Gyilkos Hit (Befejezett)

12. fejezet

Louis szavai hosszú napokig visszhangzottak Harry fülében. A férfi persze tapasztalatlan volt még bármilyen kapcsolatban, vagy kötődésben egy másik férfi iránt, de akkor sem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt fogja meglehetősen durván a tiszteletesbe mélyeszteni a karmait. Persze ez feldobta, de valahol mélyen elkezdte felütni a fejét egy különös rossz érzés. Vajon meddig bánthatja őt úgy, hogy annak nem lesznek végzetes következményei a saját lelkére nézve is? Mert Harrynek volt lelke. Hitt benne, hogy van. Nem volt makulátlan, de mindent okkal csinált, ő ezt elhitte magának.

Aznap már szerda volt, Harry kiválasztotta a következő áldozatát is, de rosszul érezte magát. Nem azért mert megint gyilkolni készült, ez egy cseppet sem hatotta meg. Az már annál inkább, hogy eddig egyszer sem ment be az őrsre, így pedig az előző bűnének a terhe még mindig nyomta a vállát. Semmit sem tett meg eddig a feloldozásért. Az előző éjszaka csak feküdt Louis karjaiban, de egy pillanatra sem sikerült álomba merülnie. Estére kezdett teljesen kimerülni, és koncentrálni is képtelen volt a pénteki terveire. Most pedig igazán nem hibázhatott. Végzett a sheriff lányával és pontosan tudta, hogy egészen addig, amíg el nem hagyja a várost, óriási veszélyben lesz.

A gondolatait egy apró hangfoszlány szakította félbe, ahogy Louis megfordult mellette az ágyban, és nyöszörögve karolta át a hasát. Nem beszélt álmában, de tudta, hogy mit láthat. Louis volt a megtestesült béke. A világon egyetlen olyan dolog volt, ami kétségbeejtette és gyötörte őt, az pedig Harry. Ez már túl sok volt a fiúnak. Louis szenvedése, miközben mégis leküzdötte magát, mert vele akart lenni, a vétkes fiúval, Jessica ezidáig feloldozatlan halála, a feladat, ami előtte állt érte, és az új gyilkosság hibátlan kivitelezése. Túl sok... Bár egy eléggé hihető alibit gyártott magának Jessica halála előtt, azt azért tudta, hogy a sheriff nem fog teljesen beletörődni a lánya eltűnésébe. Harry iratott Jessicával egy levelet, miközben kést tartott a torkához. Ő maga diktálta le azt, mintegy búcsú levélként, amiben közli, hogy elege van a kisvárosi nyomorúságos életből, és talált egy fiút, aki azt ígérte neki, hogy elviszi őt az ország másik végébe, hogy nagyvilági életet élhessenek. Minden értékét a levél mellett hagyta, és mindenkitől elköszönt benne. Harry még arra is figyelt, hogy magukkal vigyen a lány lakásából egy táskát, tele ruhákkal, miközben néhányat vállfástul az ágyra hajítva hagyott, ezzel keltve a csomagolás látszatát. Remélte, hogy a családja idővel majd beletörődik ebbe, és senkinek nem fog eszébe jutni, hogy esetleg valaki erőszakkal vitte magával. Az új nő egyszerűbb lesz, nem idevalósi, és csak a nagymamája és a néhány éves kisfia él a városban. Nem lesz nagy felhajtás az eltűnéséből. A gyereket majd nyilvánvalóan az apjához viszik.

Louis újra nyöszörögni kezdett, mire Harry átkarolta őt, és a mellkasára húzta. Nem tudta, mi mást csinálhatna, hogy megnyugtassa, azon túl, hogy felébreszti. Végül úgy tűnt, hogy a közelségétől teljesen ellazult és megnyugodott, amitől Harry is egy furcsa, félig álom, félig ébrenléti állapotba keveredett. Ettől kipihentebb nem lett reggelre, de legalább hamarabb eltelt az éjszaka.

Hajnalban még azt sem várta meg, hogy megszólaljon Louis ébresztője, elkezdett kikászálódni mellőle, hogy felkeljen. Bizonyára hangosabb zajt csaphatott a ruháival, mert a pap megmozdult az ágyon, és őt nézte, résnyire nyitott égszínkék szemeivel.

- Miért keltél fel ilyen korán? - kérdezte rekedt hangon, mire Harry csak elmosolyodott. Vonzó volt a férfi kora reggel is. Túlságosan is hívogatóan vonzó. - Gyere, mássz vissza, még van időnk.

- Mennem kell - suttogta Harry, bár az idősebb nagyon csábító ajánlatot tett neki. Nehéz volt ellenállnia. - Később találkozunk.

- Ilyen korán? - tolta fel magát egy kicsit az ágyban, mire Harry mellé lépett, és hátrasimítva a tiszteletes teljesen összekócolódott haját közelebb húzta, hogy adjon egy puszit a homlokára. Így indult el az ajtó elé.