Gyilkos Hit (Befejezett)

18. fejezet

Louis az autójában ült, nem messze a börtön bejáratától. A parkolóban várt, hogy Molko jelentkezzen. Úgy beszélték meg, hogy itt találkoznak, de a férfi már két perce késett. Persze ez normális esetben semmiség, de Louis-nak azokban az időkben minden másodperc késés fizikai fájdalmat okozott. Az idegeit zabálta fel. Végül öt perc késés után csörrent meg a telefonja, amit akkor már görcsösen szorongatott a kezében, így azonnal fel tudta kapni.

- Hízelgő, hogy ennyire vársz rám - csicseregte a telefonba a karcos férfihang, és csak úgy, mint az első alkalommal, Louis-nak most is minden szőrszála égnek állt tőle. - A parkoló végében álltam meg. Egy fekete Chevy Cruze.

A tiszteletesnek nem volt ideje válaszolni, vagy megkérdezni, egyáltalán mi a terve, mert a férfi csak megszakította a hívást. Louis kimászott a kocsijából, és szemével azonnal keresni kezdte az említett autót. Miután megtalálta a tömegben az Amerikában cseppet sem feltűnő bérautót, odasietett, de megállt mellette, és várt. A benne ülő, talán negyvenes éveit taposó férfi a telefonját nézte, és amikor Louis már lehet, hogy két perce is ott szobrozott, akkor felkukucskált a szempillái közt, majd lehúzta az ablakot maga mellett.

- Tomlinson? - emelte meg a szemöldökét, majd alaposan végigmérte a tiszteletest. Louis aznap is a fekete, templomi öltözékét viselte, hiszen azt tervezte, a pozícióját felhasználva rabolja majd el Harryt egy kis időre. Muszáj volt látnia őt. Beszélnie vele. Megérintenie.

- Igen - bólintott, mire Brian félig elmosolyodott, aztán megforgatta a szemeit.

- Írásos kérvény kell, hogy beülj az autóba?

A tiszteletes nyelt egyet, és megkerülve a kocsit becsusszant Brian mellé az anyósülésre. Az ügyvéd csak elindította az autót, és már kikanyarodtak a parkolóból is, mire rászólt Louis-ra.

- Kösd be magad! - nézett oldalra egy pillanatra, aztán a mobilját az ölébe tette. A pap látta, hogy beállított rajta egy útvonalat, és arra sandít le néha. - Nem vetne rám jó fényt, ha mellettem ülve büntetnének meg.

- Úgy hallottam, amúgy se nagyon tündökölsz abban a bizonyos jó fényben - válaszolta Louis, majd maga elé húzta a biztonsági övet.

- Na végre! Éreztem én, hogy nem vagy te olyan kis nyuszi, mint amilyennek mutatod magad - vigyorodott el, és a fiatalabbra nézett az ugyanolyan kék szemeivel. - Valójában csak halálra idegesít a pittyegő hang, ha nem kapcsolod be.

Louis-nak muszáj volt egy apró mosolyt megengednie magának erre a megjegyzésre, de a lábát rendületlenül rázta idegességében.

- Hová megyünk? - kérdezte viszonylag kedvesen, és a szeme sarkából alaposan megnézte az idősebb férfit. Nem tudta eldönteni, hogy a haja fekete, vagy csak nagyon sötét barna. A válláig ért. Nem volt olyan hosszú, mint Harryé, és olyan isteni hullámok sem várták, hogy az ujjaid körül csavargasd őket. Az ülés közel volt húzva a kormányhoz, és amikor az autópályán tövig nyomta a gázt a felgyorsulásig, a jobb lába teljesen ki volt nyújtva. Louis azt gondolta, talán még nála is egy kicsit alacsonyabb. Nem sokkal, de neki nem kellett ennyire előre tolni az ülést. Elegánsan volt felöltözve. Egy sötétkék ing volt betűrve a fekete öltönynadrágba. Bal csuklóján egy drága óra, a feje tetején pedig egy napszemüveg. Próbálta megtippelni a korát, de nem volt könnyű. Biztosan elmúlt már negyven. Ennyire jutott.

- Valami nyugisabb helyre, ahol elmesélheted a részleteket - felelte, és a továbbiakban nem igazán beszélgettek. Miután lehajtottak az autópályáról, egy kávézónál vettek egy-egy papírpoharas feketét, aztán további negyed óra kocsikázás után megálltak, gyakorlatilag a sivatag szélén. Legalábbis Louis nem látott mást, csak kopár síkságot, és néhány embert, akik a közeli sziklák árnyékában üldögéltek. - Figyelek.