Gyilkos Hit (Befejezett)

Epilógus

Egyetlen Harry,

Gyógyulok. Minden nappal, ami a döntésed óta eltelt, egyre több erőt kezdek érezni magamban. Mind a háromszázhatvanöt nappal, folyamatosan egyre gyógyultabbá válok. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy nem vagy velem. Tudom, mennyire szánalmas, én mégis számoltam. Minden nap. Minden rohadt nap húztam a strigulákat, hogy mennyit kellett kibírnom nélküled. Az első egy hónap volt a legkritikusabb. A Vatikánba kellett volna utaznom, de nem tettem meg. Nem érdekelt semmilyen kötelességem. Amikor hívtak, egyszerűen csak nem vettem fel a telefont. Úgy hagytam ott az egyházat, hogy az égvilágon senkivel sem vettem fel a kapcsolatot közülük. És tudod mit, bébi? Tökéletesen leszarom. Gondolom idővel rájöttek, hogy nem érdekel semmi, mert anya az egyik telefonhívása alkalmával elmesélte, hogy a templomba egy új pap érkezett. Valami idős, és nagyon mogorva alak. Őt biztosan nem akartad volna az ágyadba vinni... Ki sem költöztem teljesen a templom melletti szállásomról. Mindent otthagytam, egyedül a festményeimet hoztam el. Próbáltalak megérteni. Megfejteni, miért ezt a lépést választottad. Az egész olyan volt, mint egy sakktábla. Sok bábunkat lecsapták, mégis volt még néhány lehetőségünk. De te önszántadból mattot adtál magadnak. Tudom, miért tetted. Értem. Megértettelek, de közben mégsem. Sokkal erősebb voltál, mint hittem. Én nem tudtalak volna így itthagyni. Gyáva lettem volna egy ilyen lépésre. Gondoltam rá, hogy követlek, de ahhoz sem volt elég merszem. Imádkoztam a lelkedért. Feloldoztalak az utolsó pillanatokban is. Miután nem volt hova mennem, beköltöztem a házadba, Harry, és így körbevehettem magam az emlékeiddel. A ruháid hordtam, a tárgyaidat használtam, és a legapróbb adagokban fogyasztottam el minden előre megfőzött ételt, vagy éppen maradékot, ami a hűtődben volt, tudva, hogy a te csodálatos kezeid készítették őket. Ez volt minden, amit tettem. Minden, amit tehettem. Ettem, elláttam a mindennapi szükségleteimet, és festettem. Minden áldott nap festettem, és a képeken nem szerepelt senki más, kizárólag Te. Gyönyörű, de végtelen keserűséget árasztó festmények születtek, Harry.

Brian a szüleim házában maradt egy kis időre, hogy a közelemben legyen, mert meglehetősen aggasztónak találta a viselkedésem, és nem akarta, hogy valami bajom essen... Ezek az ő szavai. Azt mondta, hogy a történtek után nem tudta megtenni, hogy csak egyszerűen felvegye a fizetését, és hazautazzon. Minden nap eljött hozzám a régi házadba, és néhány órát vacsoraidőben velem töltött, hogy megbizonyosodjon róla, ha jobban nem is, de rosszabbul sem vagyok. Soha nem mondtam ki neki, de borzasztóan hálás voltam érte, tudod? Ő volt az egyetlen ember, akit elviseltem magam körül, még anyát is megkértem, hogy hagyjon békén. Legalább amíg meggyógyulok. Csak a telefonjaira feleltem, de azok a beszélgetések is egyoldalúak voltak. Anya mesélt, miközben én kihangosítottam, és míg a vászon előtt álltam és dolgoztam, hallgattam anya mondandóját. Daviddel, Lottie-val, vagy akár a kisebb testvéreimmel még ennyit sem tettem meg. Mindenkit kizártam az életemből, és egy cseppet sem bántam. Lottie próbált beszélni velem többször is. Kopogtatott az ajtódon, de amikor kinyitottam, és az ő arca jelent meg a résen át, egyszerűen csak vissza csuktam. Akkor, amikor feladott téged, azt hittem, hogy csak nagyon haragszom és csalódott vagyok, de idővel majd meg tudok bocsátani. De azok után... Ma már tudom, hogy egyedül vagyok. Csak egy anyám és egy Brianem van. Ez a két ember áll mellettem, mert csak nekik engedem meg, és ezt egy kicsit sem bánom.

Idővel Briant a kötelességei visszahívták Londonba, de amikor eljött hozzám, hogy elköszönjön, két hónap után akkor jelent meg bennem az első emberi érzelem, és nem csak ösztönbeli cselekvés. Rémült voltam, amiért Brian magamra akart hagyni, és ezzel végül megszületett bennem az érzés, hogy számomra is itt az idő. Megkértem őt, hogy hadd tartsak vele, és tudom jól, hogy neki akkor sem lett volna szíve azt mondani, hogy nem jöhetek, ha úgy akarta volna. Megbeszéltük, hogy a kezdeti időszakban Brian házában maradok, kaptam egy szobát az emeleten, és ő még a festményeimnek is helyet adott egy másikban. Időről időre csak hálát tudok adni ennek a férfinak, amiért a kezdetek óta, olyan töretlenül harcolt az oldalunkon, és nem hagyott cserben minket a legnagyobb bajban sem. Segített szakmailag is, jogi tanácsokkal látott el, és így minimális nehézségekkel nyithattam meg a saját galériámat, ahol a festményeim állítottam ki. Nem azért csináltam, mert mindenkivel meg akartam osztani. Nem érdekelt az sem, ha senki nem jön el megnézni. Egyedül Érted tettem, Harry. Neked állítottam egy nem hétköznapi szentélyt, ahová minden nap elmehetek, hogy ha csak ilyen módon is, de Veled lehessek. Az csak ráadásként jött, hogy a galéria felkapott lett, és sokan látogatják, vagy éppen nem hétköznapi ajánlatokat tesznek a festményekért. Így most ebből élek - már amennyit Brian enged beleszállnom a költségekbe. Festek és emlékezek, de mindenek előtt, mindezzel tudatosan gyógyulok. Nem akartam a sötétségben ülni, és egy depressziós életet leélni. Meg akarok gyógyulni, bármennyi időbe is telik. Terápiára is járok egy helyi pszichiáterhez, akit Brian ajánlott, és finanszírozza is, akármilyen erősen is hadakoztam ellene. Brian a gondomat viseli minden módon, ahogy az lehetséges, vagy amennyire hagyom neki, és tudom, hogy észrevette, ahogy egyre többet engedek. Ezt én magam is jó jelnek veszem a fejlődésemben.