Szél, szerelem, Veszprém II. Olívia

17.

Olivia a munkatársnőjével indult haza az irodából, egyszerre látták meg a portánál ácsorgó Tamást. Az egyszerű drótkerítés mellett vonzó arcával, bőrkabátban, nyakában a hosszú, gyapjú sállal olyan volt, mint egy falusi tyúkudvarra tévedt kócsag.

– Helyes a pasid – sóhajtott Ica. Olivia kihúzta magát.

– Persze, hiszen színész. Nem lehet ronda.

– Színész? – húzta a szól Ica. – Hol játszik? Valamelyik amatőr társulatban?

– Dehogy! A Petőfiben. Szerepet kapott A muzsika hangjában, és a következőben is fog játszani, a Furcsa párban. Már kiosztották a szerepeket a következő évadra, Matyi, tudod, a rendező, azt mondta, az egyik karaktert mintha neki írták volna.

– Aha – vetett Olíviára egy lapos pillantást Ica. – Nem félsz, hogy megcsal? – kérdezte kacarászva. – Bukhatnak rá a csajok. A színésznők meg mind irtó szexi, kisportolt csajok. Te meg terhesen... – Végigmérte Olíviát. – Bár a melled neked is olyan, mintha meg lenne csinálva.

– Pedig nincs.

– Tényleg? Hú, akkor szülés után megereszkedik majd.

– Remélem nem.

Ica nevetett.

– Jaj, drágám, hát persze, hogy nem. Csak úgy mondom. Tamás biztosan hálás, hogy szülsz neki egy gyereket.

– Nagyon örül, igen – mondta Olivia. – És tökre félt. Látod, most is eljött értem az új Audival, hogy a buszon össze ne szedjek valami nyavalyát.

– Milyen rendes – nyugtázta Ica fancsali képpel. – Én hiába szültem kettőt is Palinak, megcsalt a rohadék.

– Nem minden férfi egyforma – mondta Olivia, és a szégyentől pirulva nézett Ica után, aki elkanyarodott a parkoló felé. Van ennél lejjebb, kérdezte magától? Kisszerűbb és ostobább? Komolyan kimondtam, hogy Audi? Ezt szeretem Tamásban, hogy színész, hogy szép, és olyan autója van, amivel dicsekedni lehet? Nézte a férfit, néhány méter választotta el tőle. Milyenek leszünk vajon tíz év múlva? Tamás ugyanilyen jóképű, az biztos, sose engedné, hogy valami ártson a sármjának. És én? Csinos leszek és szexi, szegte fel dacosan a fejét. Le van ejtve Ica. Tíz év múlva Tamás befut, lesz pénzünk, kiköltözünk a villanegyedbe, a babát én hordom majd iskolába, a kicsiket pedig oviba. Ha lesznek kicsik. Tamás aligha sokgyerekes apaként képzeli magát egy hétszemélyes autó volánja mögé. Lehet, dolgoznom se kell, várom haza, kicsinosítom magam, mire megérkezik. Csakhogy ő nem délután jön haza, hanem egész délelőtt alszik és este megy munkába. Én meg otthon a gyerekekkel, míg ő színésznőkkel ki tudja, mit csinál.

Olivia megtorpant. Az ijesztő gondolattól, egy pillanatra mintha megdermedt volna a teste. Ez vár rá Tamás oldalán? Örök bizonytalanság, megfelelési kényszer, majd elkerülhetetlen megcsalatás? Megrázta a fejét, megigazította a vállán a táskáját. Nem, nem így lesz. Ez az anyja befolyása, aki nincs megelégedve Tamással, ahogy senkivel se lenne. Meg az őrült új ötlete, hogy fogja meg Gábort. Elbizonytalanította. Vagyis megtette volna, ha hagyja, de már nem kislány, van saját akarata.

Elindult újra.

– Hát te? Nem beszéltük meg mára, és mégis itt vagy? De jó – vigyorgott Tamásra!

– Ha a hegy nem megy Mohamedhez... – nevetett a férfi, és a hajába túrt. – Elmarad a mai előadás, gondoltam, beugrok hozzád. Vagyis előbb hazaviszlek, aztán felugrok.

– Jól tetted, csodás ötlet – lelkesedett Olivia, de jókedvét máris derékba törte a kérdés, mikor szúrja be Gábornak az injekciót, ha a délutánt Tamás nála tölti? Mit szól Tamás, ha megtudja, le akar menni a másodikra a pasihoz, akivel valaha együtt látta? Balhézni fog? Szinte biztos.