Chance | jikook [befejezett]

11. Fejezet

Megérkeztek Jeongguk házához. Hoseok leparkolta az autót, Jiminék pedig kiszálltak. Bementek és mindketten levették a cipőjüket. Jeongguk szobalánya fogadta őket. Láthatóan meglepődött Jimint látva. 

-E-elnézést, uram -hajol meg a nő. -Csak egy személynek készíttettem ételt. Ha óhajtja, főzhetek most valamit. A séf úr viszont már elment. 

-Ugyan, hagyja csak -rázza a fejét Jimin. -Nem vagyok annyira éhes. Inkább fáradt. 

-Majd eszik az enyémből -Jeongguk megfogta a csuklóját és az étkező felé húzta Jimint. A másiknak még ellenkezni sem volt esélye. Jeongguk erős szorítása kényszertette arra, hogy kövesse. Legalábbis szeretné ezt hinni. 

Mikor az étkezőhöz értek, leültek az asztalhoz. Jungkook a végére, Jimin pedig a jobb oldalára. Az étel még gőzölgött és Jimin egyből megérezte az illatát. A gyomra azonnal megkordult. Rég nem evett már rendesen. Az ajkaiba harapott szégyenében és elfordította tekintetét Jeongguk vacsorájáról, aki sóhajtott és Jimin elé tolta a tányért. 

-Nem ké- -kezdi Jimin, de a másik félbeszakította. 

-Fogd be és egyél -morogja. 

Jimin, mivel nincs mersze ellentmondani a férfinak, bólintott és lassan enni kezdett. Nem tudta, hogy ennyire hiányozhat neki a főtt étel, Minah sosem vitt azt. Elfogyasztotta a fél tányért, aztán visszatolta Jeongguknak. 

-Elég volt? -kérdezi. 

Igazából nem volt elég. Még mindig éhes, de nem akar telhetetlennek tűnni, így igennel válaszolt. Jeongguk valószínűleg átlátott az álcáján, mert sóhajtva megint Jimin elé tette. 

-Edd meg és ne ellenkezz -hátradőlt a széken és ásítva megdörzsölte szemeit az ujjaival. 

Jimin, bár rosszul érezte magát tőle, megette a maradékot is. Mikor végzett, sűrű köszönömökkel bombázta Jeonggukot, aki csak vállat rántott, felállt és elindult. Mikor a másik nem követte, hátrafordult. 

-Na, nem jössz? Felőlem itt is maradhatsz, nem érdekel.

Jimin az ajkaiba harapva felállt és lehajtott fejjel Jeongguk nyomába eredt. Korábban nem hatották meg a hasonló szavak, most viszont valamiért különösen bántónak érezte. Elindultak a hosszú folyosók valamelyikén, majd egy sötét fa ajtó előtt megálltak. 

-Ez a fürdőszoba. Van bent törölköző, ruhát majd találsz a vendégszobában. Múltkor ott ébredtél fel, gondolom tudod, hogy hol van. Az ott -mutat a folyosó végén lévő ajtóra- az én szobám. Messziről kerülöd, nem teszed be a lábadat, az ajtóhoz sem érsz. Ugyanez vonatkozik a tőle jobbra lévő szobára. Az a dolgozószobám. Mindkettő az én területem. Csak és kizárólag vészhelyzet esetén kopogsz, akkor sem rontasz be. Ha véletlenül mégis bejönnél, azonnal kiteszlek a házból -miután ezt ledarálta, hátat fordított Jiminnek és elindult, de pár lépés után megtorpant. 

-Még két fontos dolgot meg kell jegyezned -nem fordult meg. -Egy. Nem szívesen látlak itt, csak akkor akarok veled találkozni, amikor muszáj. Kettő. Ha bármi olyat teszel, ami nekem nem tetszik, akkor akár egyből el is mehetsz -minden további nélkül a dolgozószobájába ment. 

Jimin csak pár pillanat után nyitott be a fürdőbe, ahol a következő sokkhatás érte. Amit látott, az gyönyörű volt. A jobb sarokban egy óriási sarokkád, az előtt egy hatalmas ablak, amin keresztül a várost lehetett látni. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy milyen magasra épült a ház. Ezen kívül a szobában volt egy mosdó, egy rendkívül nagy szőnyeg és egy tusoló. Az egész szoba fehér és szürke színekben díszelgett, kivéve a zöld növényeket, amik dekorációként szolgáltak. Miután jól szemügyre vett mindent, levetkőzött és beült a kádba. Hátra dőlve folyatni kezdte a meleg vizet. Végre, hosszú idő után rendesen tud tisztálkodni. Sőt, rendesen tud mindent csinálni. Amíg nem ront el valamit és Jeongguk ki nem teszi.

Mikor megtelt a kád vízzel, elzárta és lemerült. Egy pár másodpercig ott maradt, kiélvezve a meleget, majd feljött a víz alól. Hátrahajtotta a fejét és az ablakon kinézve Jeongguk szavain gondolkodott. Nem szívesen látja itt... Ezt mondjuk tudta -vagy legalábbis gondolta-, mégis rettenetes érzés volt, mikor kimondta a fájó igazságot. Sosem fogja szeretettel fogadni itt. Arra talán jó, hogy dolgozzon -bár ebben is kételkedik-, de együtt lakni vele biztosan nem kellemes.

Sóhajtott egyet. Nem kellene szomorúnak lennie. Megint az történt, ami régebben Yoongival. Valaki felkarolta és ez egyszerre zavarja, de örül is neki. Ráadásul valami furcsát érez, mikor Jeongguk közelében van. Lehunyta a szemeit és próbált nem erre gondolni. 

Fél óra elteltével végzett és kiszállt. Elvett egy törölközőt a polcról, megszárítkozott és a dereka köré tekerte. Szerencsére még emlékezett, hogy hol van a vendégszoba. A folyosó másik végén. Odament és benyitott. Az ágyon meglátta az odakészített ruhákat. Magára vette a fekete boxert és a fehér hosszú ujjút. Kiment a teraszra és leült a székre. Hideg van, de igazából mostanra már megszokta. A havas tájat figyelte az utcai lámpák fényében. Hirtelen teljesen kimerültnek érezte magát. Be akart menni, de túl fáradt volt ahhoz, hogy felálljon és az ágyig elsétáljon. Addig mondogatta magának, hogy majd később bemegy, hogy a székben ülve elaludt.