Gyilkos Hit (Befejezett)

13. fejezet

Louis abban a pillanatban egyszerre érzett csalódottságot, félelmet és erős émelygést. Az égő emberi test szaga felkavarta a gyomrát, és rosszul volt a látványtól is. Érezte, hogy ha nem tartja erősen magát, és hagyja, hogy eluralkodjon a tudatán a pánik, miszerint egy meggyilkolt nő ég hamuvá a szemei előtt, biztosan hányni fog. A csuklói sajogtak, és biztos volt benne, hogy már vörösek a kötelek alatt. Talán holnapra lilás árnyalatot öltenek majd, ő pedig kénytelen lesz mindenki előtt takargatni magát. De miért akarta ezt? Miért jutott előbb az eszébe, hogy azt a fekete inget vegye majd fel, aminek egy kicsit hosszú az ujja, így ha felemeli a kezét, akkor sem bukkannak elő a horzsolások a bőrén, ahelyett, hogy reggel az első dolga legyen elmenni a rendőrségre, bizonyítékként használni azokat is? Már a kezében volt az, amire szüksége volt. Igaz, még nem látott többet egy tábortűznél és egy betörésnél, de ha előáll a történettel, valószínűleg hinnének neki. A kezében volt minden. Akkor miért volt mégis olyan rohadtul nehéz elhatároznia magát, és elindulni a rendőrségre? Akkor. Abban a pillanatban. Futva, mintha az életéért rohanna. Ehelyett mit tett? Csak állt, és nézett azokba a mélyzöld szemekbe, a lobogó tűz fényében.

- Mi lesz most? - tárta szét a kezeit Harry, ahogy Louis felé kiáltott. - Végre kapva kapsz a lehetőségen, és a rendőrségre rohansz?

- Te tényleg soha sem bíztál bennem - ingatta meg a fejét az idősebb férfi. - Soha, egy percig sem hitted, hogy bízhatsz bennem, azok után, hogy én mindent feláldoztam.

- Én csak nem értem miért, Louis!? - a fegyver még mindig a nadrágja derékrészébe volt csúsztatva, hogy ha bármikor szüksége lenne rá, akkor csak egy mozdulat legyen előkapni. Louis tökéletesen látta a markolatát kirajzolódni a fiú hasánál. - Nem értem, miért adtad nekem mindazt! Mit tettem, amivel kiérdemeltem, hm?

Louis nem tudott felelni erre. Szerette volna az arcába üvölteni, hogy semmit sem tett. Hogy az egész csak egy színjáték volt, amiért bár súlyos árat fizetett, reménykedik benne, hogy a jutalma majd elfeledteti vele. És az arcába kiáltani, hogy a jutalom az volt, hogy feladja őt a sheriffnél, és örökre a hűvösre kerül. Megtehetné. Azt is üvöltve a tudtára hozni, hogy ő a legszörnyűbb emberi lény a világon. Ezt akarta tenni. Akkor miért volt mégis képtelen megszólalni? Miért érezte úgy, hogy darabokra tört a szíve attól, hogy felajánlotta magát, az otthonát, egy menedéket, de Harry eltaszította azt, és helyette egy újabb gyilkosságot választott? Hogy nem habozott fizikailag bántalmazni őt, amikor veszélyeztette a titkos és egyben borzalmas életét? Zsongott a feje, és úgy sejtette, az ütés is közrejátszott, nem csak ez a rengeteg gondolat, amik egymást elnyomva törtek egyre feljebb, hogy kibukjanak a száján.

- Oldozz el, kérlek - szólalt meg, és bár attól tartott, hogy a hangjára ő maga sem ismer majd rá, meglepően száraz hidegvérrel dörrent az éjszakába. - Haza akarok menni. Nélküled.

- Komolyan azt hiszed, hogy ennyire hülye vagyok? - szűkítette össze a szemeit, és a feszes, szürke farmer zsebébe gyűrte az ujjait. - Mostantól az eddiginél is jobban kell figyelnem rád.

- Én viszont a közeledben sem bírok lenni most - húzta el a száját Louis. - Szóval nem hazudtál akkor. Tényleg komolytalan volt ez neked. Csak jól szórakoztál velem, amíg biztosra mentél, hogy nem fogok a rendőrségre menni a mocskos kis titkaiddal, igaz?!

Harry nem felelt neki, csak összeráncolt szemöldökkel nézett rá. Louis győzködni próbálta magát. Bár már ennyivel is elmehetett volna, hogy vallomást tegyen, és minden részletet kihagyva a gyónásokra hivatkozzon. Be sem kellett volna avatnia a rendőröket a részletekbe ahhoz, hogy megnyissanak egy nyomozást az eltűntek miatt, és Harry legyen az első számú gyanúsított, még ha a gyilkosságokra egyelőre nem is volt használható bizonyítéka. Biztos volt abban, hogy a betörés és a füles erről a mocsárról elég lehet hozzá. Ez a bűzölgő láp bizonyára egy csomó bizonyítékot rejthet. Mégis minden pillanattal egyre erősödtek az ellenérvek a fejében. Mintha a szíve, ami kibaszottul kétségbeejtő módon Harry mellett állt, az agya ellen fordult volna, és veszélyes győzelmet készült aratni. Elhitette vele, hogy ezek a bizonyítékok még nem állnak meg a lábukon. Nem elég, és nem szállhat ki a játékból, amíg egy hosszú, hangfelvételre rögzített vallomás nem lesz a kezében. Mindenről. Kezdve az otthontól, ahol Harry felnőtt, egészen a mai gyilkosságig. Megrögzötten ragaszkodott az eredeti tervhez, és néhány perc tökéletesen elég volt, hogy meggyőzze erről saját magát, miközben elfelejtette észrevenni, hogy elvesztette már ezt a játékot. Harry nyert, és az ő fődíja úgy tűnik Louis szíve volt. Az a tapasztalatlan, naiv szíve.