Szél, szerelem, Veszprém II. Olívia

4.

Másnap délután Olivia és Szekeres tanárúr egyszerre értek a társasház üvegajtaja elé. Olivia busszal jött, a férfi pedig gyalog. Olivia látta, megáll a főbejárathoz vezető lépcső aljában, és vár.

– Kezét csókolom – köszönt a férfi, amikor Olivia mellé ért, kitárta az üvegajtót, így nem kellett vesződnie a kulccsal.

– Jónapot – köszönt Olivia. Furcsa volt neki ez a csókolomozás. A munkatársai, már akivel nem tegeződött, mert a ranglétrán tíz fokkal fölötte állt vagy betöltötte a százat, mind jónapotot köszöntek. Olyan avítt ez a csókolom. Ahogy maga az ember is. A gimnáziumban fogalom volt Szekeres tanár úr, hogy magázza a tanítványait, és úgy öltözik, mint egy nagypapa. Pedig ő volt a legfiatalabb tanáruk, de hiába, egyik lány se rajongott érte, ahogy a fiatal tanárok iránt gyakran megesik, mert Szekeres Gábort kizárólag a tananyag érdekelte, attól jött tűzbe, a tantermen kívül halk szavú volt és unalmas. Most is mit visel, nézett rajta végig Olivia. Szövetnadrágot és halványzöld inget. Bár nem vasalt inget. Gyűröttet, de nem az egész napos viselésétől, hanem a vasalás hiányától. Özvegy, nincs, aki vasaljon rá. Anya szívesen megtenné, ötlött fel Olíviában, és alig tudta elfojtani a mosolyát. Ez a férfi, ahogy befészkeli magát a panellakás nappalijában az anyja mellé a kihúzható kanapéra, ahogy a nevelőapák szokták. Kizárt. Hány éves lehet? Az anyjánál fiatalabb.

– Beszélni szerettem volna önnel – mondta a férfi.

– Rendben, csak kiveszem a leveleim – felelte Olivia. Nem várt levelet, a reklámújságok érdekelték, az akciók és a kuponok, de rábukni az Aldi, Lidl újságra aligha vet rá jó fényt egy magyartanár előtt.

Az emeletek szerint rögzítették a levélszekrényeket is, Oliviáét természetesen a legfölső sorba. Kihalászta a kulccsomóját, felnézett, és arra gondolt, lábujjhegyre kell állnia, hogy elérje a kulcslyukat.
A férfi, mintha olvasott volna a gondolataiban, mellé lépett.

– Megengedi – nyújtotta a kezét a kulcsért. Túl közel volt. Olivia érezte egy pillanatra az illatát, mosószer, kamillás sampon, kávé és valami meghatározhatatlan, fűszeres illat, de nem a konyhából persze. Talán parfüm. Vagy borotválkozás utáni arcszesz. Illetlennek érezte, hogy szagolgatja. Hátralépett.

Kinyújtott karral ejtette a férfi tenyerébe a kulcsot.

– Kösz.

A férfi kivette a várt, kötegnyi reklámújságot, és Oliviának adta, aki begyűrte a táskájába, majd letette a földre a táskát, mert a pánt belevágott a vállába, és arra gondolt, semmire se vágyik jobban, mint egy székre a feneke alá. A férfi is hátrált egy lépést, mielőtt megszólalt volna.

– Ön, ha jól tudom, vegyésztechnikumot végzett.

Olivia szeme elkerekedett a meglepetéstől. Nem erre számított. Tegnap este az anyjával még felszegeltek néhány képet, majd hangos zenébe feledkezve kitakarították a fürdőt. Azt hitte, ezért kap most fejmosást. Előadást a társasházi szabályokról, az elemi udvariasságról, és az emberi együttélés nehézségeiről. Szekeres tanárúr biztosan hangadó a lakógyűlésen. A komoly emberek mind azok.

– Igen, technikumot – felelte.

A férfi megvakarta az állát. Nem ütközött ki rajta borosta, mint Olivia apjának, aki estére úgy nézett ki, mint egy kalóz. Nem csak az állvakarás mutatta, hogy feszeng, Olivia arca helyett a cipőjét tartotta szemmel.

– Balázs, a fiam orvosi egyetemre szeretne menni jövőre. – Itt felnézett, úgyhogy Olivia bőszen bólogatni kezdett, hogy persze, tudja, ki Balázs, és, hogy mi az orvosi. A végzős osztályteremben érezte magát egy pillanatra. Nyolc évvel ezelőtt is így igyekezett jól értesültnek, de legalább igyekvőnek tünni. – Az orvosihoz kötelező a kémia emelt szintű érettségi vizsga.

– Igen – helyeselt Olivia, noha nem tudta, valóban így van-e. – Melyikre jelentkezik? Pestre a SOTE–ra?

– Ahová felveszik, de természetesen a budapesti felvételben reménykedünk, mert az van a legközelebb.

– Viszont oda kell a legtöbb pontszám.

– Így van. Legalábbis így volt az eddigi években, úgyhogy valószínűleg idén sem lesz másként.

– Valószínűleg – hagyta rá Olivia. A szandál pántja belevágott a bokájába, már bánta, hogy az előbbi kérdésével elodázta a lényeget. Amiért a férfi valószínűleg megállította.

– Szeretném, ha felkészítené az érettségire. Vagyis szeretném megkérni, hogy korrepetálja Balázst kémiából.

Olíviának több minden eszébe jutott egyszerre. És ezek közül az első volt a pénz. Vajon mennyit kérhet egy óráért? Mennyit kérhet ő, hisz nincs tanári diplomája. A következő, hogy képes lesz-e elmagyarázni a negyedikes kémiát egy kamasznak, akit szemmel láthatóan jobban érdekel a testi, mint az agyi kondíciója. Ezen elmosolyodott. Agyi kondíció? Mi ez már? Persze nem a pénzzel állt elő, az olyan alpári lenne.

– A gimnáziumban, ahol ön dolgozik, nem tudná valaki korrepetálni Balázst? Nekik mégis csak a szakmájuk? Vagy már nem ott tanít?

– De igen – felelt a férfi –, csak úgy vélem, etikátlan lenne, ha olyan kollégát kérnék meg, aki a javításban, osztályozásban is részt vesz. Tudni illik Balázs is oda jár.

Tudni illik, mosolygott magában Olivia. És az nem etikátlan, hogy a gyerek ugyanabba az iskolába jár, ahol apuka tanít? Mindegy, ez nem az ő gondja.

– Mennyire nem megy Balázsnak a kémia? – kezdett inkább a gyakorlati kérdések megbeszélésébe. Áttette a testsúlyát egyik lábáról a másikra, mert már nagyon, de nagyon szeretett volna leülni.

– Hármas osztályzatot kapott év végén.

Olivia sóhajtott. Hogy lesz ebből emelt szintű ötös, ami az orvosihoz kell? Márpedig kell, már akkor is úgy volt, amikor hét évvel ezelőtt az egyetemi jelentkezések öt percig ő is eljátszott a gondolattal, hogy orvosira megy. Költözhettek volna együtt Annával, a barátnőjével albérletbe. Persze az egyéves technikumi képzést választotta, hogy minél előbb végezzen, és pénzt keressen.

– És matekból hányas?

– Abból is közepes.

Ó, jaj, gondolta Olivia. Tehát a logikus gondolkodásban hibák vannak. Miért orvosira megy a gyerek, miért nem bölcsésznek? No, ez már tényleg nem az ő gondja. Elindult felfelé a lépcsőn, hogy legalább haladjanak. A férfi mellé lépett.

– Vállalja?

– Előbb szeretnék Balázzsal beszélni. Felmérni, hogy milyen szinten van. Hogy egyáltalán képes vagyok-e korrepetálni.

– Igaz, ez fölöttébb logikus – kapott a szón a férfi. – Hogy lenne önnek kedvezőbb? Ha Balázs menne át, vagy ön jönne hozzánk? Itt lakunk a második emeleten a négyes számú lakásban.

– Tudom – mosolygott Olivia, és egy pillanatra megálltak az említett ajtó előtt. – Talán inkább lejövök én – mondta, és arra gondolt, az ő belakatlan, rumlis lakása még egy kamaszt is elrettentene. Ráadásul kíváncsi is volt, hogy milyen lakásban él Szekeres tanárúr.

Borzas, vékony lány hajolt át a lépcsőkorláton egy emelettel felettük.

– Oli, jössz már? Olyan lassú vagy, mint egy csiga.

Olivia mérgesen felkapta a fejét. Nem azért adott az anyjának kulcsot tegnap, hogy egyből átpasszolja Zsófinak, a húgának, aki lám, gátlástalanul tábort is vert nála.

– Tanárúr – mondta hűvösen. –, hadd mutassam be Szűcs Zsófiát, a húgomat.

Zsófi fintorgott, és leszalad hozzájuk a lépcsőn. Mint mindig, most is a halál angyalának öltözött, szegecses öv, fekete póló és nadrág a negyven fokban.

– Kezét csókolom. Szekeres Gábor – mondta szertartásosan a férfi, és megrezdült a jobb keze. Hiába. Zsófinak nem tanították meg, hogy a nőnek illik kezet nyújtania, Csak állt, aztán elmormolta a nevét.

A férfi visszafordult Olíviához.

– Köszönöm. Holnap este hét körül, ha megfelel önnek, várjuk – mondta és olyan meleg mosoly ömlött el az arcán, amilyet a négy év alatt, amíg tanította, Olivia egyszer sem látott rajta.