Szél, szerelem, Veszprém II. Olívia

8.

Olivia szeptember harmadik hetében, a csütörtöki kémia korrepetálás után állt elő a nagy tervvel. Balázs azonnal elszelelt, ahogy végeztek, Gábor az előszobában a pénztárcájából szedte elő a két alkalomra járó hatezer forintot, amikor Olivia végre elhatározásra jutott. Eddig gondolkodott, sorra vette az érveket és ellenérveket, de mikor Gábor nyújtotta felé a pénzt, nem vette el.

– Az első és a mostani alkalom – magyarázta a férfi. – Megérdeklődtem, nagyjából ennyit kérnek a munkatársaim egy óráért.

Olivia a farmerszoknya zsebébe dugta a kezét, majd rögtön ki is vette onnan.

– Mi a baj? – kérdezte Gábor. – Nem vállalod Balázst? Olyan sötét? Vagy lusta?

– Nem, Balázzsal nincs semmi baj – nevetett kényszeredetten Olivia. – Én szeretnék valami nagy hülyeséget kérni, és nem tudom, hogy jöjjek vele elő.

A férfi szembe fordult vele.

– Először is, tedd el, légy szíves a pénzt, aztán visszamegyünk, leülünk, és elmondod, amit szeretnél. Akkora hülyeség biztos nem lehet. Vagyis nem nagyobb, mint Balázs friss ötlete, hogy engedjem el stoppal Erdélybe. Ez valóban hülyeség a javából.

Olivia a zsebébe gyűrte a hatezer forintot, majd hagyta magát visszatessékelni a nappaliba.

– Itt kényelmesebb, mint a konyhában – magyarázta Gábor. –, de hozok neked egy kis szőlőt. Biztosan jól fog esni a sok beszéd után. Hallottam, rengeteget magyaráztál Balázsnak.

– Ne fáradj! – szólt utána Olivia, de csak a férfi hátát látta. Gábor nem sokat teketóriázott, ha valamit elhatározott, azonnal bele is vágott. Egy fürt megmosott szőlővel érkezett vissza.

– Köszönöm – vette el a tányért Olivia, és bekapott egy nagy, roppanós szemet, amit elmajszolt, amíg a férfi is helyet foglalt vele szemben a kanapén.

– Ki vele! Mit szeretnél? Parkettázzuk le a nappalidat? Benne vagyok.

Olivia nevetett, lenyelte a szőlőt, és kézfejével megtörölte a száját.

– Tudom, hogy ilyet csak a romantikus regényekben olvasni, és szégyellem is érte magam, hogy kitaláltam, talán nem is kellene, vagyis annyira rossz ötlet, hogy el kéne felejtenem.

– Olivia – mondta a férfi. – Ne szabadkozz előre, kérlek! Romantikus regényt még egyet se olvastam, úgyhogy nem tudom, mire gondolsz.

Olivia sóhajtott. Nem tudta eldönteni, melyik a rémesebb lehetőség, égni Gábor előtt a hülyesége miatt, vagy tétlenül tűrni, hogy az élet, vagyis Tamás, végleg kiszúrjon vele.

– Szombaton évadnyitó bulit tartanak a színházban. A húgom, Zsófi, akit ismersz, a vékony, magas, mindig feketében, kapott meghívót. A tánckarban szerepel. Nem nagy szerep, de ő odáig van tőle, dicsekszik vele boldog boldogtalannak, pedig... – Itt elakadt, hallgatott, rájött, szégyenében locsog, úgyhogy kimondta végre. – Átadta nekem a meghívóját, és szeretném, ha eljönnél velem a bulira.

Gábor le se tagadhatta volna a döbbenetét. Tágra nyílt a nagy barna szeme.

– Én? – kérdezte.

– Valójában arról lenne szó, hogy Tamás is ott lesz, a volt barátom, akiről a múltkor beszéltem, és szeretném, ha látná, hogy nem vagyok egyedül. – Olivia az ölébe tette a tányért, és a keze mögé rejtette égő arcát. – Tudom, hogy ez nagyon gáz, és hülye ötlet, szégyellem is magam, hogy ezzel jövök, de annyira szeretném, ha Tamás látná, hogy nem vagyok elveszett nélküle. Nem vagyok szerencsétlen, terhes tehén, aki utána sír a nagy magányában, hanem menő nő, akinek máris van valakije..

– Féltékennyé szeretnéd tenni.

Olivia leengedte a kezét, és a férfira nézett. Először igazán, mióta visszajöttek a nappaliba. Gábor nem tűnt megbotránkozottnak, inkább jókedvűnek.

– Igen. Mindig is féltékeny volt, ha látná, van valakim, vissza akarna szerezni – magyarázta Olivia, és arra gondolt, valójában Tamásnak a féltékenysége a legjellegzetesebb vonása. Haragudott, ha Olivia mással beszélgetett telefonon, ha elment szórakozni, míg ő dolgozott, vagy olvasott, ha ő TV-t nézett. Minden percet szóvá tett, amit Olivia nem vele töltött.

Gábor rövid ideig gondolkozott, mielőtt megszólalt

– Biztos, hogy erre a szerepre én vagyok a legalkalmasabb? Mármint nem vagyok se híres, se fiatal, se... Nem is tudom. Ha már Szekeres, Balázs sokkal jobban mutat nálam.

Olivia az udvariasnál hosszasabban gondolkozott ezen a felvetésen, és közben alaposan megnézte a férfit. Nem mintha nem látta volna eddig, de eszébe se jutott összehasonlítgatni a fiával. Tulajdonképpen senkivel se. Olivia nem tartozott a határokat feszegető emberek közé, se a főnökeit, se a tanárait, ahogy a mostohaapákat se tekintette potenciális partnernek. Szekeres tanár urat se. Balázst persze már elhelyezte a fiatal, gyermeteg pasi előítélet fiókban, olyannak látta, mint a modelleket az újságban, nézni tán kellemes, de semmi több, érdektelen. Jobb pasi lenne az apjánál, mert fiatalabb? Ezt nem mondaná. Gábor nem volt feltűnően jóképű, de csúnya se, barna haj, barna szem, magasabb az átlagnál, tőle mindenképpen jóval, a mozgása fiatalos, nincs pocakja, és ha ismeretlenként szembe jönne vele az utcán, nem feltételezné róla, hogy végzős a fia.

– Hány éves vagy? – csúszott ki a száján a kérdés.

– Negyvenegy – mondta Gábor. – Korai szerelem volt a miénk Beával, és Balázs túl hamar érkezett. Ahogy neked a tiéd. Bea is meg volt ijedve, de vállalta.

– Én huszonhat vagyok. Annyira nem hamar, csak nekem.

– Csak neked.

Olivia újra eszegetni kezdte a szőlőt.

– Balázs túl fiatal, és eszembe se jutna ilyesmire kérni, mert halálra cikizne. Előtted is szégyellem, de te megértőbb vagy egy kamasznál. Meg egyébként is, azt szeretném, ha Tamás elhinné, hogy van valakim. Egy kölyökkel tudná, hogy csak húzom.

– Mi lenne az én feladatom?

– Ó, semmi különös – élénkült fel Olivia. – Elkísérnél a partira, és csevegnél, akivel kell. Színészek, rendezők, színházi emberek, meg a slepp, akiknek összeköttetésük van, és sikerült bejutniuk a művész körökbe. Neked nem lenne gond a közeg, sőt. Ismered a drámairodalmat, a kortársakat is, nem csak az Antigonét. – Felnevetett. – Én jobban teszem, ha hallgatok, ha nem akarok lebőgni.

– Úgy emlékszem, a Muzsika hangjával kezdik az új évadot, nem hiszem, hogy bárkinek megerőltetés lenne csevegni róla.

– És a Furcsa párral folytatják – nevetett Olivia. – Az se klasszikus.

– Viszont az iskolai előadásokban menni fog a Légy jó mindhalálig. Első évfolyamon kötelező – mosolygott Gábor.

– Látod! Ismerős terep – bizonygatta Olivia jóval oldottabban. Szégyellte magát az ötletért, attól félt, Gábor kerek perec elutasítja, majd ferde szemmel néz rá a továbbiakban. A pasik néha olyan értetlenek. A bátyjai, ha valakiről ítéletet alkottak, az örökre benne ragadt az ostoba fejükben. A lépcsőházban lakott egy nő, akiről azt rebesgették, hogy pénzért meg lehet kapni. A két bátyja folyton őt leste az ablakból, és úgy emlegették, a kurva. Hiába derült ki, hogy az egész ronda történet hamis, az ablakból lesegetés elmaradt, de amikor a nő fia elesett a játszótéren, a két hülye úgy mesélte az anyjuknak, hogy a kurva gyereke eltaknyolt a járdán.

Tamást féltékennyé tenni közönséges, valójában közhelyes ötlet. Viszont épp ezért valószínűleg hatásos. Gábor sem botránkozott meg, inkább mulatott a dolgon. Majdhogynem élvezte.

– Nem is reméltem, hogy a szórakoztató oldalát látod meg a dolognak – mondta Olivia fellélegezve.

Gábor felnevetett.

– James Bondnak érzem magam. No jó, ez túlzás, a világ megmentése helyett magánéleti válságot hárítunk el. Monte Christo grófja?

– Szakasztott – nevetett Olivia. – De én állok bosszút Tamáson, te csak segítesz.

– Úgy legyen – hunyorított Gábor jókedvűen.