Szél, szerelem, Veszprém II. Olívia

3.

Ibolya, Olivia anyja hosszan nézett a távozó két férfi után.

– Ez meg tanított téged gimnáziumban – mondta csodálkozva.

Olivia, előhalászta a táskájából a kulcsot, mert még nem jegyezte meg a nyitókódot, kitárta az ajtót, betessékelte az anyját.

– Nem ez meg, hanem ő – morogta. Az anyja elég alpári időnként. Raktárosként dolgozott, a férfi kollégák mellett inkább romlott, mint csiszolódott a modora. A magyartanár szomszédra tett közönséges megjegyzése bosszantotta Olíviát. Szekeres tanárúr biztosan nem nevezne ez-nek egy másik embert. – Igen, ő tanított magyarból a gimnáziumban. Kettővel alattam laknak a fiával, Balázzsal, akit olyan alaposan lecsekkoltál az előbb.

Kinyitotta a postaládát, elkezdte szétválogatni az ocsut a búzától.

– Helyes fiú. Izmos és szép az arca – mondta Ibolya álmodozva, ahogy az első öt percben minden pasihoz viszonyult, aki a környezetükben felbukkant, nem volt ezer éves, vagy tajt részeg, kezelt. – Biztosan egészséges is, ha már sportol.

Olivia felnevetett,

– Anya, még nekem is a fiam lehetne.

– Ez a baj veled. Mindenkiben csak a hibát keresed, hogy ne keljen kiszeretned Tamásból. Pedig ő se volt tökéletes. Emlékszem, mennyit sirtál a négy év alatt, amíg együtt jártatok. Most meg utána sírsz.

Olivia szeme valóban teleszaladt könnyel.

– Nekem megfelelt. Rosszul emlékszel. Nagyon is jól megvoltunk

– Mondod most. Hogy elhagyott, és vissza se néz. Mintha direkt kínoznád magad. Létezik rajta kívül is épkézláb férfi. Mást is észrevehetnél magad körül. De te a fejedbe vetted, hogy ő az igazi. Négy hete bőgsz utána, és hülyeségeket csinálsz. Ne haragudj lányom, de ólálkodni egy férfi után... Mintha szánalmas rondaság lennél, pedig az én gyönyörű Olíviámnak jutna mind a tíz ujjára különb.

Olivia az ég felé emelte a tekintetét. Az anyja megingathatatlan meggyőződése, hogy az ő két fia minden nő álma, és a három lányából lehetett volna topmodell is, ha vágynának a rivaldafényre.

– Ó, anya! Legalább te hiszel bennem – kiáltotta kezét a szívére szorítva. – Még ha libának is tartasz. Hazugság, hogy Tamás után ólálkodom. Honnan veszed?

– A húgod mesélte.

Olivia felháborodva horkantott fel.

– Zsófi? Mit tud ő?

– Szerinte még mindig reménykedsz, hogy visszajön. Hogy leskelődsz utána.

Olivia mérgesen fújt válasz helyett. Nem is leskelődik. Csak véletlenül a színház környékén járt, amikor Tamásnak véget ért az előadás. Látta a művészbejáró előtt, ahogy rámozdult a vörös, főszereplő csajra. Zsófi pedig, a minden lében kanál húga, rajtakapta. Hiába kérte persze, hogy ne beszéljen senkinek a találkozásukról, azonnal beszámolt az anyjuknak. Olivia mentegetőzés helyett nekivágott a négy emeletnyi lépcsőnek. Az anyja utána, és csak fújta a magáét.

– El kell őt engedned, lányom. Elhagyott, kész, pont. Kutya harapást szőrével. Keress magadnak valami rendes fiút.

– Balázst a második emeletről, a tizenkettedikes gimnazistát – gúnyolódott Olivia.

– Jó, azzal a fiúval csak vicceltem. A fenekén a tojáshéj, te meg felnőtt nő vagy rendes munkával, lakással. Valaki mást. Aki illik hozzád.

– Illik hozzám, ahogy te meg apa passzoltatok egymáshoz – állt meg Olivia, hogy szusszanjon, és szembe fordult az anyjával, aki néhány lépcsővel járt alatta. Így lenézhetett rá. – Remek példát mutattál okos választásból.