Gyilkos Hit (Befejezett)

17. fejezet

Louis tövig nyomva a gázpedált hajtott haza, miután sikerült elmagyaráznia a rendőröknek, hogy nincs szüksége semmiféle kórházi ellátásra, köszöni szépen, tökéletesen jól van, azt az aprócska tényt leszámítva, hogy elhurcolták Harryt, ez pedig halálra rémítette. Egy tiszta ruhát akart felvenni, mert a jelenleg viselten furcsa foltok éktelenkedtek. Más helyzetben talán, de most nem húzódott pajkos mosoly az arcára, amikor visszagondolt a jelenetre. Aztán tervei szerint az őrsre akart menni, hogy megtudja a részleteket Harry további útvonalairól. És persze azonnal elkezdeni keresni egy jó ügyvédet a fiúnak. Még mindig képtelen volt felfogni a történteket. Az ijedtségtől gondolkodni is alig bírt, így a kép, hogy mi is történt pontosan, csak akkor állt össze neki, amikor a lakásába belépve egy idegesen fel s alá járkáló Lottie-ba botlott. Egy pillanatig csak néztek egymásra, aztán Louis hangosan becsapta a bejárati ajtót, amitől a lány összerezzent.

- Te voltál - szűrte a fogai közt, a hangja pedig bármennyire is magas volt általában, akkor vészjóslón csengett. - Tűnj el a lakásomból! Dolgom van.

- Louis - kezdte a lány, és közelebb lépett a férfihoz, aki a vállára szorítva lökte félre őt, de még mielőtt a hálóba érhetett volna, a húga újra megszólalt. - Tudom, hogy most dühös vagy. De majd később meg fogod érteni. Ha már túl leszel rajta. Hálás leszel még ezért.

- Ha már túl leszek rajta? Hálás leszek...? - kérdezett vissza halkan, és látszott Lottie-n, hogy ez sokkal jobban ráijeszt, mintha eszelősen üvöltözne vele. Louis pedig túlságosan ideges volt már ahhoz. Tudta, hogy le kellene nyugodnia, de képtelen volt, miközben azt sem tudta, pontosan mi fog történni Harryvel, vagy egyáltalán hová viszik. Nem volt ideje cseverészni a húgával, és azok után, amit tett, kedve sem sok. Talán majd, ha már mindent elintézett. - Menj haza!

- Nem megyek el, Louis! - kiáltott rá a lány, mire a tiszteletes megfordult, és lassan közelebb sétált hozzá. Olyan közel, hogy szinte egymás elől szívták el az oxigént, így a lány hangja elhalkult. - És te sem, bármit is tervezel. Itt kell maradnod. Úgy formáltam a történetet, hogy neked nem eshet bajod. Kérlek, Louis... Ne menj oda! Ne sodord miatta magadat is bajba.

- Hányni tudnék most tőled - ingatta a fejét lassan, de a pillantását mélyen a másik kék szempárba fúrta. - Elvitted nekik a hanganyagokat?

- Nem - rázta meg a fejét, és látszott rajta, hogy kezd megtörni. Louis dühe magasan fölé kerekedett, amit a fiatal lány képtelen volt kezelni. - Először kikerestem róla azt az egyet. Aztán a végét muszáj volt levágnom, mert amiket mondtál, azért téged is elvittek volna... És azt az egyet vittem csak el nekik.

- Miért gondoltad, hogy van jogod beleszólni az életembe?! - kiáltott a húgára, aki szorosan lehunyta a szemeit, és tűrte, hogy a bátyja ordibáljon vele. Bizonyára azt remélte, ha kiadta a mérgét, majd minden rendeződik. - Megmentettelek tőle, de te elárultál engem!

- Nem téged, Louis... - felelte gyengéden, és megpróbálta a férfi vállára tenni a kezét, de az egy mozdulattal lerázta magáról. - Az a pasi egy gyilkos, az isten szerelmére! Fogd már fel! Mi van, ha téged is megölt volna, ha már rád unt?

- Ez nem... Istenem, meghallgattad egyáltalán a felvételt? - tárta szét a kezeit, de nem szakította meg a szemkontaktust.

- Meg, de értsd meg, hogy aki ilyenre képes, az másra is - válaszolta meggyőződéssel a hangjában. Látszott rajta, hogy maximálisan hitt abban, hogy jót cselekedett, és ezért Louis meg tudta volna ütni. Valószínűleg ha egy öccse lett volna, és nem húga, akkor meg is teszi. Így viszont csak az orrnyergére szorította az ujjait, és próbált egy kicsit lenyugodni, mielőtt bement a sheriff irodába. - Egyszerűen nem értem, hogy gondolkodhatsz így! Tudod mit? Már azt sem értem, hogy a picsába tudtál beleszeretni! Undorodnod kellett volna tőle, Louis!