Chance | jikook [befejezett]

5. Fejezet

Amíg az autó felé haladtak, Jimin eldöntötte, hogy hogyan érje el, hogy Jeongguk ne vigye el a kávézóba. Nem tudná elviselni, ha a férfi megtudná, hogy kirúgták. Eléggé megaláztatva érzi magát Jeongguk tudta nélkül is.

-Nagyon figyelmes tőled, hogy el akarsz vinni a... munkahelyemre, de ma nem dolgozom -mondja halkan, mikor a jármű mellett álltak.

Összeszűkült szemekkel méregette Jimint a másik férfi. Megnyalta az ajkait, majd sóhajtott egyet. A mellkasa előtt összefonta a karjait.

-Akkor menj haza -szólal meg hirtelen. -Mehetünk, Hoseok -pillant a vörös hajú férfira, aki felett eddig elsiklott Jimin figyelme.

Az említett bólintott egyet, majd beült a vezetőülésre. Jeongguk elmondta, hogy a ruhákat, amiket ő adott, tartsa meg Jimin, intett egyet, majd beszállt hátra. A hatalmas kaput -valószínűleg távirányítóval- kinyitották. Hoseok beindította az autót, s elhajtottak.

Jimin lefagyva pislogott a jármű után. Miután felocsúdott döbbenetéből, gyorsan kiment a kapun, mielőtt becsukódott volna az.

-Jeon Jeongguk, te szemét -morogja a környezetét felmérve.

Fogalma sincsen arról, hogy mégis hol lehet a ház, ami inkább hasonlított egy modern birtokra. Csak hatalmas fákat, frissen vágott füvet és a földutat látta. Mivel jobb ötlet nem jutott az eszébe elkezdett az út mentén sétálni, azt remélve, hogy egy olyan helyen lyukad ki, ami legalább egy kicsit ismerős a számára.

Azonban, mikor végre betonhoz ért, meg mindig nem tudta, hogy hol lehet. Egyetlen épület vagy utca sem volt ismerős számára, amire jelenlegi helyéből rálátott. Így hát elindult balra, továbbra is reménykedve abban, hogy hazatalál.

Reggel indult el 'hazafelé', de még sötétedéskor sem találta meg a helyes utat.

'Mekkora már ez a kurva város' gondolja magában, a kezeibe hajtva a fejét.

Egy rozoga padon ült egy sötét, piszkos, ismeretlen zsákutcában. Könyökét térdére támasztva, csendben bámulta a koszos betont maga előtt. Szemét hevert mindenütt, s a kis utcát az ott lévő zöld konténer bűze töltötte be, melynél még a saját otthonának nevezett lyukban is kellemesebb illatt szállingózott.

Lassan az utcai lámpák is felkapcsolódtak és sárga fényüket vetették az utakra. Azonban fényük elkerülte azt a zsákutcát, melyben Jimin kuporgott a padon. Nem próbálta tovább keresni a helyes irányt, feleslegesnek ítélte. Majd másnap, miután aludt, újra elindul. Nem volt éhes, hozzászokott ahhoz, hogy nem eszik. Az alkohol hiánya viszont igazán megviselte. Általában ilyenkorra már régen több liter a szervezetébe került volna, most azonban egy kortyot sem ivott.

Ezért egyedül maradt kínzó gondolataival és érzesivel. Hiszen ő nem kedvtelésből iszik; ez segít elnyomni a fájdalmát, melyet alkohol nélkül napjainak minden másodpercében érezne. Ha nem iszik, még aludni is alig tud gondolatai miatt.

Az ital hiányának már éreze is a hatását. Immár fekvő helyzetben volt a padon, s feje csak úgy zsongott a nyugtalan hangoktól, melyek a hibáit sorolták és azt, hogy milyen rossz ember is valójában; felelőtlen és iszákos, talán ezeket hallja legtöbbször, de igazán nem tudja megmondani.

A legrosszabb az egészben az, hogy az anyja hangján hallja ezen szavakat, bár már régesrég hozzászokott.

Homlokára szorította kezeit, hátha ezzel megállítja a szavak áradatát. De ez nem segített semmiben. Lehunyta szemeit, hátha az álmok megszabaítják szenvedésétől. Ahogy gondolta, másodpercekig, percekig vagy akár órákig is csak álmatlanul feküdt a kényelmetlen, hideg padon. Közben még az eső is eleredt, de csak pár óra múlva, mikor már kínjában sikerült elaludnia.

Az éjszaka közepén, hajnali 2 órakor ébredt fel. Nem azért, mert kipihente magát és eleget aludt, hanem mert valaki a földre lökte. Mielőtt még kinyitotta volna a szemét, az arcában érezte, a whiskey és a bor keveredő szagát. Reménykedve felnézett, de csak egy részeg embert talált maga előtt, aki nem hallott még a magánszféráról. Azért a biztonság kedvéért végignézett az emberen, hátha talál nála alkoholt, de sajnálattal konstatálta, hogy nem volt az embernél semmi, ami kellhet neki.

A férfi megszólalt.

-Hú de kis csinos valaki -ilyesmit mondhatott, de beszéde szinte érthetetlen volt.

Ebből Jiminnek leesett, hogy hívatlan vendége valószínűleg nem elégszik meg annyival, hogy nézze őt. Mivel maradt még annyi becsülete, hogy ne hagyja,  hogy egy koszos zsákutcában egy részeg idegen megerőszakolja, ezért teljes erejével megrúgta a férfit. Ott. Azután futott. Hogy merre, azt nem tudta. Csak futott a szakadó esőben, nehogy utána eredjen az ember.

Csak akkor állt meg, mikor már nem tudott tovább futni. A főút mellett, a sárban térdre esett. Lábai mellé eresztette kezeit, s azokra támaszkodva lihegett.

A megváltás Jimin számára egy ismerős utca képeben érkezett. Vizesen, sárosan, izzadtan és fáradtan ült az út mellett, mikor észre vette az említett utcát. Azonnal remegő lábaira állt és lassan indult el, de még így is sikerült elbotlania párszor. 

Az általában 10 perces séta most legalább fél órát vett igénybe, nem beszélve a hosszas lépcsőzésről a lakásáig. Az ajtója előtt jutott eszébe, hogy nincsen nála semmije; sem a kulcsai, sem a kevéske pénze, sem a cigarettája. Semmi, ami a nadrágja zsebében volt, hisz az mind Jeongguk házában maradt.

-A faszomat már! -erőtlenül az ajtóba rúgott, majd a hátát a falnak vetve, lecsúszott a földre.

A szomszédaihoz felesleges lenne bekopogtatni; nem engednék, hogy náluk aludjon, mivel egyikkel sincs jóban. Amikor otthon lerészegedik, mindig hangoskodik és ezt nyilván nem kedvelik.

Lehunyta a szemeit, s a kimerültségnek köszönhetően az ajtaja előtt ülve elaludt.