki, hogy ez miért nagyon-nagyon rossz ötlet. – Atyám, fejezd be!

Louis rákapta nagyra nyitott szemeit, és Harry láthatta maga előtt azt, amit annyira imádott. Ami éltette. Kitágult pupillák. Izzadságtól gyöngyöző homlok. Szapora légvételek. Remegő kéz. Az űzött vad látványa szinte izgalomba hozta. Más esetben nem ilyen hatással volt rá. Akkor egyszerűen undort érzett, és el akarta pusztítani a játékszerét. Azt akarta, hogy azok a szőke nők, azokkal a komédiába illő, hamis fényű kék íriszekkel többé ne nézhessenek rá. Ne érezhesse a testén a pillantásukat. Ne hallhassa a légvételüket. Ne kúszhasson az orrába a bőrük egyedi illata, ha közel áll hozzájuk, vagy ne borzaszthassa el a testükből áradó hő érzete. Minden ilyen nőt el akart törölni a föld színéről. Az összeset.

Sokszor gondolkodott rajta, hogy akkor is folytatná-e ezt, ha rátalálna végre arra az egyre, akit keres. Ha megfizethetne neki mindenért. Nem tudta, de azt igen, hogy addig, míg rá nem lel, biztosan nem fogja abbahagyni. Bőszen kutat utána, gyilkos vágyait pedig enyhítenie kell. Olyan ez, mintha dobnának egy falat kenyeret annak, aki már készül éhen halni. Életben tartja, de soha nem lakatja jól. Harry is pontosan így érezte magát. Megszállottan kutatta azt az egyet, akinek a halálából talán örökké táplálhatná sérült lelke éhségét.

Louis minden erejével próbálta megnyugtatni magát. Harry azt mondta neki, hogy ha bántaná őt, az ellenkezne a szabályaival. Ezek szerint vannak szabályai. Talán addig nincs veszélyben, míg nem tesz valami olyat, ami miatt Harry törvényei többé már nem szabnak határt a cselekedeteinek. Muszájnak érezte, hogy megnyugodjon, és azt mutassa a másiknak, hogy egy cseppet sem rémíti meg. Mi több, azt a látszatot akarta kelteni, hogy teljesen normálisan is képesek akár társalogni. Igyekezett rendezni a légzését, és ökölbe szorította a kezeit, hogy megállíthassa a remegést.

- Sajnálom, csak... megijedtem – fújta ki a frusztrált levegőt, és óvatosan a fiúra emelte a tekintetét, hogy bátornak és nyugodnak tűnhessen, annak ellenére, hogy a legkevésbé sem volt az. Talán még soha életében nem félt annyira, mint ennek az embernek a társaságában. Nem tudta, mennyire őrült. Fogalma sem volt, mennyire elmebeteg valójában, és ez vérfagyasztó volt. Nem tudott róla semmit sem. Megbénította a tudatlanság, mert ettől gyenge volt a másikkal szemben, bármiféle hatalom nélkül a kezében.

- Pedig elmondtam, hogy nem foglak bántani – rándított egyet a vállán a fiatalabbik, és Louis nem tudta felfogni, hogy veheti ezt ilyen lazán. – Egy valamit jegyezz meg velem kapcsolatban. Én soha nem fogok hazudni neked. Még akkor se, ha az igazság mocskosul nagy fájdalmat okoz.

Louis elgondolkodott ezen. Olyan szenvedéssel a hangjában mondta ki ezeket a szavakat, mintha valami nagyon rossz emléket idéztek volna fel. Valaki talán egy nagyon fontos dologban hazudott neki, vagy eljátszotta a bizalmát, és emiatt meggyűlölte egy életre azt, ha ő maga is valótlant állít. Bárhogy is, ez adott némi reményt Louis-nak. Így legalább nagyjából tudhatta, hogy mire számíthat tőle. Ő maga sem értette, hogy miért, de megbízott Harrynek ebben az oldalában. Érezte, hogy igazat mond azzal kapcsolatban, hogy ok nélkül nem fog ártani neki. Nagyon remélte, hogy nem csalják meg a megérzései.